Oldalak

2010. december 31., péntek

Piotr Kłod­kows­ki: A Kelet csodálatos zamata

Sokszor előfordul velem, hogy olvasnék valami érdekeset egy-egy témáról, ám a kezembe kerülő könyvek valahogy nem azt nyújtják, amit várok. Aztán találok egyet (vagy a könyv talál meg engem), és azt érzem, hogy "végre, pont ilyenre vágytam". Indiáról és Londonról már megtaláltam az "ez az, végre"-kategóriás könyvet és most a Keletről is pont olyan dolgokat olvashattam, amelyek igazán érdekelnek.

A "Kelet" hallatán nekem elsősorban a Közel-Kelet (nagy kedvenc) jut eszembe, a Távol-Kelet annyira más világ, és olyan távol áll tőlem. Ha a kelethez még azt is hozzáteszik, hogy "csodálatos zamata", lelki szemeim előtt megjelenik az utazási katalógusokban sokszor használt kép, melyen gúlába rendezett vagy zsákokba halmozott színes fűszerek csalogatják a bazárban nézelődőt.

2010. december 29., szerda

Happy 28 (na jó, 31)


Ezt a fantasztik, könyvhordozásra is alkalmas vászontáskát és a "luscious pink" könyvjelzőt ma kaptam Reginától, na nem csak úgy a két szép szememért, hanem mert szülinapom van.
A táskán legjobban a kis "Crouch End" felirat tetszik, mert nem titok, erősen oda húz a szívem. Gergőmtől szintén Londonos-Közvetlen járatos ajándékot kaptam, remélem, ez egyelőre kellően homályos, ugyanis nemcsak nekem volt meglepetés, hanem reményeim szerint másnak is az lesz :)

2010. december 25., szombat

Karácsonyi történet


Tegnap este végre megkaptam a jól megérdemelt ajándékkönyveimet (kép kicsit lejjebb), de a jutalomért meg kellett küzdeni. Az első szint a szaloncukrok felkampózása volt káromkodás nélkül. Reggel kilenckor kezdtem neki, és körülbelül 25 darab után fel is adtam. Elég olcsó szaloncukrot vettünk és az olcsó szaloncukor ismérve az, hogy csak félig van becsomagolva, a papírja és a zacskó belseje pedig ragad. Gergő eközben még heverészett, és mivel tudtam, hogy még egy csomó dolga van, csináltam neki reggelit, hogy legalább azzal ne húzza az időt, én pedig fel-alá rohangáltam, ha pedig megálltam, gonderhelten néztem a csomagolásra várakozó ajándékokat. Gergő is végre felkelt, megörült az meglepetésreggelinek, mondtam neki, hogy most nem a meglepetés a lényeg, hanem EGYÉL MÁR!!! Reggeli után Gergő kivonult az erkélyre, hogy lefaragjon egy kicsit a fenyőfa törzséből, ami érdekes módon sokkal vastagabbnak tűnt, mint előző nap, amikor megvettük. A faragás egy órán keresztül tartott, és mivel egy órára voltunk hivatalosak az ünnepi ebédre Gergő anyukájához, akcióba léptem, és becsomagoltam az ajándékokat, amelyek egyébként Gergőre vártak, de én ekkor már láttam, hogy ha nem cselekszem azonnal, vagy karcsú törzsű fánk lesz, vagy csomagolt ajándékok.
A karácsonyfa-díszítés simán ment, bár mikor levágtuk a hálót, kicsit elcsodálkoztunk, mekkorát nőtt a fenyő egy éjszaka alatt az erkélyen, mert meg mertünk volna rá esküdni, hogy mi egy egészen pici fát választottunk. Mondjuk az feltűnő volt, hogy tavaly Gergő egyedül cipelte fel a negyedikre, most pedig ketten vonszoltunk és tavaly a törzsén is csak picikét kellett igazítani. Na mindegy, feltettük rá az égősort, észre sem vehetett venni, hogy rajta van, felraktam az összes létező díszt, a ragacsos cukrokat, Gergő eközben a tévé előtt állt, és azt mondogatta, hogy azon gondolkozik, hogy be kéne csomagolnia az ajándékaimat. Be is csomagolt párat, aztán elindultunk ebédelni. Halászlé, husik, hal, kismilliónyi köret volt az ebéd, aztán pár óra múlva rohantunk anyukámhoz, aki pedig vacsorával várt minket.
Itt megkaptam az első adag könyvet, és hirtelen eszembe jutott, hogy otthon is biztos vár rám egy pár darab, úgyhogy miután hazaértünk, és elpakoltuk az egy hétre elegendő ételt, amit az anyukák csomagoltak, szóltunk a Jézuskának, jöjjön már.
És a Jézuska jött és hozott:


A könyvtorony

Az idei óriás

Jóval szerényebb tavalyi kistestvére

2010. december 23., csütörtök


"Kívánd, hogy mindaz, amit ma éjjel gondoltál,

ugyanúgy igaz legyen holnap s holnapután!

Kívánj igazi ünnepet, kívánj igazabb életet,

békés karácsonyt mindenkinek!"

2010. december 17., péntek

Melyik a sok közül?

Ildy hívott meg a játékba, ezúton is köszönöm neki. A játék lényege annyi, hogy 30 kérdésre kell könyvcímekkel válaszolni. Volt pár kérdés, amire rögtön tudtam felelni, de olyan is akadt, amelyen két napig gondolkoztam. A válaszok előtt azonban szeretnék néhány dolgot megosztani veletek:

- ha azt kérik, válasszak ki egy dolgot, biztos, hogy legalább kettőt választok
- fiatalabb koromban nagyon sok könyvet többször elolvastam, egyrészt mert szerettem őket, másrészt mert kevés könyvem volt
- ebből az következik, hogy rengeteg gyerekkori kedvencem van
- nem szoktam sorozatokat olvasni
- sok olyan író van, akiket csak azért nem nevezek kedvencnek, mert csak 1-2 könyvet olvastam tőlük, de azok alapján akár kedvencek is lehetnének
- ha jól értem, a 13.-17. kérdések egy egységet alkotnak. Ha igen, akkor nem tudok rájuk válaszolni, inkább szétbontanám őket.

1. A múlt év legjobb könyve:
Rohinton Mistry: India, India
Elif Şafak: Az isztambuli fattyú

 2. Több, mint 3 alkalommal olvastad:
Ken Follett: A katedrális
Betty Mahmudi: Lányom nélkül soha (és még nagyon sok más)

3. Kedvenc könyvsorozat:
Harry Potter (talán az egyetlen sorozat, amit olvastam)

4. A sorozat kedvenc része:
Harry Potter és a bölcsek köve

5. Boldog leszel ettől a könyvtől:
Chitrita Banerji: Végigettem Indiát

6. Szomorúvá tesz:
Leon Uris: Mila 18

7. Leginkább alulértékelt könyv:
Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön

8. Túlértékelt könyv:
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

9. Amiről azt hitted nem fogod szeretni, de végül mégis:
Kőrösi Zoltán: Milyen egy női mell? – Hazánk szíve
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

10. Kedvenc klasszikus:
Gárdonyi Géza: Egri csillagok

11. Ami nagyon nem tetszett:
Jostein Gaarder: A történetárus

12.  Amit valaha szerettél, de most már nem:
nincs ilyen

13. Kedvenc író:
Agatha Christie

14. Kedvenc könyv az írótól:
Gyilkosság meghirdetve

15. Kedvenc férfi karakter:
Ísvar (Rohinton Mistry: India, India I-II.)

16. Kedvenc női karakter:
Marjane (Marjane Satrapi: Persepolis)

17. Kedvenc idézet (a könyvből):
"– Ez Anglia – mondta. – Azt csinálsz, amit akarsz." (Monica Ali: A muszlim asszony)

18. Csalódtál benne:
David Davidar: A kék mangó háza

19. Legjobb adaptáció:
Khaled Hosseini: Papírsárkányok

20. Kedvenc romantikus:
Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

21. Gyerekkori kedvenc:
Astrid Lindgren: Az ifjú mesterdetektív

22. Kedvenc saját könyved:
Szinte mindegyik saját könyvem kedvenc is

23. Régóta el akarod olvasni, de még mindig nem került sorra:
Gabriel García Márquez: Száz év magány

24. A könyv, amit bárcsak többen olvasnának:
Kádas Mária: Kurgáni napló

25. A karakter, akivel leginkább tudsz azonosulni:
Miss Kiss (London csak oda)

26. A könyv, ami megváltoztatta a gondolkodásodat valamiben:
Rostoványi Zsolt: Az iszlám világ és a Nyugat

27. Legmeglepőbb befejezés vagy csavar a történetben:
Bármelyik Agatha Christie

28. Kedvenc könyvcím:
Beceneve Gogol
Monszunnapló

29. Mindenki utálta, kivéve te:
Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön

30. Abszolút kedvenc könyv:
Rohinton Mistry: India, India I-II.
Jhumpa Lahiri: Egy ismeretlen világ

2010. december 8., szerda

Andy Steel: Sajtófotók

Itt az ideje, hogy felélesszem a blogom abból a tetszhalott állapotból, amibe a homlokhasogatós betegségem miatt került, de mivel a folyamatos fejfájás miatt nem nagyon olvastam, értékelnem sincs mit :(
Jobb pillanataimban azonban fel-fellapoztam egyik kedvenc fotóalbumomat, ezt:

,

és több fotós felvételeit a neten is megnéztem.

Főleg azok a fényképek érdekeltek, melyek Afganisztánban, Iránban, Irakban, Palesztinában, Indiában vagy a Balkánon készültek, s egy-egy fotósorozatot nézegetve csak óvatosan lapoztam a képek között, mert egyik-másik olyan megdöbbentően nyersen tárta elém a szegénységet, a szenvedést és a halált és olyan váratlanul, hogy minden újabb kép megtekintése előtt próbáltam kicsit felkészülni a látványra.

Az albumban szereplő fotóművészek közül az alábbiak honlapján nézelődtem:

- Paolo Woods
- Ami Vitale
- Bruno Stevens
- Karim Ben Khalifa
- Chris Hondros
- Ron Haviv
- Adrian Fisk

A fentieken kívül megnéztem volna Kai Wiedenhoefer, Don McCullin, Arko Datta és Dan Chung hivatalos honlapját, de ezeket sajnos nem találtam.

2010. november 21., vasárnap

Christina Lamb: A herati varrókörök. Egy angol haditudósító afganisztáni feljegyzései

Két, világoskék burkába öltözött nő siet a sivár utcán. Mögöttük halad a fivérük, csakis az ő kíséretében hagyhatják el a házat. A nők testvérek és a bazárba igyekeznek. Semmi tiltott dolog nincs rajtuk, cipőjük nem fehér és nem kopog. Mégis sietnek, nem jó a nőknek az utcán lenni. Elhaladnak a stadion mellett, ahol sportmérkőzések helyett kivégzéseken ujjongott a tömeg. Elsietnek egy tér mellett, ahol régebben a gyerekek papírsárkányokat eregettek, egészen addig, amíg a tálibok be nem tiltották.
Kabulban vagyunk, de lehetnénk Kandaharban, Mazar-i-Sarifban vagy akár Heratban is. Afganisztán, XXI. század.

Bevallom, nem nagyon foglalkoztam Afganisztánnal egészen addig, amíg az Egyesült Államok 2001-ben meg nem támadta. Voltak ugyan homályos elképzeléseim az országról, többek között az alapján, amit Ken Follett: Kaland Afganisztánban című regényében olvastam, de ez nem volt túl sok.

Az USA támadását követően a hírek a tálibokról, az al-Kaidáról és bin Ladenről szóltak, engem pedig egyre jobban érdekelni kezdett ez az Irán és Pakisztán között elhelyezkedő, csupahegy ország.

2010. november 17., szerda

Breaking News

Ma megtaláltam a világ leglazább karácsonyfadíszét a Butlersben.

Az idei karácsonyfánk díszvendége, egyenesen Londonból.

 
Barátok közt

2010. november 16., kedd

Ki lennék?



Itt az újabb blogos játék, melybe Niki hívott meg, és melyben azt a könyvszereplőt kell kiválasztani, akinek szívesen belebújnék a bőrébe. Köszönöm a meghívást, örültem neki, bár a feladat nehezebb volt, mint elsőre gondoltam.
Néhány másodperces gondolkodás után ugyanis rájöttem, hogy nem nagyon szoktam azonosulni a könyvszereplőkkel, a filmhősökkel még csak-csak, de a könyvekével nem.  Akadtak persze olyanok, akiket kicsit irigyeltem, például Elizabeth-et az Eat, Pray, Love-ból, aki lelki válsága elől Olaszországba, onnan Indiába, onnan pedig (ha már így belejött) Balira utazott.
 Próbáltam a másik oldalról megközelíteni a dolgot és olyan karaktereket kerestem, akiket megkedveltem. Ez picivel könnyebb volt, úgyhogy rövid bambulás után kiválaszottam a legfőbb kedvencemet, Márzsit.

Marjane a kislány a Persepolisból, azaz maga a képregény szerzője, Marjane Satrapi. Ő az a gyerek, aki próféta akart lenni, és punk cipőben és Dzsájkel Makszonos kitűzővel borzolta a felügyelőnők idegeit, majd maga mögött hagyva Iránt, drogdíler lett Ausztriában. Négy év bécsi tartózkodás után visszatért Iránba és "megerősödve és legyőzhetetlenül" vágott bele új életébe.
Szóval Márzsit igazán bírtam, de nem biztos, hogy szívesen belebújtam volna a bőrébe (illetve a csadorjába).



De hogy a címben feltett kérdésre is válaszoljak végre: szívesen lennék bármelyik ifjúsági (pöttyös, csíkos, delfin) regény szereplője, nekik mindig olyan izgalmasan teltek a nyári szünetek :)

2010. november 10., szerda

India

Útikönyvről nehéz úgy véleményt írni, hogy az ember a kanapén ülve, vagy a szőnyegen hasalva olvasgatja. Bár az Útitárs sorozat jelszavának értelmében (Utazás előtt, alatt, után ... helyett) ez teljesen elfogadható dolog, egy ilyen értékelés mégsem lenne igazságos.

2010. november 3., szerda

Corinna Milborn: Európa: az ostromlott erőd

"Keep banging
Keep banging on the wall of Fortress Europe
We got a right, know the situation
We're the children of globalisation
No borders only true connection
Light the fuse of the insurrection
This generation has no nation
Grass roots pressure the only solution
We're sitting tight
Cos assylum is a right
Put an end to this confusion
Dis is a 21st century Exodus
Dis is a 21st century Exodus"

(Asian Dub Foundation: Fortress Europe)


Rendhagyó könyvértékelés ez, nem annyira a könyvről szól a poszt, sokkal inkább saját gondolataimról a témával kapcsolatban.

A könyv érdekes, a téma aktuális, a szerző pedig kicsit elfogultnak tűnt, mivel végig az volt az érzésem, hogy csak Európától, az európai emberektől vár alkalmazkodást és megértést. A bevándorlás régóta foglalkoztat,  sokat olvastam és tanultam is róla, de minden saját magammal fejben lefolytatott vita után a "hát, nem is tudom" álláspontra jutok. Nem azért, mert nincs véleményem, hanem azért, mert mindkét oldal (bevándorlók vs. Európa) problémáit átérzem. Figyelembe veszek mindent a multikulturalizmustól kezdve az etnocentrizmuson keresztül az olvasztótégelyig, mégsem tudok kialakítani egy határozott véleményt.

2010. október 24., vasárnap

Chitra Banerjee Divakaruni: Szívtestvérem

"Nem furcsa, kérdezem a lányomtól - mert mostanában rászoktunk, hogy hosszú beszélgetéseket folytassunk egymással -, mennyi időt töltünk azzal, hogy megőrizzük a dolgokat a régi formájukban, miközben fogalmunk sincs, mennyire üdítő tud lenni a változás?"

Nem tehetek róla, valami különös erő (talán az érdeklődés?) mindig az indiai (vagy iráni) történetek felé vonz. A borító szélén álldogáló piros száris nőt meglátva már emeltem is le a könyvet a polcról, a szerzőt és a címet csak akkor néztem meg, amikor továbbsétáltam a "Női sorsok" polctól.  A cím nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek, magamban mondogattam, és eldöntöttem, hogy ilyen magyar szó nem létezik. Közben pedig biztosan, de nekem akkor sem tetszett, hogy így fordították az eredeti Sister of my Heart címet. A történet maga nem volt túl izgalmas, bár volt rejtély meg csavar, ám a hangulatért megérte elolvasni. Főleg az elején tűnt úgy, mintha sejtelmes fény derengene át egy fátyolon, füstölő illata birizgálná az orromat, sőt keleti fűszerek ízét-illatát is érezni véltem.

2010. október 14., csütörtök

Pakkot kaptam

Mégpedig Londonból, a legeslegjobb barétomtól, Regától.
A pakk pufis borítékban érkezett, a Royal Mail közvetítésével, és természetesen könyveket rejtett, mi mást. Rega rekordidő alatt szerezte be nekem azt a két könyvet, amit Meta Hari molyos polcán fedeztem fel és rögtön a magaménak akartam tudni őket.
A Vicky Shipton-könyvön kicsit meglepődtem, ugyanis nem könyv, hanem füzet (26 oldal), mégpedig egy Penguin szótanuló kiadvány, ez sajnos a Molyon nem tűnt fel :( Nem rossz, olyan, mint egy bővebb Wikipédia szócikk.

A másik, a Culture Smart! Britain vastagabb és nagyon jó illata van. Míg a füzetkében színes fotók, ebben többnyire fekete-fehér rajzok vannak, és nagyon szépséges szerintem.

Ők azok:


Welcome home!

2010. október 13., szerda

A meztelen igazság

Az előző posztban említettem, hogy mindig megnézem, mit rejt a védőborító, illetve mivel ezeket általában le is veszem  olvasás közben, akaratlanul is látom, mi van alattuk.
Hirtelen ötlettől vezérelve lekapkodtam a könyvespolcaimról a saját, védőborítós könyveimet, és egyenként levetkőztettem őket. Az összes polcra kiterjedő vizsgálat eredménye a következő lett.

1. A védőborítós könyvek nagy részének kemény fedele egyszínű, illusztráció nélküli; rajz, fotó csak a plusz papírborítón van.

2. Körülbelül ugyanennyi könyv védőborítóján lévő illusztráció megegyezik a kötéstáblán lévővel.

3. A kedvenceim azok a könyvek lettek (borítóvizsgálati szempontból, természetesen), amelyeknek a védőborítóján egészen más kép található, mint alatta, de legalábbis más színösszeállítású. Sajnos, csak kettő ilyet találtam.

Ezt:
















És ezt:













2010. október 8., péntek

Kader Abdolah: A mecset ura

Ez nem egy könyvértékelés. Ez csak egy izé.


Nézegetem a könyvet, piszkálgatom a kis ezüst mintákat a borítón és azon agyalok, mit írjak róla azon kívül, hogy tetszett. Nem annyira, hogy betegyem a kedvencek közé, de örülök, hogy elolvastam. Mindenképpen szeretnék írni egy bejegyzést, mert Irán nagy kedvenc és hosszú idő óta ez volt az első itt játszódó könyv, melyben nem hányatott sorsú nő meséli el életének / házasságának / menekülésénk történetét, enyhe szirupos körítéssel. Hosszú idő óta az első olyan Iránról szóló könyv, melynek borítóján nem a megszokott - úgy értem kissé már unalmas, elcsépelt - motívum, a fátyol résén kitekintő női szempár látható. Sőt, kifejezetten szép ruhába öltöztette a Nyitott Könyvműhely, keményfedéllel, védőborítóval, ahogy azt illik, újabb piros pont illeti ezért. (Olvasás közben mondjuk ezeket a borítókat mindig leveszem, mert zavar, hogy csúszkálnak ide-oda, de tulajdonképpen szeretem őket, mert érdekel, hogy mi van alattuk.) A fekete-kék-ezüst hármas jólesett a szememnek, a belső borítólapon lévő rajz is tetszett, a családfa nem kevésbé. Nem is akarom tovább ragozni, mennyire jól néz ki a könyv, valójában csak az időt húzom (a szót szaporítom), mert egyszerűen nem tudom megfogalmazni, miért tetszett a regény, csak annyit tudok, hogy jó volt olvasni. Ha most valaki azt kérdezné, akkor miért erőltetem annyira ezt a posztot, meg tudom magyarázni, (az okokat lásd feljebb).
Ezt megelőzően nem hallottam Kaber Abdolah-ról, nem tudtam, mire számítsak és meg is lepődtem az egyszerű,  kissé gyermeteg fogalmazásmódon. Hamar megszoktam, egy idő után már kifejezetten tetszett, mert halványan a mesék nyelvezetére emlékeztetett. Az egyetlen - ám egy könyv értékelésekor elég jelentős - baj, hogy szinte semmi nem maradt meg a fejemben a történetből. Tényleg. Megismerkedtem a szereplőkkel, követtem az életüket, közben pár új dolgot megtudtam Iránról, megsirattam őket, majd egy "na, ez jó volt" sóhajjal visszacsúsztattam a könyvet a helyére.
Sajnos a könyv olvasása óta majdnem 2 hónap telt el, természetesen ez nem könnyíti meg a dolgomat. Jó könyv, az egyszer biztos, olvassátok el, hátha ti rájöttök, nekem miért tetszett.

2010. október 4., hétfő

David Davidar: A kék mangó háza

Vigyázat! Nyomokban spoilert tartalmaz!

Mióta felfedeztem a Pólusban a Király Könyvdiszkontot (aka olcsó könyvesbolt), megszaporodtak a polcomon az olyan könyvek, melyeknek nem terveztem a beszerzését, ám a rendkívül kedvező árnak köszönhetően kedvet kaptam hozzájuk. Még jó hogy, hiszen a vadiúj köteteket átlagosan 500 forintért lehet beszerezni a többezres ár helyett. A kínálat elég vegyes, az ismertebb művek mellett számomra ismeretlen szerzők könyvei is megtalálhatók a polcokon (a kupacokban), és mivel tényleg annyira olcsóak, párszor be is próbálkoztam 1-1 ilyennel, "nézzük meg, milyen"-alapon. Ezen próbálkozások egyike volt David Davidar könyve, A kék mangó háza is. A szerzőről még nem hallottam, de a borítón lévő "indiai családregény" (indiai = varázsszó) felirat megtette a hatását, és a könyv bekerült a képzeletbeli kosaramba. Otthon aztán elég sokáig állt a polcon, érdekes módon nem éreztem a késztetést, hogy elkezdjem olvasni.

2010. szeptember 28., kedd

Ferber Katalin: Mindenki szellemi kalauza Japán

Japánnal kapcsolatban elég nagy zűrzavar van a fejemben, ezért Ferber Katalin könyve felért egy felvilágosító kiadvánnyal; olvasása során jópár dolog vált érthetővé (érthetőbbé). Sajnos nem minden, de ez nem a könyv hibája. Számomra a felkelő nap országa ugyanis annyira érthetetlen, megfoghatatlan világ, melyben feloldhatatlannak tűnik az elképesztő fejlődés és technológia, valamint  a hagyományok tisztelete között feszülő ellentét.
A japán emberekre csak különböző klisék és sztereotípiák mentén tudok gondolni: szemeiket lesütve, udvariasan hajlonganak (közben vérszomjasak, mint a Battle Royal diákjai); fényképeznek és nagyon szeretik karaoke-bárokat. Van (volt) köztük szamuráj, sógun, gésa és yakuza; mangákat olvasnak, animéket néznek, szusit és miszot esznek. A lakásukat ikebanával díszítik, és szabadidejükben origamit hajtogatnak, meg ilyesmi.

2010. szeptember 22., szerda

Asszociálok

Újabb játékba kaptam meghívást, ezúton köszönöm Ildynek, Pöfivonatnak és fickának, hogy rám is gondoltak :).

A játékban öt, az olvasáshoz kapcsolódó fogalomról kell további öt dologra asszociálni, s mindezt annak kapcsán, hogy október 9-én az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtárban megrendezik "A Nagy Találkozás - Veszíts el egy könyvet!" országos találkozót. Kerekasztal-beszélgetés, közönségtalálkozók, és más érdekes programok várják az érdeklődőket, a távolmaradóknak pedig egy kis vigaszdíj.



Íme az öt szó, illetve amire én gondolok a szavak hallatán:

olvasás - kedvenc elfoglaltság, nyugalom, fürdőkád, utazás, kanapé

kortárs magyar irodalom - idegen, megismerés, közönségesség, kitárulkozás, felhígulás

e-könyv - e-book reader, szagtalan, tárolás, modern, közöny

könyves blogok - szórakozás, vélemény, közösség, kíváncsiság, hozzászólás

könyvtár - polc, katalógus, csend, határidő, 20 év óta rendszeresen

Ha jól értettem a szabályokat, tovább kell küldeni a kérdést öt bloggernek, hát ez nem könnyű, mert akinek küldeném, már megkapták (Ildy, BridgeOlvas, ficka, cseriNiki), így én itt most sajnálattal megszakítom a láncot.

2010. szeptember 16., csütörtök

Joe Hill: A szív alakú doboz

Ha egy gyenge szóviccel szeretném jellemezni a könyvet, azt mondanám: nagyon szellemes. A címről elsőként a Nirvana egyik száma jutott eszembe, s olvasás közben is sokszor azt vettem észre, hogy a "Hey! Wait! I've got a new complaint. Forever in debt to your priceless advice." sorokat dúdolgatom. Dalolászás közben nosztalgiázni kezdtem és a kamaszkoromra gondoltam, amikor rengeteg Stephen Kinget olvastam, majd mikor kezdtem unni King körülményeskedését, Dean R. Koontz-ra váltottam. Ebben az időben elég rendesen érdeklődtem a természetfeletti dolgok - mindenekelőtt a szellemek - iránt, így érthető, hogy rajongtam a hátborzongató történetekért is.
Ahogy kinőttem a kamaszkorból egyre inkább ráuntam Kingre, és bár Dean R. Koontz még tartotta magát, nem érdekelt annyira a horror. Nemrégiben azonban felfedeztem a Molyon A szív alakú dobozt, rengeteg jó értékeléssel, szóval kihasználtam az Alexandra gigászi akcióját és megszereztem magamnak. Azt kell mondjam, jó vásár volt.

2010. szeptember 5., vasárnap

Hubert Selby: Rekviem egy álomért

Újítani.

Felütni.

Beállni.


A Rekviem egy álomért véleményem szerint azon alkotások közé tartozik, melyeket szerencsésebb először filmen megnézni és csak utána olvasni. Kevés ilyen van, általában a film kevesebbet nyújt, ám ez esetben inkább segítette a megértést.

2010. augusztus 29., vasárnap

Jhumpa Lahiri: Egy ismeretlen világ

Jhumpa Lahiri nevével akkor találkoztam először, amikor az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz című könyvet böngésztem. Az indiai származású, de jelenleg az Egyesült Államokban élő Pulitzer-díjas írónő a listán  Beceneve Gogol című regényével szerepel, melyben egy Boston környéki városban élő, bengáli család életét mutatja be.

2010. augusztus 28., szombat

Türkiye 2010

Hamar eltelt a nyaralás, én pedig újabb országot tettem a "kedvencek" listára, Törökországot. Mivel az országból sokat nem láttunk, ez a kedvencelés (molyos szakkifejezés) inkább szól a török embereknek, az ételeknek, a szikrázó napsütésnek, a délelőtti 38°C-nak és a 64%-os páratartalomnak.

A Toros az erkélyről

2010. augusztus 18., szerda

Bapsi Sidhwa: Víz

Melyik az az ország, ahol agyagbabáikat nevelgető, hatéves kislányokat adnak férjhez évtizedekkel idősebb férfiakhoz?
Melyik az az ország, ahol valaha az özvegyek élete fabatkát sem ért, és elvárták tőlük, hogy kövessék halott férjüket a máglyára?

Arra a kontinensnyi államra gondolok, ahol milliók élnek az utcán, vagy nyomorúságos kunyhókban, és a hívő hinduk a rendkívül szennyezett Gangeszben fürdenek megtisztulást remélve. Arra az államra, ahol tömegek egész álló nap dolgoznak egy marék rizsért, a tehenek húsát mégsem fogyasztják el, hanem szentként tisztelik az állatot.

Indiára gondolok, a hihetetlen Indiára, amely a fentiek ellenére is a legnagyobb álmom.

2010. augusztus 17., kedd

Díj


Újabb díjat kaptam, ismét molylepke küldte, ezúton köszönöm
neki, nagyon jólesett, hogy gondolt rám.
Ezt öt bloggernek kell továbbküldeni, de sajnos nem tudom kiválasztani az öt legkreatívabb oldalt a jobbnál jobb blogok közül, ezért gondolatban minden általam olvasott könyves és nem könyves bloggernek odaítélem.

2010. augusztus 9., hétfő

Kiss Angéla: London csak oda

Annyira London, hogy Londonabb nem is lehetne.

London-rajongóként mindig kíváncsi vagyok azokra a könyvekre, melyek itt játszódnak. Ha a helyszín Észak-London, annak még jobban örülök, mert a déli részt nem ismerem, de mivel minden nevezetesség a Temzétől északra található, nem is lehet olyan érdekes.
Mikor a London csak oda megjelent, rögtön meg akartam venni, aztán a következő pillanatban le is beszéltem róla magam. Két dologtól tartottam: attól, hogy nem fog tetszeni, és akkor oda a pénzem, de attól is féltem, hogy tetszeni fog, és akkor London-vágyam (lonvágyam) lesz. Lett is.

2010. augusztus 3., kedd

Elif Şafak: Az isztambuli fattyú

"Az élet vajon a véletlenek véletlenszerű találkozása, vagy a véletlenek egybeesése?"       

Körülbelül egy hete próbáltam valami bejegyzést összehozni erről a könyvről, de nem nagyon ment. Egymást kergették a gondolatok a fejemben, de a világért sem akartak összerendeződni, csak kavarogtak, mint a szédült birkák. A legértelmesebb mondat, amit sikerült megfogalmaznom, így hangzott: "Az isztambuli fattyú egy nagyon jó regény." Két szó kattogott az agyamban folyamatosan, a család és az étel. Ma délután azonban nyugalomra intettem a birkákat, és az alábbi szösszenetet írtam. Elnézést kérek, ha zavaros :)

2010. július 30., péntek

10+1 könyv

Hosszas tépelődés után sikerült kiválasztanom azokat a könyveket, amelyekkel részt veszek a 10+1 könyv játékban. A meghívást molylepke küldte, mégegyszer köszönöm neki. Tehát a könyvek, melyeket mindenkinek szívesen ajánlok:

2010. július 27., kedd

Díjat kaptam

Mégpedig nem is akármilyet, hanem Blogger-díjat és fülig ért a szám, amikor molylepke virtuálisan átadta, ezúton köszönöm neki. Meghívott a 10+1 könyv játékba is, de haladjunk csak szépen sorban.

2010. július 15., csütörtök

Kerstin Gier: Halálom után felbontandó

A nagy meleg megviselt, így nem csoda, hogy limonádéért nyúltam. A Halálom után felbontandó a komoly(nak tűnő) cím ellenére ugyanis nem más, mint víz, cukor(szirup) és citrom keveréke, rosszul elegyítve. Víz, mert néhol színtelen, szagtalan és átlátszó; cukor, mert egyébként a vége negédes; citrom, mert felfedezhető benne pár csepp fanyar humor.

2010. július 12., hétfő

Javier Marías: A szívem fehér

"I have done the deed."

Sokszor, sok helyen elmondtam már, hogy igyekszem a lehető legtöbb könyvet elolvasni az általam csak 1001-esnek hívott listáról. E könyvek nagy részét eszembe sem jutna kézbevenni, de így, hogy szerepelnek a listán, kíváncsi vagyok rájuk, meg persze arra, miért kerültek be az 1001 legjobb regény közé. Javier Maríasról nem hallottam eddig, és nem is terveztem, hogy mostanában olvasok tőle valamit, de A szívem fehér magányosan hevert egy könyvtári asztalon, így kikölcsönöztem.

2010. július 7., szerda

Törökméz

A szombati Szeráj-ebéd után a Nyugatinál lévő Alexandra felé vettük az irányt, hogy körülnézzünk az útikönyvek között. Gergőt nem nagyon érdeklik, én viszont imádom őket és el sem indulok anélkül nyaralni, hogy gondosan át ne tanulmányoznám a megvásárolt / kölcsönkért / könyvtiből kölcsönzött példányokat, és természetesen a helyszínen is mindig ott lapul egy-kettő a táskámban. Törökországról egészen sok, kimondottan a Török Riviéráról egészen kevés útikönyvet találtunk.

2010. június 29., kedd

Kádár Mátyás: Londoni napló

Amikor megláttam a Londoni naplót a könyvtárban, örültem is, meg nem is. Nem örültem, sőt egészen fel voltam háborodva, mert ÉN akartam megírni ezt a könyvet, egy kicsit izgalmasabb címmel. Rengetegszer nekiálltam már, és éppen mostanában tervezgettem, hogy végre összegyúrom a félkész fejezeteket. Örültem viszont, mert azt reméltem, hogy - 2009-es kiadás lévén - egy friss történetet olvashatok Londonról, a városról, amiért bolondulok

2010. június 26., szombat

Hova menni vagy nem menni?

Több, mint két hét telt el az utolsó bejegyzésem óta, ennek pedig az az oka, hogy minden szabad percemben a nyaralásunkat próbáltam megszervezni. Természetesen olvastam is (Vernon Little, az Isten; Az órák; Smilla kisasszony hóra vágyik; A szomszéd lány; Egymás szemében), de elég sok időt töltöttem különböző utazási irodák ajánlatainak böngészésével.

2010. június 11., péntek

Szülinap


Tegnap volt egy éve, hogy regisztráltam a Molyra.
Egy csomóan "felköszöntöttek", sztimi még virtuális tortát is küldött, én pedig csináltam egy gyors leltárt.
Egy év alatt a Molyon tehát a következőket sikerült produkálnom:
* összeszámoltam, hogy 877 könyvet olvastam életemben (+ amire nem emlékszem)
* 158 könyvet értékeltem
* feltöltöttem 1731 borítót és 1053 fülszöveget
* létrehoztam 21 polcot, amiből 3 kiemelt lett
* szereztem 107 molyismerőst
* elcseréltem 5 könyvet
* egyszer felküzdöttem magam a molyitási ranglista első tíz helyezettje közé
* a Molynak köszönhetően elolvastam rengeteg olyan könyvet, amelyről m. e. (molyszámításunk előtt) nem is hallottam. És tulajdonképpen csak ez számít.

2010. június 9., szerda

Joris Luyendijk: Elkendőzött valóság

Ezeregyszer megfogadtam, hogy nem veszek olyan könyveket, amelyek borítóján fátylas nők kacsintgatnak, és ha iszlámról van szó, nem adom alább Rostoványinál, Bernard Lewisnál és Karen Armstrongnál. Az Elkendőzött valóság borítóján nyoma sem volt nikábnak, volt viszont imádkozó muszlim férfi és a fülszöveg ígérete szerint Luyendijk megmondja a tutit a Közel-Keletről. Engem megint csapdába csaltak, a bookline pedig elhúzta előttem a mézesmadzagot, bár hírlevélnek álcázta. Megrendeltem a könyvet.

2010. június 6., vasárnap

Könyvhét 2010.

Tegnap délután kimentük a Könyvhétre. Ezerrel sütött a nap, csodálatos idő volt, így nem csodálkoztam milyen sokan látogattak ki a Vörösmarty térre. Tulajdonképpen semmilyen konkrét könyvet nem akartam venni, de reméltem, hogy találok majd kihagyhatatlan akciókat és ajánlatokat. Valójában csak szerettem volna egy kis időt tölteni rengeteg könyv között és meglesni a dedikáló írókat.

2010. május 30., vasárnap

Szex és New York?

Talán Szex és Abu Dhabi.

A Szex és New York New Yorkban játszódik. A Szex és New York 2. nem New Yorkban játszódik, éppen ezért nem is nagyon értettem, miért Alicia Keys Empire State of Mind című dalát választották főcímzenének.

A csillámos főcím után kezdődik a történet, illetve kezdődne, ha lenne. De nincs, így a 148 perc röviden összefoglalható: egy esküvő után a négy barátnő elutazik Abu Dhabiba és szép (?) ruhákba öltöznek, sokszor.

2010. május 24., hétfő

Carrie Bradshaw tudja...


Candance Bushnell Szex és New York című könyve egy hulladék. Éppen ezért nem is szeretnék róla írni, karakterre sem érdemes.

A Szex és New York vászonra applikált formáit viszont nagyon szeretem, a sorozatot és a mozifilmet is egyaránt. Természetesen nagyon várom már a második részt is, melyet május 27-től vetítenek a mozikban, egy nappal az amerikai premier előtt. Csütörtök estére tehát már van programom, de addig pár szó Carrie-ről és barátnőiről.


2010. május 19., szerda

Pest megér egy estet...


... egy délutánt meg pláne, ezért határoztam el, hogy útikönyvvel a kezemben végigjárom a várost, ahol születtem, s ahol harminc éve élek. Az ötlet egyébként onnan jött, hogy Rómában azon csodálkoztam, miért nem esnek hasra lépten-nyomon a rómaiak a Colosseum láttán; Londonban azon, miért nem készítenek ezer képet a Big Benről; Prágában pedig azon, miért nem sétálgatnak a Károly-hídon fel-alá naphosszat, amikor én meg igen. Természetesen tudtam a választ, csak nehezen fogadtam el. Mármint nehezemre esett feldolgozni, hogy míg én minden évben alig várom, hogy felmászhassak a piros busz emeletére, a londoniak minden nap azzal mennek dolgozni.

2010. május 14., péntek

Kőrösi Zoltán: Milyen egy női mell?


"Óvatosan lépkedj, az álmaimon jársz."

"Kőrösi Zoltán Milyen egy női mell? című műve csaknem kétszáz évet felölelő, magával ragadó családregény. Két eltérő történelmi múltú család, a Galíciából Magyarországra vándorló Orlik és a Morva-vidékről betelepülő Flaschner família szövevényes története keveredik egybe, végső soron egy magyar család példázatos sorsát rajzolva meg."

2010. május 11., kedd

Wiener Schnitzel

Itt a tavasz, én meg alig tudok nyugton maradni, ezért szombaton kiugrottunk Bécsbe. Eredetileg kétnaposra terveztünk a kirándulást, de elég hamar meguntam a szálláskeresést. Nem az bosszantott a legjobban, hogy az egyik foglalási oldalon free-ként feltüntetett reggeli a másik oldal szerint 10 euróba került, sokkal inkább a parkolási lehetőségekről szóló, egymásnak ellentmondó információk. (Pár éve Prágában csúnyán ráfáztunk, ezért azóta mindig a parkolással tökölünk a legtöbbet szállásfoglaláskor. Az történt ugyanis, hogy a szálloda feltüntette a honlapján a parkolót, de a helyszínen kiderült, hogy a közeli bevásárlóközpont mélygarázsáról van szó, amellyel nem volt szerződésük, ezért fizethettük az óránkénti díjat.)

Maradtunk tehát a "reggel megyünk, este jövünk" változatnál, a kocsit egy P+R parkolóházban hagytuk Erdbergnél, ahonnan csak pár perc a Stephansplatz U3-mal. Vettünk napijegyet 5,70-ért, használható az összes közlekedési eszközön, hát ez a hülyének is megéri. Nekünk is megérte volna, ha nem gyalogoltuk volna végig a napot, mert lusták voltunk megkeresni a megfelelő villamost és várni sem volt kedvünk. De ezt még nem tudtuk akkor, amikor megnyomtuk az automata "igen, szeretném megvásárolni a jegyet" gombját, tehát megnyomtuk.

2010. május 5., szerda

Forgács Zsuzsa Bruria (szerk.): Szomjas oázis – Antológia a női testről

Elhatároztam, hogy összebarátkozom a kortársakkal. Kaptam kölcsön könyvet, nem is egyet, ez is köztük volt. Belelapoztam, elolvastam a fülszöveget és a tartalomjegyzéket, valamint a szerzőkről szóló pár soros ismertetőt. 36, számomra többnyire ismeretlen írónő, 56 történet. A könyv külalakja nagyon tetszett, a borító harsány színe, kellemes tapintása, a lapok vastagsága, a betűméret mind kedvemre való volt, jól összehozta a Jaffa Kiadó.

2010. április 28., szerda

Mind the gap


"London városának tiszteletre méltó lakosai jól tudják, hogy minden földalattivonalnak külön személyisége és szeszélyei vannak. A Victoria Line például szellős és megbízható. A Jubilee Line a család legifjabb tagja és fő szégyene, mely kiágazik a külvárosokba, és örökké ígérgeti a meghosszabbítását, de így is elér Greenwichig, és valahol messze keleten vissza is kanyarodik a folyó alatt. A District and Circle Line-t még maga az ördög is elkerülné, és inkább taxiba ülne, ha sietnie kellene valahová. Ez a vonal örökké zsúfolt a King's Cross és Paddington pályaudvarra özönlő ingázóktól és a múzeumok felé haladó turistáktól, akik nem ismerik a rövidebb utakat.  (...) A Docklands Light Railway az újgazdag szomszéd, nyakában a Prince Regent, a West India Quay, a Gallions Reach és a Royal Albert megállóval. A sztentori Piccadilly megveti ezt a lila gőzt, akárcsak ikertestvére, a Bakerloo. A Central, a középkorú nagybácsi, tárgyilagos, egyenes, semmi elágazás vagy kerülő. Ennyit lehet elmondani a főbb vonalakról, de ott van még a Metropolitan, amely szinte túl érdektelen ahhoz, hogy megemlítsem, hacsak nem a szép, lila színe miatt, amit a térképen kapott, meg amiatt, hogy főleg azok használják, akik a halottaikat mennek látogatni.
Aztán ott vannak a különc vonalakm ahogy Shakespeare-nek is ott vannak az egyedi darabjai: a Pericles, a Hammersmith and City, az East Verona Line és a Titus of Waterloo.
A Northern Line fekete a térképen. Ez a vonal fut a legmélyebben. Itt van a legtöbb öngyilkosság. Itt történik a legtöbb bűntény. Az itt utazó egyetemista lányoknak van a legnagyobb esélyük rá, hogy Bond lánnyá váljanak. Már az állomásnevek is : Morden, Brent Cross, Goodge Street, Archway, Elephant and Castle és a feltámasztott Mornington Crescent. Ez utóbbi éveken át le volt zárva: emlékszem, amikor a vonat keresztülrobogott rajta, mindig azt képzeltem, hogy a Titanichoz leszálló expedíció tagjaként lehetek itt. Na ja, a Northern Line a család pszichopatája. A Temzétől délre eső, csupasz falú állomásai semmiféle hirdetőt nem vonzanak. Még mozgólépcsőgyártók sem reklámoznának a Kennington megállóban."
(David Mitchell: Szellemírók)

2010. április 27., kedd

Marjane Satrapi: Asszonybeszéd


Marjane jó arc, ezért mikor megtudtam, hogy újabb történettel rukkol elő, rögtön előjegyeztem az Asszonybeszéd-et a bookline-nál.  
Amikor átvettem, kicsit lefelé görbült a szám: a Persepolis-hoz képest nagyon aprócskának tűnt. Viszont jó nyomdafesték szaga volt, ami tetszett, de hazafelé nem nagyon mertem lapozgatni, mert féltem, hogy összemaszatolom a világos dzsekimet.
Egyszuszra elolvastam, aztán hümmögtem egy sort: jó volt, jó volt, de...

2010. április 25., vasárnap

Kádas Mária: Kurgáni napló

"Ezek a feljegyzések nem a holtak, hanem az élni akarók házából valók, az orosz Varázshegyről."

Kurgán egy város Szibériában, ám emberek százainak ennél sokkal több: esély a gyógyulásra, a teljes életre. Itt gyógyít Ilizarov professzor, az általa kifejlesztett módszerrel beteg végtagokat hoz rendbe: összenőtt ujjakat választ szét, rövid lábakat nyújt meg, csontrendszeri torzulásokat korrigál.

2010. április 19., hétfő

Banana Yoshimoto: Kitchen - Japán novellák

Teljes közöny...
Néha előfordul, hogy nincs egészen határozott véleményem egy-egy könyvről, de azért azt általában el tudom dönteni, tetszik vagy sem. Nos, a Kitchen-ről csak annyit tudok mondani, hogy nagyon nyomasztónak találtam. Semmi többet.

Banana Yoshimotóról az 1001 könyvben olvastam először, és ha már megláttam a könyvtárban a Kitchen-t, kikölcsönöztem. Megmondom őszintén, nem nagyon ismerem a japán írókat, Ishigurótól és Kósuntól olvastam már 1-1 könyvet, Harukitól pedig majd szeretnék, de kb. ennyi a kapcsolatom a japán irodalommal. Fogalmam sem volt, mire számítsak, az első pár oldal érdekesnek tűnt, aztán a következő már nem annyira, aztán picit megint, és már-már azt hittem, történni fog valami izgalmas. Hát nem.

Miután befejeztem az olvasást, a fülszöveget hívtam segítségül, hogy megtudjam, miről is szól a könyv. Kaptam hatalmas közhelyeket, de továbbra sem értettem, miért került a könyv az 1001-es listára. Fiatalok névtelen harca? Apátia inkább. Nagyvárosi regény? Hm, nem tudom.
"Két történetet helyez egymás mellé, melyek anyákról, a konyháról, a szerelemről, tragédiákról szólnak." Valóban két történet szerepel a kötetben (az első kétrészes), de nem éreztem köztük párhuzamot, amit az "egymás mellé helyezés" sugallt. Inkább ellentétet, hiszen az első szereplő megtalálja a szerelmet, a második pedig elveszíti. Az első sztori második részét és a második történetet összeköti a címe (Telihold és Holdudvar), ám más kapcsolatot nem találtam közöttük. Az anya (aki azelőtt apa volt) és a konyha csak az első kisregényben játszik szerepet, na jó szerelem és tragédia akad mindkettőben.

Kicsit elszomorodtam, mert nem találtam meg azt a két elegáns történetet, amiről a fülszövegben írtak. Sokszor valóban hajlamos vagyok elsiklani a lényeg felett, lehet, hogy most is ez történt, de azért remélem, hogy nem az én készülékemben van a hiba.

2010. április 17., szombat

Ej, mi a kő

Gőz János 47 éves mosógépszerelő gyakran sétál a Dunaparton. Magányos, nem hisz már a mesékben. Tarka követ talál, zsebre teszi, reméli, hogy szerencsét hoz. De nem hoz. Zsebe lyukas, nincs aki megvarrja, a kő kiesik.
Pecze Anni 40 éves zálogházi becsüs is gyakran sétál a Duna-parton. Tudomásul vette: a gyerekről lemaradt. Akkor legalább utazni kéne. Ha volna kivel. Tarka kőbe botlik, zsebre teszi, hátha szerencsét hoz. De nem hoz. Kutyaszarba lép, elcsúszik.
Hazarohan, undorodva dobálja hajigálja ruháját a mosógépbe.
A kő a zsebében maradt, a mosógép kínlódik, hörögve leáll.
Sírva telefonál.
Gőz János mosógépszerelő közel lakik, Pecze Anninak öltözni sem jut ideje.
Pongyolában fogadja.

(Békés Pál: Bélyeggyűjtemény)

2010. április 13., kedd

Ayaan Hirsi Ali: Az engedetlen

Vagy pillanatnyi elmezavar hatására vettem meg a könyvet, vagy azért, mert olcsó volt, nem tudom. 500 forintért illegette magát a polcon, na gyere Seherezádé, gondoltam, mesélj valamit. Pár oldal után már tudtam, hibát követtem el, megszegtem az egyik fő könyvvásárlási szabályomat. Olyan könyvet, amelynek a borítóján fátylas nő szerepel a "bestseller" felirat alatt vagy fölött, NEM veszek meg. Kölcsönkérem, azt mindenképpen, mert imádok az iszlámról olvasni, de pénzt nem adok érte.