Oldalak

2010. február 28., vasárnap

Könyv és London

Londonban lenni jó.
Könyvesboltban nézelődni jó.
Londonban könyvek között bóklászni fantasztikus!

A Charing Cross Road-on végigsétálni egy könyvkedvelő London-látogatónak felér egy kínzással, hacsak nincs a zsebében elkölthető húszfontosok garmadája. Az út mindkét oldalán könyvesboltok csábítják a bibliofil egyéneket; kedvenc útikönyvem szerint ez a Leicester Square-től az Oxford Streetig húzódó forgalmas út a "könyvgyűjtők utcája".

2010. február 23., kedd

Nem félek

"Ti mind, szőrös pókok
s ti, borzas borzok,
ti, nyáladzó csigák
és vaksi vakondok,
csemetéinktől távol maradjatok.
Ti, éjjeli lények,
sötétben bóklászók,
ti, kik nem alusztok
csupán pirkadatkor,
a kisfiúcskának álmát virrasszátok."


Szombaton újra megnéztem ezt a fantasztikus filmet, miután szóbakerült a Molyon. Olaszul néztem (na jó, azért bekapcsoltam a feliratot is), és megint elhatároztam, hogy felelevenítem az olasztudásomat, mert elég szomorú, hogy miután egszereztem a középfokú nyelvvizsgát, egycsapásra elfelejtettem szinte mindent.

Pár éve láttam először a filmet, aztán tavaly év végén elolvastam a könyvet is (Niccoló Ammaniti: Én nem félek). Jó volt, újabb pipa az 1001-esen, de a film jobban tetszett.

A történet egy dél-olaszországi faluban (hm, nem tudom lehet-e falunak nevezni egy kb. öt házból álló települést) játszódik, itt él a tíz éves Michele Amitrano. A nyári hőségben barátaival és húgával töltik az időt, mígnem egy forró napon Michele megdöbbentő dolgot fedez fel...
Miután a kisfiú rátalál arra a bizonyos dologra, amit nem mondhatok ki anélkül, hogy ne legyen spoiler, érezhetővé válik a feszültség, nekem speciel a "vihar előtti csend" feeling jutott eszembe. Michele megőrzi titkát és továbbra is barátaival lóg, de már tudjuk, hogy valami készül, főleg miután megjelenik apjának egy barátja, pisztollyal a bőröndjében. A felnőttek kezdenek egyre furcsábban viselkedni, s miután a fiú szemtanúja lesz egy veszekedésüknek, cselekvésre szánja el magát...

Két világ ütközik össze: a felnőtteké, akik mesterkednek valamiben és a gyerekeké, akik különböző versenyekben teszik próbára magukat. A kicsik világából Michele átlép a felnőttekébe, ezzel akaratlanul is veszélybe sodorva magát.

A történet nem túl bonyolult, a kis rejtély elég hamar megoldódik, engem inkább a képi világ nyűgözött le. Rengeteg közeli felvétel, élénk színek és olyan felvételek, amelyeket szívesen látnék bekeretezve a nappaliban a dívány felett. Szinte éreztem a rekkenő hőséget, ami jól is esett így februárban, a poros út láttán elfogott a szomjúság, a kabócák (és / vagy tücskök) ciripelése pedig egyértelműen a nyaralást juttatta eszembe.

"Ott a tenger, csak nem látni"

Jung Chang: Vadhattyúk

1984, Made in China


Nem emlékszem, hogy valaha olvastam volna Kínáról szóló könyvet, ez az ország valahogy sosem érdekelt. A Vadhattyúk című regényt csak azért kezdtem el olvasni, mert szerepel az 1001-es listán. A könyvtárban belelapoztam, megnéztem a fényképeket és mivel első látásra érdekesnek tűnt, velem jöhetett.

2010. február 15., hétfő

Rafael Seligmann: A Tejesember

Olvastam már pár holokausztos könyvet, de ilyennel még nem találkoztam: zsidók nácizzák egymást veszekedés közben, majd zsidóznak is; mindezt egy német-izraeli író könyvében.
A történet főhőse Jakob Weinberg, túlélte Auschwitz-ot és azt beszélik róla, hogy a lágerben megosztotta társaival tejporát, amit munka közben talált. A valóságban nem ez történt: társai elvették tőle a tejport, ő pedig egy másik ember élete árán mentette meg sajátját.

A háború után jópár évvel Münchenben vagyunk. Weinberg egy nem zsidó nővel él együtt. Ez jó neki így. Gyereket azonban nem szeretne, mert akkor az náci lenne. A fia szintén egy sikszével él együtt, ez bántja. Lánya Izraelben él zsidó férjével, apját és bátyját egyaránt megveti sikszéjük miatt. Nagy szerelme, Peter goj… Weinberg gyűlöli Németországot és örül, hogy lányát sikerült kiköltöztetni Izraelbe, a lánya azonban vissza akar menni Németországba, mert nem akarja, hogy fiát besorozzák az izraeli hadseregbe.

Fantasztikusan jó könyv, teli ellentmondásokkal és konfliktusokkal, higgadt érvelésekkel és véget nem érő vitákkal.

2010. február 14., vasárnap

Welcome to Buda(pest)

Szuper, Regináék és újdonsült babájuk egy hónap múlva hazalátogatnak. Valójában Buda már három hónapos, mikor jönnek már négy lesz, azaz kézbevehető. Kíváncsi vagyok rá, milyen a legjobb barátnőm kisfia, még nem is láttam. Remélem, hoznak egy kis londoni szmogot, mert az igazat megvallva már nagyon hiányzik :( Na jó, nem kifejezetten a szmog, hanem LONDON. Jó lenne hamarosan kimenni pár napra, de sajnos attól tartok, mostanában nem fog összejönni. Megnéztem az EasyHotelt, a Victoriánál 30 GBP egy ablaktalan miniszoba, úgyhogy egyelőre marad az álmodozás és az emlékek...

2010. február 12., péntek

Fannie Flagg: Isten hozott, Prücsök!

Kétségtelen, hogy Fannie Flagg remek mesélő és azt is elismerem, hogy a könyv nem volt rossz. Annyira viszont jó sem. Az elég szerencsétlen cím és a borító alapján meg voltam róla győződve, hogy a történet egy kislányról szól, a fülszöveget elolvasva aztán meglepődtem, hogy nem, majd kiderült, hogy mégis...

A történet egy aprólékos kirakójátékhoz hasonlít, amelynek a kerete Dena Nordstrom élete, a játék darabkáiért pedig ide-oda utazgatunk a térben New York és Elmwood Springs, az időben pedig a negyvenes és a hetvenes évek között. Van pár puzzle-darab, ami egyelőre nem passzol sehova, azokat egy időre félretesszük, majd váratlanul megtaláljuk a helyüket. Ezzel eddig nincs is semmi baj, az is tetszett, hogy mikor ellaposodott a történet, egy nyomozás újra fellendítette. Volt azonban jópár dolog, amivel nem voltam kibékülve. Ilyen volt például a főszereplő: Dena Nordstrom, a feltörekvő, karrierista szép fiatal nő, akinek a könyv elején csakis a rossz tulajdonságait hangsúlyozza F. F., észrevétlenül megszűnik törtetővé lenni. Valahogy úgy éreztem, mintha egy mese elején leszögeznénk, hogy a boszorkány gonosz, de aztán a továbbiakban semmi gonoszat nem csinálna. Nem tetszett O'Malley doktor figurája sem, kicsit úgy tűnt, mintha egy tudathasadásos pszichiáterrel lenne dolgunk.

Véleményem szerint rengeteg "üresjárat" van a könyvben, olyan fejezetek, amelyek nem viszik előbbre a cselekményt, inkább csak időhúzásra jók (találkozás Tennessee Williams-szel, látogatás Sookie-nál, Norma véget nem érő beszélgetései Macky-vel és Elner nénivel). Sookie - ahhoz képest, mennyire keveset tesz hozzá a történethez - túl sokat szerepelt, bár ez magyarázható azzal, hogy ő Dena egyetlen barátja.
A fenti dolgok ellenére nem bántam meg, hogy elolvastam, mert az időben és térben ide-oda ugráló szerkezett tetszett, csak pár dolgot kihagytam volna belőle, mert az volt az érzésem, mintha Fannie Flagg arra törekedett volna, hogy legalább olyan vastag könyvet írjon, mint a Sült zöld paradicsom.

2010. február 9., kedd

Megtetszett.

"Azt azért nem bánnám, ha gazdag lennék meg híres. Föl van nálam vésve az
előjegyzési naptárba, és egyszer majd megpróbálok rá időt szakítani.De ha
rákerülne a sor, akkor is inkább maradjak meg magamnak. Ne kelljen nekem
kicserélve lenni, ha egy szép nap arra ébredek, hogy az álmaimat luxuskivitelben
házhoz szállították." (Truman Capote: Álom luxuskivitelben)

2010. február 7., vasárnap

Tara Bahrampour: Visszatérés Iránba

A Lányom nélkül soha olvasása óta (kb. 10-15 éve) teljesen rá vagyok kattanva a muszlim országokban élő nők sorsával foglalkozó könyvekre. Az iszlám amúgy is érdekel, olyannyira, hogy a szakdolgozatomat is ebben a témában írtam.
Az évek során valahogy mindig az Iránban és Afganisztánban játszódó regények tetszettek a legjobban, vagy azért, mert ezekből olvastam a legtöbbet, vagy eleve ezeket kerestem (mert amúgy is nagyon érdekel mindkét ország).

2010. február 6., szombat

1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz

Listamániában szenvedek. Folyamatos késztetést érzek arra, hogy az ilyen típusú könyvekben szereplő filmek közül a lehető legtöbbet megnézzem, a lehető legtöbb könyvet elolvassam, lehető legtöbb lemezt meghallgassam. Ezt a súlyos darabot (2,03 kg, megmértem) tavaly karácsonyra kaptam Gergőtől és rögtön megszámoltam, hány könyvvel vagyok meg. Elkeserítő eredményt kaptam, az 1001 könyv közül mindössze 37-et olvastam és az sem vigasztalt, hogy a felsorolt könyvek kb. fele meg sem jelent magyarul. Azóta javult a helyzet, most 48-nál tartok.
Tavaly év végén, egy unalmas délután arra gondoltam, csinálok egy listát a könyvekről, hogy minek, azt nem tudtam pontosan, de megcsináltam (28 oldal lett). Ebből született a következő ötlet: létrehoztam egy olyan polcot a Molyon, ahova feltöltöttem a magyarul megjelent "kötelező" olvasmányokat. Nem gondoltam, hogy ennyi mindenkit fog érdekelni, de sokan jelölték kedvencnek és bekerült a kiemelt polcok közé is.
A polcok készítése során elég sűrűn forgattam a könyvet, és felfedeztem néhány bosszantó hibát vagy hiányosságot. Sok műnél helytelenül van feltüntetve a magyar cím, vagy azt jelzik, hogy nincs magyar fordítás (Az álom luxuskivitelben Reggeli Tiffanynál címen szerepel). Van egy-két olyan könyv, melynek viszont az eredeti címét nem tüntették fel. Ezek természetesen apró dolgok és csak akkor zavartak, mikor keresgéltem a könyvek között. Egyébként nagyon örülök, hogy bármikor levehetem a polcomról és nézelődhetek benne. Annyira megszerettem, hogy elkezdtem egy olyan polcot is, amin azok a könyvek szerepelnek, amelyek (még) nem jelentek meg magyarul (de azért el kell őket olvasni) :))...

2010. február 5., péntek

Játék

Megkaptuk a Kultújra-játékban szerzett könyveket. Egy kicsit csalódott voltam, mert nem erre számítottam...
Valamikor ősszel jutott el hozzám a játék, ami arról szólt, hogy összegyűjtött és hulladékudvarokban leadott üvegekért ajándékokat, többek közt könyvutalványt lehet kapni. Eleinte úgy nézett ki, hogy egy kg üvegért kap az ember egy darab kódot, három ilyen kód pedig 3.000,- Ft értékű könyvutalványra váltható. Gergővel rögtön nekiálltunk üveget gyűjtögetni és beszerveztünk anyut-aput-tesót, hogy segítsenek, illetve regisztráljanak a játékban, mert egy ember csak egyszer válthatja a kódjait utalványra. Úgy számoltunk, hogy összegyűjtünk 15 kilót, így szerzünk 5 db háromezres utalványt, és akkor már csak pár lépés a Paradicsom :). Mikor felhívtuk a hulladékudvart, kiderült, hogy időközben megváltoztak a szabályok, és 3 kilóért jár egy kód, tehát 9 kiló üveg ér egy utalványt. Pár napig még gyűjtögettünk innen-onnan, majd egy hétfői este vidáman beledobáltuk mind a 18 kilót egy nagy, félig üres konténerbe a lakótelep kellős közepén, borzalmas hangzavart okozva ezzel a csendes estében. Megkaptuk a kódokat, nekiálltunk, hogy beváltsuk, ám ekkor kiderült, hogy nem utalványt lehet választani, hanem kb. 10 (számomra teljesen érdektelen) könyv közül egyet... Nehéz szívvel kiválasztottunk egyet-egyet, és rettenetesen csalódottak voltunk. Írtam pár e-mailt a szervezőknek, akik kicsit mellébeszéltek és udvariasan elküldtek a p*csába. Ennyit a "váltsd kultúrára a hulladékot" játékról. Most van egy helyszínelős és egy Harley D-s könyvünk...




2010. február 4., csütörtök

Pár értékelésem a molyról

Mivel éppen két könyv közepén tartok, nem tudok semmilyen épkézláb véleményt írni egy ideig. Éppen ezért arra gondoltam, hogy bemásolok két értékelést a Molyról, amolyan hiánypótlásként.




Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi

A könyv pár oldal után a barátom lett és ha Barry azt kérte volna, hogy csináljam meg az öt legjobb Londonban játszódó regény -listámat, ez állna az első helyen. Ez a könyv maga volt LONDON, a szmogos, zsúfolt, itt-elegáns-arrébb-nagyon-szakadt, Starbucks and Bodyshop-illatú csodahely. Rob történetét olvasva gondolatban végigjártam a helyeket, amelyeket említett: Crouch Endet (ott laktam legutóbb) és Woodgreent (ott legelőször). Elképzeltem a Championship Vinylt a Hollowayen, majd a Berwick Street-i lemezboltokra gondoltam és a camdeniekre is persze. A Seven Sisters Roadról eszembe jutottak a halal-kebabot kínáló boltok és az off-licence-k, a 6 for 5 söreikkel és egy idő után nem is a történetért olvastam, hanem Londonért.




Seamus Dean: Nyughatatlan ír lelkek

Nagyon tetszett, de azt hiszem, el kell olvasnom még egyszer, hogy minden mozaikdarabka a helyére kerüljön. Nem volt teletűzdelve bölcsességnek álcázott közhelyekkel, egy felnövekvő kisfiú elmeséli el Londonderryben élő családja rejtélyekkel teli történetét, egyszerűen, ahogyan ő látja. A lazán egymáshoz kapcsolódó emlékképszerű fejezetek időrendben követik egymást, és ahogy a főszereplő egyre idősebb lesz, úgy válnak gondolatai is komolyabbá és egyre világosabbá válik számára, mi is az a titok, mely körülfonja családját. Zseniális, nyomasztó, megható. És bár a könyv cselekménye 1971 júliusában ér véget, ez mindenképpen ide kívánkozik: http://www.youtube.com/watch?v=JFM7Ty1EEvs

2010. február 3., szerda

Nahát...

Sosem gondoltam, hogy egyszer blogot fogok írni, és most tessék...