Oldalak

2010. április 28., szerda

Mind the gap


"London városának tiszteletre méltó lakosai jól tudják, hogy minden földalattivonalnak külön személyisége és szeszélyei vannak. A Victoria Line például szellős és megbízható. A Jubilee Line a család legifjabb tagja és fő szégyene, mely kiágazik a külvárosokba, és örökké ígérgeti a meghosszabbítását, de így is elér Greenwichig, és valahol messze keleten vissza is kanyarodik a folyó alatt. A District and Circle Line-t még maga az ördög is elkerülné, és inkább taxiba ülne, ha sietnie kellene valahová. Ez a vonal örökké zsúfolt a King's Cross és Paddington pályaudvarra özönlő ingázóktól és a múzeumok felé haladó turistáktól, akik nem ismerik a rövidebb utakat.  (...) A Docklands Light Railway az újgazdag szomszéd, nyakában a Prince Regent, a West India Quay, a Gallions Reach és a Royal Albert megállóval. A sztentori Piccadilly megveti ezt a lila gőzt, akárcsak ikertestvére, a Bakerloo. A Central, a középkorú nagybácsi, tárgyilagos, egyenes, semmi elágazás vagy kerülő. Ennyit lehet elmondani a főbb vonalakról, de ott van még a Metropolitan, amely szinte túl érdektelen ahhoz, hogy megemlítsem, hacsak nem a szép, lila színe miatt, amit a térképen kapott, meg amiatt, hogy főleg azok használják, akik a halottaikat mennek látogatni.
Aztán ott vannak a különc vonalakm ahogy Shakespeare-nek is ott vannak az egyedi darabjai: a Pericles, a Hammersmith and City, az East Verona Line és a Titus of Waterloo.
A Northern Line fekete a térképen. Ez a vonal fut a legmélyebben. Itt van a legtöbb öngyilkosság. Itt történik a legtöbb bűntény. Az itt utazó egyetemista lányoknak van a legnagyobb esélyük rá, hogy Bond lánnyá váljanak. Már az állomásnevek is : Morden, Brent Cross, Goodge Street, Archway, Elephant and Castle és a feltámasztott Mornington Crescent. Ez utóbbi éveken át le volt zárva: emlékszem, amikor a vonat keresztülrobogott rajta, mindig azt képzeltem, hogy a Titanichoz leszálló expedíció tagjaként lehetek itt. Na ja, a Northern Line a család pszichopatája. A Temzétől délre eső, csupasz falú állomásai semmiféle hirdetőt nem vonzanak. Még mozgólépcsőgyártók sem reklámoznának a Kennington megállóban."
(David Mitchell: Szellemírók)

2010. április 27., kedd

Marjane Satrapi: Asszonybeszéd


Marjane jó arc, ezért mikor megtudtam, hogy újabb történettel rukkol elő, rögtön előjegyeztem az Asszonybeszéd-et a bookline-nál.  
Amikor átvettem, kicsit lefelé görbült a szám: a Persepolis-hoz képest nagyon aprócskának tűnt. Viszont jó nyomdafesték szaga volt, ami tetszett, de hazafelé nem nagyon mertem lapozgatni, mert féltem, hogy összemaszatolom a világos dzsekimet.
Egyszuszra elolvastam, aztán hümmögtem egy sort: jó volt, jó volt, de...

2010. április 25., vasárnap

Kádas Mária: Kurgáni napló

"Ezek a feljegyzések nem a holtak, hanem az élni akarók házából valók, az orosz Varázshegyről."

Kurgán egy város Szibériában, ám emberek százainak ennél sokkal több: esély a gyógyulásra, a teljes életre. Itt gyógyít Ilizarov professzor, az általa kifejlesztett módszerrel beteg végtagokat hoz rendbe: összenőtt ujjakat választ szét, rövid lábakat nyújt meg, csontrendszeri torzulásokat korrigál.

2010. április 19., hétfő

Banana Yoshimoto: Kitchen - Japán novellák

Teljes közöny...
Néha előfordul, hogy nincs egészen határozott véleményem egy-egy könyvről, de azért azt általában el tudom dönteni, tetszik vagy sem. Nos, a Kitchen-ről csak annyit tudok mondani, hogy nagyon nyomasztónak találtam. Semmi többet.

Banana Yoshimotóról az 1001 könyvben olvastam először, és ha már megláttam a könyvtárban a Kitchen-t, kikölcsönöztem. Megmondom őszintén, nem nagyon ismerem a japán írókat, Ishigurótól és Kósuntól olvastam már 1-1 könyvet, Harukitól pedig majd szeretnék, de kb. ennyi a kapcsolatom a japán irodalommal. Fogalmam sem volt, mire számítsak, az első pár oldal érdekesnek tűnt, aztán a következő már nem annyira, aztán picit megint, és már-már azt hittem, történni fog valami izgalmas. Hát nem.

Miután befejeztem az olvasást, a fülszöveget hívtam segítségül, hogy megtudjam, miről is szól a könyv. Kaptam hatalmas közhelyeket, de továbbra sem értettem, miért került a könyv az 1001-es listára. Fiatalok névtelen harca? Apátia inkább. Nagyvárosi regény? Hm, nem tudom.
"Két történetet helyez egymás mellé, melyek anyákról, a konyháról, a szerelemről, tragédiákról szólnak." Valóban két történet szerepel a kötetben (az első kétrészes), de nem éreztem köztük párhuzamot, amit az "egymás mellé helyezés" sugallt. Inkább ellentétet, hiszen az első szereplő megtalálja a szerelmet, a második pedig elveszíti. Az első sztori második részét és a második történetet összeköti a címe (Telihold és Holdudvar), ám más kapcsolatot nem találtam közöttük. Az anya (aki azelőtt apa volt) és a konyha csak az első kisregényben játszik szerepet, na jó szerelem és tragédia akad mindkettőben.

Kicsit elszomorodtam, mert nem találtam meg azt a két elegáns történetet, amiről a fülszövegben írtak. Sokszor valóban hajlamos vagyok elsiklani a lényeg felett, lehet, hogy most is ez történt, de azért remélem, hogy nem az én készülékemben van a hiba.

2010. április 17., szombat

Ej, mi a kő

Gőz János 47 éves mosógépszerelő gyakran sétál a Dunaparton. Magányos, nem hisz már a mesékben. Tarka követ talál, zsebre teszi, reméli, hogy szerencsét hoz. De nem hoz. Zsebe lyukas, nincs aki megvarrja, a kő kiesik.
Pecze Anni 40 éves zálogházi becsüs is gyakran sétál a Duna-parton. Tudomásul vette: a gyerekről lemaradt. Akkor legalább utazni kéne. Ha volna kivel. Tarka kőbe botlik, zsebre teszi, hátha szerencsét hoz. De nem hoz. Kutyaszarba lép, elcsúszik.
Hazarohan, undorodva dobálja hajigálja ruháját a mosógépbe.
A kő a zsebében maradt, a mosógép kínlódik, hörögve leáll.
Sírva telefonál.
Gőz János mosógépszerelő közel lakik, Pecze Anninak öltözni sem jut ideje.
Pongyolában fogadja.

(Békés Pál: Bélyeggyűjtemény)

2010. április 13., kedd

Ayaan Hirsi Ali: Az engedetlen

Vagy pillanatnyi elmezavar hatására vettem meg a könyvet, vagy azért, mert olcsó volt, nem tudom. 500 forintért illegette magát a polcon, na gyere Seherezádé, gondoltam, mesélj valamit. Pár oldal után már tudtam, hibát követtem el, megszegtem az egyik fő könyvvásárlási szabályomat. Olyan könyvet, amelynek a borítóján fátylas nő szerepel a "bestseller" felirat alatt vagy fölött, NEM veszek meg. Kölcsönkérem, azt mindenképpen, mert imádok az iszlámról olvasni, de pénzt nem adok érte.

2010. április 8., csütörtök

Khaled Hosseini: Ezeregy tündöklő nap

Khaled Hosseini nevét a Papírsárkányok kapcsán ismertem meg, s mivel az a regénye nagyon tetszett (a film sem volt rossz, de a könyv jobb), kedvet kaptam az Ezeregy tündöklő naphoz is. Nem kerestem különösebben, véletlenül említette az egyik ismerősöm, hogy éppen azt olvassa, és ha már így szóba jött, gyorsan kölcsönkértem. Hamar elolvastam, tetszett is, de mély nyomot nem hagyott bennem.

2010. április 5., hétfő

Rohinton Mistry: India, India

"Fehér kezedben tartva ezt a könyvet, puha karosszékedbe süppedsz, mondván: ez talán elszórakoztat. Miután elolvastad balsorsok eme történetét, jó étvággyal megebédelsz, érzéketlenségedet a szerző rovására írod, ráfogod, hogy túloz, megvádolod, hogy átkölti a valóságot. Tudd meg hát: ez a dráma nem a képzelet szüleménye, nem is regény. All is true." (Honoré de Balzac: Goriot apó)

Ezt a történetet kerestem minden Indiáról szóló könyvben. Csodálatos, sodró lendületű mese, happy end, boldogan-éltek-míg-meg-nem-haltak nélkül. A borító ne tévesszen meg senkit: nem fátylas bajadérokról szól a történet, mely eredetileg A Fine Balance címet viselte, s csak a fordítás során keresztelték az elég fantáziátlan India, Indiá-ra. A táncosnők helyett viszont van itt nekünk két szabó, akik falujukat elhagyva a nagyvárosban próbálnak szerencsét; a diák, aki tanulmányai miatt jön el otthonról; a varrónő, aki bátyja felügyelete alól szeretne kiszabadulni.

2010. április 4., vasárnap

London Calling - #10+1

A 10+1 a sorban a Tesco Express lett volna, de időközben rájöttem, hogy egyáltalán nem is hiányozna, ha nem lenne. Viszont, ha már nálunk is megnyitotta kapuit, hasonlíthatna egy picivel jobban londoni testvérére.

2010. április 3., szombat

London Calling - #10

TfL (Transport for London)

Azaz a londoni közlekedési vállalat, amely tapasztalataim szerint kifogástalanul működteti a hatalmas város közlekedését.
Londoni tartózkodásaim alatt általában gyalog mentem mindenhova, de párszor kénytelen voltam buszra vagy metróra szállni. Sőt, egyszer hajóra is, Canada Water és Greenwich között.

2010. április 2., péntek

London Calling - #9

Könyvpiac

Egészen pontosan az a könyvpiac, ami a Waterloo Bridge alatt található, a South Banken. Egy korábbi bejegyzésben már írtam róla, de annyira tetszett, hogy belekerült abba a tíz dologba, amit idehoznék Londonból.


Ritkán járok antikváriumba, mert
1., egy sem esik az utamba (ez a leggyengébb kifogás)
2., ritkán van olyan, hogy kifejezetten egy könyvet vadászok, ha meg csak úgy betérek nézelődni, sosem tudom eldönteni, hogy mit is vegyek meg a sok közül.
3., egyre ritkábban veszek könyvet, mert gyakran járok könyvtárba, és szinte mindent ki tudok kölcsönözni
4., sokszor az antikváriumban sem sokkal olcsóbbak a könyvek, mint újonnan.


Viszont ezen a könyvpiacon egészen új könyveket is találtam, pár fontért. Kellemes volt a ragyogó napsütésben (!!!) a könyvekkel teli hosszú asztalok között sétálgatni és minden kötetet megnézegetni. Ponyvák, művészeti albumok, régi térképek és nyomatok, lexikonok, szótárak voltak kipakolva, az eladók pedig a kávéjukkal üldögéltek kicsit távolabb. Ha valakinek megtetszett valamelyik könyv, odaballagott az eladó(nak gondolt arc)hoz, és kifizette az árat, melyet ceruzával írtak a belső borítóra. Én a kedvenc Agatha Christie regényemet, A Murder is Announced címűt találtam meg, amit addig hiába kerestem a Foyles-ban és a Borders-ben. Alkudni nem próbáltam, de talán még azt is lehet. De ha nem, akkor is jó szórakozás a könyvpiacozás.

2010. április 1., csütörtök

London Calling - #8






Oxfam, Cancer Research és a többi charity shop. Ezek olyan boltok, ahova bevihetjük megunt, de jó állapotban lévő ruháinkat, könyveinket, vagy a porcelánkutyát a vitrinből.
Ha jól tudom, leadáskor ezekért nem kapunk pénzt, viszont ha valaki más megvásárolja őket, az értük kapott bevételt jótékony vagy tudományos célokra (pl. rákkutatás) fordítják.
Én sokszor nem tudok mit csinálni a megunt ruháimmal: kidobni nem akarom őket, mert esetleg csak párszor voltak rajtam; ha lomtalanításkor kirakom őket, tuti eláznak, vagy szétdobálják az összeset. Egyszer nejlonzsákban tettem ki pár cuccot, fél óra múlva a porban-koszban figyeltek. Az Oxfamban kapható ruhák tehát használtak, de általában márkásak és pár fontért egészen jó cuccokat lehet találni.
Egy ilyen jótékonykodó boltba szívesen elvinnék sokmindent, főleg, hogy segítenék vele másokon. Plüssállatokat, megunt bizsukat, régi könyveket. Szép, szép ez a gyertyatartó, de csak porfogó, viszont lehet, hogy másnak tetszik.