London Calling - #10

TfL (Transport for London)

Azaz a londoni közlekedési vállalat, amely tapasztalataim szerint kifogástalanul működteti a hatalmas város közlekedését.
Londoni tartózkodásaim alatt általában gyalog mentem mindenhova, de párszor kénytelen voltam buszra vagy metróra szállni. Sőt, egyszer hajóra is, Canada Water és Greenwich között.
A buszt jobban szerettem a metrónál, igaz, hogy lassabb, de sokkal érdekesebb. Főleg az emeletes busz emeletén, a legelső ülések egyikén ülve lehet jókat mozizni.


Az emeleten (és a lépcsőn is) tilos állni és rosszalkodni sem érdemes, mert kamera figyeli az utasok minden mozdulatát. A buszra egyébként az első ajtón kell felszállni, megcsipogtatni az Oystert a leolvasónál vagy bemutatni a Bus Pass-t a vezetőnek, esetleg jegyet vásárolni tőle. A leszállás a hátsó ajtónál történik, így nincs semmi kavarodás. A buszok alacsonypadlósak, nemcsak azért, mert jól néz ki, hanem mert Londonban sokkal több figyelmet fordítanak a mozgáskorlátozottakra és a babakocsit tolókra, mint Magyarországon (az utcasarkokon a járda is kicsit lejt). A megállókat automata néni mondja be, de ki is írják, ha jól emlékszem.

A metró ördögi. Több, mint 10 vonala van és tulajdonképpen bárhová el lehet jutni vele. A bliccelés felejtő: a bejáratoknál elhelyezett kapukon csak jegy vagy Oyster segítségével lehet átjutni, és kifelé szükség van ezekre. Nekem a metró elsőre bonyolultnak tűnt, de ez nem jelent semmit, mindent túlbonyolítok. Időközben aztán rájöttem, hogy teljesen jól el lehet igazodni. Mindenhol találunk metrótérképet, a metróban pedig nyilak, feliratok igazítják el a rémült utazót.  A kijelző - teljesen logikusan - az mutatja, mikor jön a következő szerelvény, nem azt, hogy hány perce ment el.
Ami nem tetszik, hogy picik a metrókocsik, a szembenülők térde szinte összeér, az üléseket viszont karfák választják el egymástól kétülésenként. A londoniak szinte az utolsó pillanatban állnak fel leszállás előtt (erre én is rászoktam, mert egy utánzós kis majom vagyok, hihi), és a kiolvasott újságjaikat ott hagyják az ülésen, hogy mások is elolvashassák őket.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Azadeh Moaveni: Mézeshetek Teheránban

Indra Sinha: Valamikor ember voltam

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén