Javier Marías: A szívem fehér

"I have done the deed."

Sokszor, sok helyen elmondtam már, hogy igyekszem a lehető legtöbb könyvet elolvasni az általam csak 1001-esnek hívott listáról. E könyvek nagy részét eszembe sem jutna kézbevenni, de így, hogy szerepelnek a listán, kíváncsi vagyok rájuk, meg persze arra, miért kerültek be az 1001 legjobb regény közé. Javier Maríasról nem hallottam eddig, és nem is terveztem, hogy mostanában olvasok tőle valamit, de A szívem fehér magányosan hevert egy könyvtári asztalon, így kikölcsönöztem.

A történet egy öngyilkosság meglehetősen részletes és pontos leírásával kezdődik, ez a precizitás, a minden részletre kitérő történetmesélés eleinte kimondottan tetszett, aztán egyre idegesítőbbé, fárasztóbbá vált.

Tisztában vagyok vele, hogy nekem sokkal fontosabb a cselekmény, mint a belső monológok vagy a hosszadalmas tájleírások, de A szívem fehéret olvasva azt gondoltam, végre egy könyv, amely rácáfol az előbbiekre. Pár fejezet után azonban sajnos rájöttem, hogy ez sem az a könyv, és hogy rettentően unom a rengeteg zárójeles pontosítást és magyarázatot, a 8-10 soros mondatokat, az újra és újra felbukkanó ismétléseket.
Nemegyszer azon kaptam magam, hogy bár 4-5 oldalt haladtam, fogalmam sincs, mi történt azokon az oldalakon, mert éppen ásítoztam, vagy azon gondolkodtam, mit főzzek a hétvégén. Ilyenkor aztán megembereltem magam, és igyekeztem nagyon figyelmesen olvasni, de pár mondat után megint elkalandoztam, és azt nézegettem, mikor lesz vége a fejezetnek.

A fentiek miatt biztosan meglepően hangzik, mégis azt kell mondanom, hogy a történet nem volt rossz. Kicsit olyan érzésem volt, mint mikor egy bőbeszédű ember valami nagyon izgalmasat mesél, de kitér minden apróságra, és bár kicsit már unod, de azért kíváncsi vagy a történet végére.

Megjegyzések

  1. Nagyon kíváncsivá tettél, én általában szeretem a 8-10 soros mondatokat meg a zárójeles közbevetéseket egy könyvben. :)

    VálaszTörlés
  2. Én azt sem szeretem, amikor valaki úgy mesél valamit, hogy közben el-eltér a tárgytól. Az ilyen könyveknél nagyon könnyen el tudok kalandozni, aztán meg csodálkozom, hogy nem értek bizonyos dolgokat.

    VálaszTörlés
  3. Tiszteletre méltó, hogy próbálod elolvasni a lehető legtöbb könyvet, meg az is, hogy jól ismered magad, és leírod, hogy neked a cselekmény a fontos. Ennél a könyvnél viszont tényleg csak másodlagos, ezért is ajánlom, hogy olvasd el @entropic bejegyzését a könyvről, mert ő rámutat, hogy a könyv inkább elmélkedés az őszinteségről, a történetek elmesélhetőségéről - egy gyilkosság kapcsán. Én nagyon-nagyon imádtam ezt a könyvet, nagyon jó volt elmerülni benne.
    Nagyképűen hangzik, de nem annak szánom, mert nem vagyok elégedett magammal, tehát ezt magamnak mondogatom legtöbbször: Lassabban olvass!

    VálaszTörlés
  4. Az a legnagyobb baj velem, hogy hamar ráunok a dolgokra (ez könyvekre, filmekre egyaránt jellemző). Ha sokáig nem történik semmi, csak elmélkednek a szereplők, érdektelenné válik számomra a történet. Ilyenkor vagy félbehagyom a könyvet (ez a ritkább), vagy csak azért folytatom, mert reménykedem valami váratlan fordulatban, ami általában nem következik be, így a könyvről csak azt tudom mondani, hogy nem tetszik.
    Olvastam @entropic bejegyzését,nagyon tetszett, és egyértelmű, hogy ez a könyv inkább az ő ízlésének felel meg (erről váltottunk is pár szót).
    A "lassabban olvass" jótanácsot pedig én is gyakran mondogatom magamnak (de sokszor hatástalan).

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Indra Sinha: Valamikor ember voltam

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén

Vége az első résznek.