Bapsi Sidhwa: Víz

Melyik az az ország, ahol agyagbabáikat nevelgető, hatéves kislányokat adnak férjhez évtizedekkel idősebb férfiakhoz?
Melyik az az ország, ahol valaha az özvegyek élete fabatkát sem ért, és elvárták tőlük, hogy kövessék halott férjüket a máglyára?

Arra a kontinensnyi államra gondolok, ahol milliók élnek az utcán, vagy nyomorúságos kunyhókban, és a hívő hinduk a rendkívül szennyezett Gangeszben fürdenek megtisztulást remélve. Arra az államra, ahol tömegek egész álló nap dolgoznak egy marék rizsért, a tehenek húsát mégsem fogyasztják el, hanem szentként tisztelik az állatot.

Indiára gondolok, a hihetetlen Indiára, amely a fentiek ellenére is a legnagyobb álmom.


Itt Indiában játszódik a Víz című regény, az 1930-as évek közepén. Egy kis faluban él a bihari-bengáli határon Csuhijá, a hatéves kislány, akit feleségül adnak egy bráhmin család sarjához. Az esküvő után Csuhijá a szüleivel marad, ám két évvel az esküvő után meghal a férje, ezért a kislánynak ásramba kell vonulnia, és a többi özvegyhez hasonlóan imádkozással, önmegtartóztatással kell engesztelést nyernie a múltban elkövetett bűneiért. Az özvegyek ugyanis nem tekintendők nőknek, anyáknak vagy lányoknak; csak bajszerencsét hoznak, s nemcsak embertársaik megvetését kell elviselniük, hanem szigorú szabályok szerint kell élniük. Kizárólag fehéret viselhetnek, hajukat le kell borotválniuk, naponta csak egyszer ehetnek, meghatározott ételeket.
Ilyen körülmények közé kerül Csuhijá, aki gyermekként keveset fog fel a körülötte lévő világból és egyetlen vágya, hogy hazamehessen szüleihez, testvéreihez és kutyájához. Szerencséjére talál néhány pártfogót az ásramban: Buát, az idős asszonyt, akinek szó szerint megédesíti utolsó perceit; Sakuntalát, aki történeteket olvas fel neki, mint egykor édesanyja; Kaljánít, a fiatal és szép özvegyet, akit az ásram vezetője prostitúcióra kényszerít.

A valódi dráma Kaljání életében következik be, a fiatal nő ugyanis megismerkedik egy fiatalemberrel, akivel egymásba szeretnek. Nárájan Gandhi követőjeként nem látja akadályát, hogy egy özvegyet vegyen feleségül, ám a múlt sötét árnyai fenyegetően vetülnek a szerelmesekre, s a víz (a Gangesz) által nyújtott megtisztulás egyben a halált is hordozza.

Bapsi Sidhwa regénye egyszerű, keresetlen szavakkal festi le azt a rettenetes és kilátástalan életet, amit a tradíciók értelmében az özvegyeknek szántak. A nagy lélek közvetlenül csak pár oldal erejéig jelenik meg a történetben, amikor Ravalpurba látogat, ahol az ásram is található. Mégis rendkívül fontos szerepet játszik, hiszen Nárájan az ő eszméit követve szakít a hagyományokkal, mikor feleségül kéri Kaljánit, illetve látogatása is fordulópontot jelent Csuhijá életében.


(Ha valakinek esetleg felkeltettem az érdeklődését India iránt, ajánlom a következő blogot: India, India)

Megjegyzések

  1. Hm. Lélekölő tradíciók. Majd elolvasom. Jó poszt.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm. Nem a poszt jó, hanem a könyv :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Indra Sinha: Valamikor ember voltam

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén

Vége az első résznek.