Hubert Selby: Rekviem egy álomért

Újítani.

Felütni.

Beállni.


A Rekviem egy álomért véleményem szerint azon alkotások közé tartozik, melyeket szerencsésebb először filmen megnézni és csak utána olvasni. Kevés ilyen van, általában a film kevesebbet nyújt, ám ez esetben inkább segítette a megértést.
Selby ugyanis szinte tagolás nélkül meséli el Harry és Sara Goldfarb, Tyrone és Marion történetét, mellőzve a hagyományos módon jelölt párbeszédeket. A szereplők természetesen beszélgetnek egymással, de sokszor nem egyértelmű, kinek a szájából hangzik el a mondanivaló, bár tulajdonképpen nem is fontos, ki mondja.
Sokszor keverednek a kimondott szavak a gondolatokkal, melyek a folyamatosan halogatott munkavállalás, a meggazdagodás, valamint a TV-műsor, a diéta és a piros ruha-arany cipő kombó körül forognak.
Számomra a regény már az elején két szálra bomlott, majd az egyik szál újra kétfelé ágazott. Közös volt bennük azonban, hogy mindegyik a függőséget, illetve Sara esetében a függőséghez vezető utat ábrázolta. Az asszony története sokkal jobban megrendített, mint Harry, Tyrone és Marion sztorija, hiszen Sara csak a tévében szeretett volna jól mutatni, karcsún a piros ruhájában. A színes bogyók jelentették neki az áhított soványsághoz, egyúttal a TV-beli szereplés sikeréhez vezető utat. Nemcsak magának akart tetszeni, azt szerette volna, ha halott férje, Seymour is büszke rá.

Harry és Tyrone a meggazdagodásról sző ábrándokat, Marion pedig a festést folytatná és kávéházat nyitna. Ám a cselekvést mindig megelőzi egy lövés heroin, egy kis álmodozás végül az álmok összetörnek és csak a drog marad. A regény minden szereplője szánalomra méltó, bár nem vagyok túl toleráns a kábítószerekkel szemben, rettenetes érzés lehet, amikor valaki nem tud kimászni a drogok csapdájából, és már álmai sincsenek, csak az a fontos, hogy mindig legyen egy újabb adag.

"Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület romjaiban, hisztérikusan lemeztelenedett éhezőket,
a néger utcákon vonszolva magukat hajnalban egy mérges belövés tűjét áhítozva
(…)
kik trikóban és gatyában kuporogtak a borotválatlan szobában, papírkosár
ban égetve el pénzüket és figyelve a falon keresztül áradó Terrorra,
(…)
kiket tökön rúgtak mikor Laredón át New Yorkba igyekeztek vissza egy adag marihuánával,

kik tüzet kajáltak a betintázott szállodákban vagy terpentint piáltak Paradise
Alleyben, halált, vagy tisztítótűzként égették törzsüket minden éjszaka

álmokkal gyógyszerekkel és ébredő lidércnyomással, alkohol és faszesz és
a végtelen bulizás,
(…)
kik a benzedrinnel láncolták magukat a földalattihoz örökös rohanásra a
Batterytől a szent Bronxig, míg a kerekek és a gyerekek zaja le nem
szállította őket reszketeg bedőlt szájboltozattal roncsolt üres aggyal,
melyből minden nagyszerűség elpárolgott az állatkert rémes fényé­
ben,…"

(Allen Ginsberg: Üvöltés – részletek)

Megjegyzések

  1. Hm. Vagy drogos akarsz lenni vagy nem. Választható. Én semmiféle empátiát, sajnálatot nem érzek irántuk.
    Tetszik a poszt!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Indra Sinha: Valamikor ember voltam

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén

Vége az első résznek.