Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2010

Chitra Banerjee Divakaruni: Szívtestvérem

Kép
"Nem furcsa, kérdezem a lányomtól - mert mostanában rászoktunk, hogy hosszú beszélgetéseket folytassunk egymással -, mennyi időt töltünk azzal, hogy megőrizzük a dolgokat a régi formájukban, miközben fogalmunk sincs, mennyire üdítő tud lenni a változás?"
Nem tehetek róla, valami különös erő (talán az érdeklődés?) mindig az indiai (vagy iráni) történetek felé vonz. A borító szélén álldogáló piros száris nőt meglátva már emeltem is le a könyvet a polcról, a szerzőt és a címet csak akkor néztem meg, amikor továbbsétáltam a "Női sorsok" polctól.  A cím nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek, magamban mondogattam, és eldöntöttem, hogy ilyen magyar szó nem létezik. Közben pedig biztosan, de nekem akkor sem tetszett, hogy így fordították az eredeti Sister of my Heart címet. A történet maga nem volt túl izgalmas, bár volt rejtély meg csavar, ám a hangulatért megérte elolvasni. Főleg az elején tűnt úgy, mintha sejtelmes fény derengene át egy fátyolon, füstölő illata birizgálná az …

Pakkot kaptam

Kép
Mégpedig Londonból, a legeslegjobb barétomtól, Regától. A pakk pufis borítékban érkezett, a Royal Mail közvetítésével, és természetesen könyveket rejtett, mi mást. Rega rekordidő alatt szerezte be nekem azt a két könyvet, amit Meta Hari molyos polcán fedeztem fel és rögtön a magaménak akartam tudni őket. A Vicky Shipton-könyvön kicsit meglepődtem, ugyanis nem könyv, hanem füzet (26 oldal), mégpedig egy Penguin szótanuló kiadvány, ez sajnos a Molyon nem tűnt fel :( Nem rossz, olyan, mint egy bővebb Wikipédia szócikk.
A másik, a Culture Smart! Britain vastagabb és nagyon jó illata van. Míg a füzetkében színes fotók, ebben többnyire fekete-fehér rajzok vannak, és nagyon szépséges szerintem.
Ők azok:


Welcome home!

A meztelen igazság

Kép
Az előző posztban említettem, hogy mindig megnézem, mit rejt a védőborító, illetve mivel ezeket általában le is veszem  olvasás közben, akaratlanul is látom, mi van alattuk. Hirtelen ötlettől vezérelve lekapkodtam a könyvespolcaimról a saját, védőborítós könyveimet, és egyenként levetkőztettem őket. Az összes polcra kiterjedő vizsgálat eredménye a következő lett.
1. A védőborítós könyvek nagy részének kemény fedele egyszínű, illusztráció nélküli; rajz, fotó csak a plusz papírborítón van.
2. Körülbelül ugyanennyi könyv védőborítóján lévő illusztráció megegyezik a kötéstáblán lévővel.
3. A kedvenceim azok a könyvek lettek (borítóvizsgálati szempontból, természetesen), amelyeknek a védőborítóján egészen más kép található, mint alatta, de legalábbis más színösszeállítású. Sajnos, csak kettő ilyet találtam.
Ezt:















És ezt:












Kader Abdolah: A mecset ura

Kép
Ez nem egy könyvértékelés. Ez csak egy izé.

Nézegetem a könyvet, piszkálgatom a kis ezüst mintákat a borítón és azon agyalok, mit írjak róla azon kívül, hogy tetszett. Nem annyira, hogy betegyem a kedvencek közé, de örülök, hogy elolvastam. Mindenképpen szeretnék írni egy bejegyzést, mert Irán nagy kedvenc és hosszú idő óta ez volt az első itt játszódó könyv, melyben nem hányatott sorsú nő meséli el életének / házasságának / menekülésénk történetét, enyhe szirupos körítéssel. Hosszú idő óta az első olyan Iránról szóló könyv, melynek borítóján nem a megszokott - úgy értem kissé már unalmas, elcsépelt - motívum, a fátyol résén kitekintő női szempár látható. Sőt, kifejezetten szép ruhába öltöztette a Nyitott Könyvműhely, keményfedéllel, védőborítóval, ahogy azt illik, újabb piros pont illeti ezért. (Olvasás közben mondjuk ezeket a borítókat mindig leveszem, mert zavar, hogy csúszkálnak ide-oda, de tulajdonképpen szeretem őket, mert érdekel, hogy mi van alattuk.) A fekete-kék-ezüst hármas …

David Davidar: A kék mangó háza

Kép
Vigyázat! Nyomokban spoilert tartalmaz!
Mióta felfedeztem a Pólusban a Király Könyvdiszkontot (aka olcsó könyvesbolt), megszaporodtak a polcomon az olyan könyvek, melyeknek nem terveztem a beszerzését, ám a rendkívül kedvező árnak köszönhetően kedvet kaptam hozzájuk. Még jó hogy, hiszen a vadiúj köteteket átlagosan 500 forintért lehet beszerezni a többezres ár helyett. A kínálat elég vegyes, az ismertebb művek mellett számomra ismeretlen szerzők könyvei is megtalálhatók a polcokon (a kupacokban), és mivel tényleg annyira olcsóak, párszor be is próbálkoztam 1-1 ilyennel, "nézzük meg, milyen"-alapon. Ezen próbálkozások egyike volt David Davidar könyve, A kék mangó háza is. A szerzőről még nem hallottam, de a borítón lévő "indiai családregény" (indiai = varázsszó) felirat megtette a hatását, és a könyv bekerült a képzeletbeli kosaramba. Otthon aztán elég sokáig állt a polcon, érdekes módon nem éreztem a késztetést, hogy elkezdjem olvasni.