David Davidar: A kék mangó háza

Vigyázat! Nyomokban spoilert tartalmaz!

Mióta felfedeztem a Pólusban a Király Könyvdiszkontot (aka olcsó könyvesbolt), megszaporodtak a polcomon az olyan könyvek, melyeknek nem terveztem a beszerzését, ám a rendkívül kedvező árnak köszönhetően kedvet kaptam hozzájuk. Még jó hogy, hiszen a vadiúj köteteket átlagosan 500 forintért lehet beszerezni a többezres ár helyett. A kínálat elég vegyes, az ismertebb művek mellett számomra ismeretlen szerzők könyvei is megtalálhatók a polcokon (a kupacokban), és mivel tényleg annyira olcsóak, párszor be is próbálkoztam 1-1 ilyennel, "nézzük meg, milyen"-alapon. Ezen próbálkozások egyike volt David Davidar könyve, A kék mangó háza is. A szerzőről még nem hallottam, de a borítón lévő "indiai családregény" (indiai = varázsszó) felirat megtette a hatását, és a könyv bekerült a képzeletbeli kosaramba. Otthon aztán elég sokáig állt a polcon, érdekes módon nem éreztem a késztetést, hogy elkezdjem olvasni.
A színpompás (valóban szép) borító legnagyobb bánatomra egy elég unalmas, picit vontatott, érdektelen történetet rejtett. Egy sótlan, híg leveshez tudnám hasonlítani, amelyben ugyan úszkál egy-két finomnak ígérkező zöldségdarab, de amikor ráharapunk egyre, kiderül, hogy teljesen szétfőtt és a leveshez hasonlóan íztelen.

A fülszöveg azt ígérte, hogy "A fél évszázadon átívelő, monumentális regény egy család és egy egész kontinens küzdelmes korszakának krónikája, amely betekintést nyújt a gyarmati India mindennapi életébe." Nofene. Szerintem egy regény nem attól monumentális, hogy hosszú és két kötetben adják ki, hanem attól, hogy magával ragad, formál, és ami a legfontosabb: nem válik unalmassá, hanem a szerző az elejétől a végéig képes fenntartani az érdeklődést. Más szóval nagyszabású, mint például Rohinton Mistry India, India című regénye, amely elfoglalta a fejemben az "India" és "monumentális" címkékkel ellátott polcot. Persze ez nagyon elfogult vélemény, de A kék mangó házá-t akkor sem nevezném monumentálisnak, ha nem ismerném az India, Indiá-t. Röviden tehát: a monumentális sokkal inkább minőséget, mint mennyiséget fejez ki. Jelen esetben a mennyiség megvolt, a minőség nem.

A három generáció életét követő történet Csevatarban, Solomon Dorai vezetése alatt álló dél-indiai faluban kezdődik. A faluban, melyben sokáig sikerült megőrizni a békét, a kasztok között feszülő ellentétek egy napon kirobbannak, az egyik összecsapásban Dorai is életét veszti. Halála után családja szétesik, Csevatar is hanyatlásnak indul. A következő generációból Daniel életébe nyerünk bepillantást, aki jól menő vállalkozása révén meggazdagodik, s újjáépíti a falut. Beköltözteti rokonait, ám a közösségben hamarosan viszálykodás kezdődik. Daniel fia, Kannan egyetemre megy, majd egy pulimedi teaültetvényen kap fontos állást, és feleségül veszi az egyetemi évei alatt megismert angol Helent.

A történet nem volt megfelelően kidolgozva, a szereplők ábrázolása elnagyoltra sikerült és egy idő után nehezemre esett követni, hogy éppen melyik nemzedék nőtagjáról van szó, hiszen nem tudtunk meg róluk sokat, viszont egyformák voltak.  A szerző minden generációból csak 1-1 férfit (Solomon, Daniel, Kannan) emelt ki, az ő sorsukat mesélte el, a család többi tagjának nem szentelt sok figyelmet, talán Aaron-ról olvashattunk picit többet, ám az ő története is csak annyiban vitte előbbre a cselekményt, hogy az ő tragédiája késztette Danielt Csevatar (innentől kezdve Doraipuram) újjáépítésére. A rokonok népes csapatából itt-ott felbukkant valaki, mondott egy-két mondatot, és megtudtunk róla néhány dolgot, egy egészen meglepőt is például. Az egyik, férjhez menésre váró fiatal nő elkeseredettségében sírva fakad, mire édesanyja meglátja "a kétségbeesett kislányban a tüskés fiatal nőt". Ez pont fordítva értelmes, és ezek után már azon sem lepődtem meg, hogy a következő oldalon a rokonsági viszonyokat sem jól tüntették fel.

Davidar rengeteg témába belekapott, ám egyiket sem dolgozta fel kellő alapossággal, amit még elnéztem volna, ha legalább minden szálat tisztességesen végigvezetett, majd elvarrt volna. Vagy ha megfűszerezi egy picit a fent említett levest.

Nem szeretek rosszat írni könyvekről, mert a szerzője valószínűleg sok energiát és munkát fektetett a megírásába, de ez a sztori egyáltalán nem tetszett. Indiával kapcsolatban pedig nem ismerek tréfát :).

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Indra Sinha: Valamikor ember voltam

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén

Vége az első résznek.