Corinna Milborn: Európa: az ostromlott erőd

"Keep banging
Keep banging on the wall of Fortress Europe
We got a right, know the situation
We're the children of globalisation
No borders only true connection
Light the fuse of the insurrection
This generation has no nation
Grass roots pressure the only solution
We're sitting tight
Cos assylum is a right
Put an end to this confusion
Dis is a 21st century Exodus
Dis is a 21st century Exodus"

(Asian Dub Foundation: Fortress Europe)


Rendhagyó könyvértékelés ez, nem annyira a könyvről szól a poszt, sokkal inkább saját gondolataimról a témával kapcsolatban.

A könyv érdekes, a téma aktuális, a szerző pedig kicsit elfogultnak tűnt, mivel végig az volt az érzésem, hogy csak Európától, az európai emberektől vár alkalmazkodást és megértést. A bevándorlás régóta foglalkoztat,  sokat olvastam és tanultam is róla, de minden saját magammal fejben lefolytatott vita után a "hát, nem is tudom" álláspontra jutok. Nem azért, mert nincs véleményem, hanem azért, mert mindkét oldal (bevándorlók vs. Európa) problémáit átérzem. Figyelembe veszek mindent a multikulturalizmustól kezdve az etnocentrizmuson keresztül az olvasztótégelyig, mégsem tudok kialakítani egy határozott véleményt.


Corinna Milborn egyértelműen kiáll a bevándorlók mellett és több fejezetben is említi a következőket: egy országban való illegális tartózkodás (az illegális határátlépéshez hasonlóan) csak szabálysértés, mint a gyorshajtás, ám az előbbiért börtönbüntetés jár. Véleménye szerint Európának szüksége van a bevándorlókra, hiszen "az európai gazdaság egész ágazatai profitálnak, sőt függnek tőlük." Az illegális (főleg afrikai) bevándorlók pedig meg vannak győződve róla, hogy csak át kell jutniuk a vén kontinensre (nemcsak földrajzilag, jogilag is) és rögtön találnak munkát.

A könyvben a fejezetek úgy követik egymást, mintha egyre közelednénk Európa felé. Először azokról ír, akik nem érik el Európa partjait, hanem a Földközi-tengerbe vesznek. A következő fejezetben azok sorsáról számol be, akik bár földrajzilag Európában vannak, menekülttáborokban tengődnek menekültstátusz, pénz, iratok, munka, kilátás nélkül. Náluk picivel szerencsésebbek, akik mezőgazdasági idénymunkát végeznek, de nekik sem könnyű a helyzetük, hiszen mindenféle védőfelszerelés nélkül dolgoznak, feketén.

A következő fejezetekben eljut a párizsi gettókig, elővárosokig, majd a londoni muzulmán bevándorlókig (illetve az ő gyermekeikig), s ezekben a részekben a bevándorlás problémája mellé az iszlám és a vele gyakran együtt emlegetett terrorizmus problémáját társítja.
Természetesen megszólítja az érintetteket is: olyan fiatalokat, akik már Franciaországban születtek, az állam polgárai, ám mégsem tartják magukat franciának, illetve a franciák is idegenekként kezelik őket. Rámutat a muszlim bevándorló nők kilátástalan helyzetére, akiket családjukon belül elnyomnak, azon kívül pedig hátrányosan megkülönböztetnek.

Engem legjobban természetesen a Terror Londonisztánban című fejezet érdekelt, hiszen ezt a várost valamennyire ismerem és látogatásaim alkalmával volt lehetőségem rácsodálkozni a londoni bevándorlók életére. Londonnal kapcsolatban a migrációs politika fő problémájaként az iszlámhoz való viszonyulást tüntetni fel, illetve azt a vitát, hogy miképpen bánjunk (azaz bánjanak az angolok) az iszlámmal. Rámutat, hogy sokan egyként kezelik az iszlámot és az iszlamizmust, holott utóbbi egy radikális poltikai áramlat, nem a vallás szinonímája. 2001. szeptember 11.-e óta az iszlámot sokan összekapcsolják a terrorizmussal, s egyre gyanakvóbban tekintenek  a muszlimokra, akik ezt nehezen viselik és tiltakoznak is ellene. Tiltakozásuk jeléül "Kill those who insult Islam!", "Europe is the cancer, Islam is the answer" és "Europe, your 9/11 is on the way" feliratú táblákkal vonulnak az utcára London belvárosában; megfenyegetik a dán Jyllands Posten karikaturistáját, Franciaországban pedig tüntetnek a fejkendő nyilvános helyen történő viselésének betiltása ellen.

A legfontosabb azonban, hogy ezek a fiatalok már nem bevándorlók, hanem azok gyerekei, unokái, brit állampolgárok, akik nem érzik magukat európainak, viszont nem kötődnek már szüleik, nagyszüleik szülőhazájához sem. Míg Franciaországban a düh a bandák közötti utcai harcokban nyilvánul meg, addig Londonban a bevándorlók gyermekei az iszlám radikális eszméiben találják meg kérdéseikre a válaszokat. 

Ha Londonban elhagyjuk a turisták által látogatott helyeket és elindulunk pl. észak felé, azt tapasztaljuk, hogy külföldi, bevándorlók által vezetett boltok szegélyezik a főbb utakat. Görög és török pékségek, zöldségesek, arab éttermek, indiaiak által üzemeltetett vegyesboltok,  hátsó részükben postával. Kelet-Londonban a Brick Lane a bangladesi közösség központi utcája, az utcanévtáblák az angolon kívül bengáli nyelven is útba igazítanak. (Itt játszódik Monica Ali: Brick Lane című regénye, mely magyarul A muszlim asszony címen jelent meg.)


Bengáli utcanévtáblák a Brick Lane-en
London-szerte rengeteg mecsetet találunk, s teljesen megszokott látvány pl. a Tesco-ban a pénztár mögött fátyolban dolgozó pénztáros. A kebabot, vagy más húsféleséget, húsos ételt áruló boltok kirakatán messziről virít a HALAL (vagy "halal meat") felirat (azaz a vallási előírásoknak megfelelő), de láttam ilyet az Oxford Streeten lévő Wok in a Box nevű kínai étterem kirakatán, sőt a Haribós zacskón is.

Szóval gyülekeznek a fejemben a bevándorlással kapcsolatos gondolatok, és nem tudok napirendre térni felettük. Vannak országok, ahonnan mindenki menekülni szeretne, a háborúk, az éhínség, a szegénység elől (ezekről a helyekről például: http://www.foreignpolicy.com/articles/2010/06/21/postcards_from_hell?page=full) Vannak, akiknek nincs más választásuk, s vannak akik nem önszántukból hagyják el hazájukat, hanem például gyerekként, szüleik oldalán. Európa nagy részüket befogadta, s amikor a bevándorlók rasszizmusról panaszkodnak, nem lehet, hogy csak arról van szó, hogy Európa besokallt? Hol van a határ? Nem lehet, hogy muszlimok türelmével van a baj? Hiszen a muzulmánok mindig csak akkor tanúsítottak türelmet, amikor ők voltak kisebbségben... Lehet, hogy a briteknek mégsincs más választásuk, mint elfogadni ezt a fordított gyarmatosítást?

Másrészt viszont nagyon szeretem Indiát és érdekel az iszlám is, és pontosan ez a világfalu-jelleg tetszik Londonban is. De vajon akkor is annyira szeretném-e az indiaiakat, ha a felettem lévő lakásban élné egy nyolctagú pandzsábi család a saját, hagyományos indiai életét? Nagyon tetszik, hogy a Westminstert vagy Bloomsburyt elhagyva egy egész más világba csöppen az ember, de vajon nem gondolnék-e rögtön a legrosszabbra, ha egy magányos pakisztánit látnék egy táskával téblábolni a metróban?  

Továbbra is fenntartom a véleményemet: hát, nem is tudom...

Megjegyzések

  1. Szia, ha gondolod, próbáld meg ezt. Recenziós pályázat, komoly nyeremények. http://www.olvassbele.hu/index.php/hirek/55-aktualis/2083-az-olvass-bele-recenzioiro-palyazata

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm az infót! Elolvastam a pályázatot, nagyon csábítóak a nyeremények...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Azadeh Moaveni: Mézeshetek Teheránban

Indra Sinha: Valamikor ember voltam

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén