Karácsonyi történet


Tegnap este végre megkaptam a jól megérdemelt ajándékkönyveimet (kép kicsit lejjebb), de a jutalomért meg kellett küzdeni. Az első szint a szaloncukrok felkampózása volt káromkodás nélkül. Reggel kilenckor kezdtem neki, és körülbelül 25 darab után fel is adtam. Elég olcsó szaloncukrot vettünk és az olcsó szaloncukor ismérve az, hogy csak félig van becsomagolva, a papírja és a zacskó belseje pedig ragad. Gergő eközben még heverészett, és mivel tudtam, hogy még egy csomó dolga van, csináltam neki reggelit, hogy legalább azzal ne húzza az időt, én pedig fel-alá rohangáltam, ha pedig megálltam, gonderhelten néztem a csomagolásra várakozó ajándékokat. Gergő is végre felkelt, megörült az meglepetésreggelinek, mondtam neki, hogy most nem a meglepetés a lényeg, hanem EGYÉL MÁR!!! Reggeli után Gergő kivonult az erkélyre, hogy lefaragjon egy kicsit a fenyőfa törzséből, ami érdekes módon sokkal vastagabbnak tűnt, mint előző nap, amikor megvettük. A faragás egy órán keresztül tartott, és mivel egy órára voltunk hivatalosak az ünnepi ebédre Gergő anyukájához, akcióba léptem, és becsomagoltam az ajándékokat, amelyek egyébként Gergőre vártak, de én ekkor már láttam, hogy ha nem cselekszem azonnal, vagy karcsú törzsű fánk lesz, vagy csomagolt ajándékok.
A karácsonyfa-díszítés simán ment, bár mikor levágtuk a hálót, kicsit elcsodálkoztunk, mekkorát nőtt a fenyő egy éjszaka alatt az erkélyen, mert meg mertünk volna rá esküdni, hogy mi egy egészen pici fát választottunk. Mondjuk az feltűnő volt, hogy tavaly Gergő egyedül cipelte fel a negyedikre, most pedig ketten vonszoltunk és tavaly a törzsén is csak picikét kellett igazítani. Na mindegy, feltettük rá az égősort, észre sem vehetett venni, hogy rajta van, felraktam az összes létező díszt, a ragacsos cukrokat, Gergő eközben a tévé előtt állt, és azt mondogatta, hogy azon gondolkozik, hogy be kéne csomagolnia az ajándékaimat. Be is csomagolt párat, aztán elindultunk ebédelni. Halászlé, husik, hal, kismilliónyi köret volt az ebéd, aztán pár óra múlva rohantunk anyukámhoz, aki pedig vacsorával várt minket.
Itt megkaptam az első adag könyvet, és hirtelen eszembe jutott, hogy otthon is biztos vár rám egy pár darab, úgyhogy miután hazaértünk, és elpakoltuk az egy hétre elegendő ételt, amit az anyukák csomagoltak, szóltunk a Jézuskának, jöjjön már.
És a Jézuska jött és hozott:


A könyvtorony

Az idei óriás

Jóval szerényebb tavalyi kistestvére

Megjegyzések

  1. Szép, formás fátok van. És a könyvek...!:)

    VálaszTörlés
  2. A fa egyébként könyvekkel van kitámasztva, persze nem ilyen szépségesekkel, hanem tankönyvekkel :) Most egy darabig lesz mit olvasnom.

    VálaszTörlés
  3. Mennyi könyv!!! ...mert megérdemled...

    VálaszTörlés
  4. Jut belőle neked is, kölcsönbe :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Azadeh Moaveni: Mézeshetek Teheránban

Indra Sinha: Valamikor ember voltam

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén