Oldalak

2011. február 25., péntek

For the Consciousness of the Nation

Sounds of the Asian Dub Foundation


Pár napja a Silenos feltette a Molyon a kérdést, hogy melyik együttesről olvasnánk könyvet, gondolom olyan stílusút-terjedelműt, mint például az egyik régebbi bejegyzésben szereplő Manu Chao.
Egy percig sem gondolkodtam, már írtam is: Asian Dub Foundation, az egyetlen zenekar, amiért - bár volt egy kis kihagyás - a mai napig rajongok.

2011. február 13., vasárnap

Háy György: Amit a repülésről tudni kell

Mielőtt elolvastam a könyvet, a következőket tudtam a repülésről: jó dolog, bár sok ember retteg tőle, és nem vigasztalja őket az a statisztika, hogy évente sokkal több ember hal meg az utakon, mint repülőgép-szerencsétlenségekben. Azt is megtapasztaltam párszor, hogy hiába két óra a repülőút például Londonba, mégis valójában egy fél napot kell rászánni az utazásra. Arra is beidomítottak, hogy a 2001-es merénylet óta nem szabad olyan veszélyes holmikat felvinni a fedélzetre, mint például körömreszelő, bébiétel és parfüm. Ennyit tudtam kábé a repülésről, pedig nagyon szeretem a repülőgépeket (lásd a blogom címét), a hangjukat hallva rögtön az eget kémlelem, sőt mivel 25 évig olyan helyen laktam, ami felett légifolyosó húzódott, sokszor a konyhaasztálnál ülve is láthattam őket.

2011. február 3., csütörtök

Születésnap

A blogom váratlanul egy éves lett, ezért gyorsan szeretném kihasználni az alkalmat, hogy írjak pár dolgot, mintegy összefoglalva az első évet.

Sosem gondoltam volna, hogy valaha blogot fogok írni, de nagyon örülök, hogy elkezdtem, és bár sokkal nehezebb, mint gondoltam, szerintem még sokáig folytatni fogom. Igen, néha nehéz, mert sokszor akármennyire tetszik / nem tetszik egy könyv, nem tudok épkézláb véleményt papírra vetni, csak vonogatom a vállam.

Azt sem gondoltam volna, hogy lesznek olyan bloggerek és nem bloggerek, akik elolvassák a posztjaimat, hozzászólnak és meghívnak különböző könyves játékokba. De vannak, így nem is a blogomat szeretném felköszönteni, hanem megköszönni Lindának, Gergőnek, fickának, Ildynek, Nikinek, Zizzernek, ppayternek, szirmocskának, Cukorfalatnak, Marcipánördögnek, vedina007-nek és Annamáriának, hogy felszálltak a Közvetlen járatra. És természetesen megköszönöm azoknak a látogatását is, akik csak párszor jártak erre és elmondták a véleményüket.

2011. február 2., szerda

Gregory David Roberts: Sántárám 1.

Kedves Lin,

először is örülök, hogy megismerhettelek, azóta kíváncsi voltam rád, amióta először hallottam a kalandjaidról. Első látásra megtetszettél, ez a kék-lila kombináció nagyon el lett találva.
Nem vagy mindennapi fickó, erre pár mondatod után rájöttem. Köszönöm, hogy elmesélted indiai élményeidet, és örülök, hogy ilyen remek embereket ismertél meg. Én is megkedveltem a barátaidat, főleg Prabakert, Vikramot és Kászím Ali Husszeint. Karla annyira nem volt szimpatikus, ne haragudj, tudom, hogy te nagyon szereted, nekem sajnos kissé számító és veszélyes nőszemélynek tűnt. De te szereted a veszélyt...
Csodálatos, ahogy ápoltad az embereket a nyomortelepen, és egyáltalán: hogy odaköltöztél a gettóba. Tudom, hogy kényszerből tetted, hiszen tulajdonképpen szökevény voltál, szerintem én még így sem lettem volna képes rá. A börtön-dolgot sajnálom: szörnyű dolgokon mentél keresztül és bár nem örülök, hogy Khaderbáí beszervezett a kis maffiájába, de valahol megértem, hogy bosszúra szomjaztál.
Először azt gondoltam unalmas, ahogy mesélsz, de pár mondatod után rájöttem, hogy csak én nem voltam az indiai nyüzsgésre hangolódva, és kis idő elteltével ráéreztem a ritmusra. Remélem nem sértelek meg azzal, ha azt mondom, kicsit untam a filozofálgatásaidat és a hosszú beszélgetéseket Khaderbái és közted, de nem akartalak félbeszakítani, hiszen gondolom nem mesélted volna el ezeket, ha nem lettek volna fontosak.
Tetszett, hogy Bombaynek hívod a várost, és nem a mostani nevén, Mumbainak. Nekem is a Bombay név tetszik jobban, ez a portugál Bom Bahia, azaz "jó kikötő" kifejezésből ered, bár ezt biztosan tudtad.
A történeted - legalábbis amennyit eddig elmeséltél belőle - egy picit emlékeztetett Rohinton Mistry India, India című regényére, amikor említetted Indira Gandhi meggyilkolását, rögtön ez a könyv jutott eszembe.
Alig várom, hogy újra találkozzunk, hiszen még annyi mindent nem meséltél el és én olyan kíváncsi vagyok. Remélem, hamarosan folytatod a mesét és végre elárulod, ki juttattott börtönbe és hogy mi történt Karlával.

P.s.: Nézd meg a Salaam Bombay című filmet, szerintem neked tetszeni fog.


Sokszor ölel:

Márti

(Nem tudom, mennyire jó könyv, vagy értékes irodalmi alkotás a Sántárám, nekem nagyon tetszett, mert Indiáról szól, Bombayről, ahol a britek által örökül hagyott épületek árnyékában koldusok húzzák meg magukat nyomorúságos kis viskóikban. Szeretem Indiát, bár még sosem jártam ott, és nem biztos, hogy valaha eljutok, sőt az sem biztos, hogy valóban szeretnék eljutni oda. Lehet, hogy egycsapásra kiábrándulnék, ha a saját szememmel látnám a nyomort, saját orrommal érezném a szagokat, és a saját bőrömön tapasztalnám a helyiek kíváncs tekintetét.
Lindsay mindezt átéli, és hiteles képet ad a bombayi  mindennapokról, a nyomortelep életéről, az alvilág tevékenységéről, és arról a szeretetről, ami életben tartja az országot.)