Michael de Larrabeiti: A Temzén túli Rózsa

Lehet, hogy van benne spoiler...

A Temzén túli Rózsa - ahogyan a címe is mutatja - Londonban játszódik a XX. század elején-közepén, Battersea munkásnegyedében. Rózsa nem egy virág, hanem egy vagány kislány, aki itt nő fel, s gyerekkorában megtanulja, hogyan csináljon pénzt ebből-abból. Ha kell, hadirokkant apjának segít az illegális fogadások szervezésében, ha kell, a villamost húzó lovak után lapátolja fel a trágyának valót. A történet Rózsa gyermekkorában kezdődik, ám ez a gyerekkor hamar véget ér, nemcsak átvitt értelemben, hanem valóban: pár oldal után Rózsának már gyermekei vannak, s közülük a legkisebb, a negyedik, Mick a mesélő.

" A Mamám letett a járdára, egyenesen bele a második világháborúba."

Micket és a testvéreit a II. világháború kitörése után vidékre evakuálják, de nem egy városba kerülnek, Mick pedig nehezen viseli London és bátyjai hiányát. Pár hónappal később a tesókat ugyanabba a városba költöztetik, ahol mindenáron pénzt akarnak szerezni, hogy elmenekülhessenek vidékről. A gyerekek Sussex megyében a háborúból talán csak az élelmiszerhiányt érzik meg, ám mégis visszavágynak a veszélyes Londonba. Később vissza is kerülnek, a West Enden laknak a Vöröskereszt főhadiszállásán, ahol anyjuk is dolgozik. A fiúkat nem viseli meg a háború: a bombázásokat a pincében vészelik át, ételt mindig tudnak keríteni maguknak, Mick pedig csodálatos repeszdarabokat talál az utcán a légitámadások után.
A Leary család szerencsésen túléli a bombázásokat, az országban elkezdődik az újjáépítés, a háború viszontagságai helyett Micknek az iskolai harcok okoznak szenvedést. Pár évvel később összebarátkozik Bernarddal, aki mozigépészként dolgozik, s Mick is ebben a szakmában helyezkedik el. Kezdődik a dolce vita: nők, filmek, Coca-Cola. Ám az önfeledt hónapokat újabb háború zavarja meg, ezúttal a koreai, ahová Bernardot is behívják...

A történetben három generáció tagjai három háborút élnek túl (vagy halnak bele). Ám nemcsak a harcok nehezítik meg a szereplők életét (vagy könnyítik meg halálukat), hanem a mindennapok is: az ivásba belebetegednek, a verekedésekben (melyeket azért igyekeznek nem elkerülni) megsérülnek. A könyv hangulata mégsem nyomasztó és sötét, éppen ellenkezőleg: a gyermeki ártatlanság ("Egy ötévest úgysem engedenek egyedül utazni."), majd a fiatalkori életerő és lendület, illetve a Leary család tagjainak összetartása valami olyan derültséget kölcsönöz a történetnek, amit még a V-1-es rakéták sem tudnak elpusztítani.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Azadeh Moaveni: Mézeshetek Teheránban

Indra Sinha: Valamikor ember voltam

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén