Budapest (te csodás?)

Kb. egy éve elterveztem, hogy útikönyvvel a kezemben bejárom Budapestet (Pest megér egy estet...), ám a project félbemaradt, vagyis el sem kezdődött. A tavasz beköszöntével azonban azt gondoltam, itt az idő, és már mentem is a könyvtárba, hogy újra magamhoz vegyek egy útikalauzt. Sajnos az Útitárs sorozat szükséges kötete nem volt a polcon, így kénytelen voltam beérni egy angol nyelvű Lonely Planettel, ezzel:

Nem volt dolgom még Lonely Planet útikönyvvel, és nem is tetszett annyira, mint amennyi jót hallottam róla. Budapest látnivalói  és a séták útvonalai mindössze 40 oldalt foglalnak el a 230-ból, a többi helyet az éttermeknek, a szórakozóhelyeknek, az ételeknek*, a vásárlásnak, a magyar történelemnek és politikának szentelte a szerző. A múzeumokról, a műemlékekről és az összes többi látnivalóról természetesen említ néhány dolgot,  de ezt a séták előtt,  felsorolásszerűen teszi, nem a séták útvonalába beletűzdelve (mint pl. az Útitárs). Jókat nevetgéltem az elírásokon (semmi rosszindulat): Süss Fél Nap, Számos Marcipán.
A szerző ajánl pár olyan helyet, amit a könyv megjelenése óta már bezártak (Kultiplex, West Balkán), és találtam olyanokat is, amin meglepődtem, hogy bekerültek a kötetbe, mert úgy rémlett, hogy ezek a helyek nem is olyan régóta léteznek.

Kicsit megbántva éreztem magam, amiért a szerző ennyivel elintézte fővárosunkat, de be kellett látnom, hogy tulajdonképpen igaza van. Egy világváros nem attól világváros, hogy telerakjuk a belvárost shopping centerekkel és azt mondjuk róla, hogy világváros, hanem attól, hogy nem ég ki a metrókocsi, működnek a jegyautomaták és nem kell folyamatosan a földre szegezett tekintettel várost nézni, galád kutyaszaroktól tartva.

És akkor a túra: miután megebédeltünk a könyv által ajánlott Szeráj török étteremben (ahol általában szombaton kajálni szoktunk), elindultam. Az útikönyv által említett sétaútvonalak mindegyikét végigjártam már pár százszor, ezért úgy gondoltam, rögtönzök és megpróbálok eltévedni. Nem sikerült, érthető, itt születtem és soha nem is éltem máshol.

A Honvéd utcából  a Balaton utcán lesétáltam a Balassi Bálint utcáig, végignéztem az antikvitásokat áruló üzletek kirakatait, és azon tűnődtem, ki vesz csúnya zöld vázákat öt kilóért.  A Parlamentnél lefotóztam a kordonokat helyettesítő fotókiállítást, majd a Széchenyi rakparton végigsétáltam a Lánchídig, ahol turistaáradattal találtam szembe magam. Az egész Duna-korzó tele volt velük (főleg olaszokkal), és én annyira megörültem ennek, hogy lányos zavaromban nem a Dunaparton, hanem az Apáczai Csere János utcában ballagtam el a Vigadóig. A Vigadóval szembeni füves részen fiatalok heverésztek, a Vörösmarty téren alig volt hely a kávézókban, sőt a Deák Ferenc utcába is kiülős helyeket telepítettek. A Gödörnél mozdulni sem lehetett a tömegtől, mely csak az Andrássy úton kezdett ritkulni. A Művész kávézó "teraszán" Falusi Mariannt láttam (művészt a Művészben, ugye), a Dalszínház és a Paulay Ede utcába lekanyarodva pedig azt tapasztaltam, hogy ott egyáltalán nincsenek turisták, van viszont intenzív húgyszag. Az Andrássyn két említésre méltó dolog történt, az egyik, hogy láttam egy Mickey-egeres Dolce&Gabbana pólót 34.090,- Ft-ért, és egy hop on - hop offos fiú angolul (gondolom látta az angol nyelvű útikönyvet) megkérdezte, lenne-e kedvem buszos városnézéshez. Mondtam neki, hogy a buszozást majd BKV-val megoldom, na ezen jól meglepődött, én pedig elsétáltam az Alexandra és az Írók Boltja mellett, egy pillantást sem vetve a kirakatra (hős, hős).
A Liszt Ferenc térnél hirtelen elhatározástól vezérelve jobbra fordultam, elhaladtam a Zeneakadémia épülete előtt, melynek lépcsőjén régi hányásfolt éktelenkedett, majd a Király utcán mentem tovább, egészen a Kazinczy utca sarkáig, ahol ezt fényképeztem:


, ami valójában ez:



Vagyis egy tűzfal, mezőnek álcázva, de szerintem kurva jól néz ki. Egyébként a játszótér elég tré, és valószínűleg nem túl vonzó a környékbeli gyerekek számára, mert összesen egy darabot tudtam összeszámolni.
A Rumbach Sebestyénnél balra fordultam, elmentem  a Godot Dumaszínház előtt (ahol először hallottam élőben Badár ökörségeit), a Katedra épülete mellett (ahol spanyolt tanultam), majd befordultam a Dob utcára.

Itt már egyáltalán nem voltak turisták, és túl sok látnivaló sem (kivéve a fenti Banksy-stílusú szurikátát), úgyhogy elbattyogtam a Klauzál térig, majd a Nagy Diófa utcán át a Wesselényiig, majd a Kéthly Anna utcán ki a Dohány utcáig. Itt már úgy éreztem, leszakad a lábam, úgyhogy még kimentem az Astoriáig, és felszálltam a metróra, az útikönyvet pedig lecseréltem Paul Austerre.

Jó volt kicsit gyalogolni, sok újdonságot nem láttam, és tulajdonképpen azt sem sikerült megállapítanom, hogy külföldiként tetszene-e fővárosunk. A frekventált helyek egészen jól néztek ki (ebben valószínűleg a ragyogó napsütés is fontos szerepet játszott), de letérve egy-egy forgalmasabb útról, sokszor elég elkeserítő volt a látvány. Ráadásul most a hatodik kerületről beszélek, nem is a nyolcadikról. Valami még hiányzik a világvároshoz...

* Ebben a részben megtudtam, hogy a sajtos rétes és a csirkepaprikás hagyományos névnapi ételek Magyarországon. Hm....

Megjegyzések

  1. Hú, ez egy nagyon érdekes iromány lett, élvezettel olvastam, mivel én is tősgyökeres budapesti vagyok. Még nem jutott eszembe egy ilyen körtúrát tenni egy hasonló könyvecskével, de nagyon jó ötlet. Kultiplex :( Milyen helyek voltak beleírva, amik frissen nyíltak?

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy tetszett, már tavaly terveztem egy ilyet, csak akkor az időjárás közbeszólt.
    Az útikönyv, amit találtam a könyvtárban, 2006-os kiadású, szóval nagyon friss helyek nem voltak benne :) Csak nekem tűnt furcsának, hogy benne van a ZP, a Trafó, a Jailhouse, pedig nem újak, hiszen én is ezekre a helyekre jártam régebben. Egyébként nagyjából azokat a szórakozóhelyeket és éttermeket említi, amiket a Pesti Est szokott.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Indra Sinha: Valamikor ember voltam

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén

Vége az első résznek.