V. S. Naipaul: Fél élet

Nem vagyok jóban a Nobel-díjas regényekkel, emlékeim szerint eddig mindig csalódást okoztak. Naipaul Fél élet című regényében is csalódtam, ám ez alkalommal kellemesen. Amennyire vonzott a borítón Taj Mahalként tükröződő londoni Parlament, ugyanannyira riasztott a cím felett virító aranysárga "Irodalmi Nobel-díj 2001" feliratú plecsni. Aztán India és London győzött.


A történet három helyszínen játszódik: Indiában, Londonban és Mozambikban. Az indiai részben úgy éreztem, mintha egy konzervdobozva zárva megkaptam volna a kor India-sűrítményét. A hivatali ügyeket mozgató korrupció, a kasztok közötti ellentétek, Gandhi harca az elnyomás ellen, India függetlenedése a britektől, mind áthatják, formálják, meghatározzák a szereplők sorsát és döntéseit.

A történet főhőse, Willie Chandran egy indiai brahmincsalád gyermeke, bár anyja az egyik legalacsonyabb kasztból származik, mert apja furcsa elhatározásra jutott a nősülést illetően.

"Döntésem egyszerű volt. Hátat akartam fordítani őseimnek, az ostoba, külföldiek parancsainak engedelmeskedő, koplaló papoknak, akikről nagyapám mesélt nekem, hátat akartam fordítani apám összes képtelen reményének - hogy tudniillik a maharadzsa magas rangú tisztségviselője leszek. Nem akartam beváltani a főiskola igazgatójának botor reményeit sem: nem óhajtottam feleségül venni a lányát. Úgy döntöttem, nem teszem lábam a halálnak ezekre az ösvényeire, és véghezviszem az egyetlen nemes dolgotm melyet véghezvinni módomban áll: feleségül veszem a legalacsonyabb rangú nőt, akit csak találok."

Willie gyermekkorában eltávolodik szüleitől, külföldre vágyik. Minden gyengesége miatt szüleit okolja: a nem-látást (tudniillik hogy milyen keveset tud az őt körülvevő világról) apjától örökölte, azt a hiányt hogy még Indiáról sem tud szinte semmit, anyjától.
Írói tehetsége már gyerekkorában megmutatkozik, de az iskolát otthagyva csak otthon tétlenkedik, majd húszévesen ösztöndíjasként Londonba utazik. A város sokkolóan hat rá: semmit sem tud róla pár dolgon kívül, melyeket a filmekből ismert meg. Az addig csak elképzelt város valósággá válik, ám idegen marad. A Buckingham-palotát nem találja elég díszesnek, a Speaker's Cornernél lézengő pár ember láttán pedig csalódott lesz.

Nem ízlik neki az étel, nem tetszik neki az oktatás. Nem érti az egyetemi tradíciókat, melyekre a hallgatók olyan büszkék, bár az értelmüket nem tudják. Ráébred viszont, hogy a régi szabályok, melyeket maga mögött hagyott Indiában, szintén önkényesek voltak.
Az egyetemen megismerkedik a jamaikai származású férfival, Percyvel, aki bevezeti őt a társaságba. Érdekes figurákkal találkozik, Percy partijain az értelmiség legkülönfélébb képviselői bukkannak fel. Willie a tanulás mellett a BBC-nek ír különböző szövegeket, majd saját könyve is megjelenik, melynek lelkes olvasóját feleségül is veszi. Ahogyan nem találta a helyét Indiában, úgy kezdi elunni Londont is, ezért portugál származású feleségével Mozambikba költözik. Ekkor tudatosul benne, hogy anyanyelvét már csaknem elfelejtette, angoltudása pedig romlik, s ő két világ közöt egyensúlyozva egy harmadikba készül.

Mozambik függetlenedni készül Portugáliától, az angol-indiai kapcsolatok helyébe a portugálok és az afrikaiak közötti kapcsolat kerül. Az afrikai rész kissé nyomasztónak tűnt, az egyhangú gyarmati élet, az unalomig ismétlődő vasárnapi szomszédlátogatások monotonná tették.
A szereplőket nem sikerült megkedvelnem, talán Roger volt az egyetlen, akit szimpatikusnak találtam, úgy tűnt, mintha a szerző szándékosan csak a rossz tulajdonságokat emelte volna ki. Volt  a londoni társaságban gazember könyvkiadó, könnyűvérű barátnő, rongyos nőcsábász és Willie, aki mindig valaki más életét élte. Nem találta a helyét sem szülőhazájában, sem Londonban, sem Afrikában, bár mindig megpróbált beilleszkedni. Indiában egy zárt közösségben élt, s csak ennek a csoportnak a szokásait ismerte. Angliába kerülve idegennek érezte magát, és akármennyire igyekezett az őt körülvevő emberekhez hasonulni, nem személyisége fejlődött, csak utánozta ismerőseit. Kikezdett barátai barátnőivel, nem szerzett magának saját partnert, hiszen nem tanulta meg azt sem, hogyan kell udvarolni. Mozambikban felesége, Ana életét élte, a nő családjának házában, nagyapjai bútorai között.

Naipaul regényében a főhős belekóstol a londoni világpolgárok és a gyarmatosítók életébe is, ám egyik életet sem éli igazán. Nem mindig értettem Willie tetteit, sokszor nem volt világos számomra, mit miért csinál, ám a könyv nagyon tetszett, úgyhogy Naipaultól mindenképpen fogok olvasni még valamit.

Megjegyzések

  1. Én a Mr. Biswas házától érkeztem, az egészen szenzációs volt.

    VálaszTörlés
  2. Ezt örömmel hallom, mert majd azt is szeretném elolvasni.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Azadeh Moaveni: Mézeshetek Teheránban

Indra Sinha: Valamikor ember voltam

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén