Várnéző


Múlt szombaton folytatódott a Budapest-túra, ez alkalommal egy Panoráma-útikönyvet választottam kísérőül. A könyv kifejezetten vaskos és nehéz, és a régebbi stílusú útikalauzokat juttatta eszembe. Nem sokat foglalkozik a szórakozóhelyekkel, az éttermekkel és az üzletekkel, hanem pár oldalon összefoglalja a város történetét, földrajzi tulajdonságait, kulturális életét, aztán már jön is a "Részletes útikalauz" című fejezet. Ez a rész valóban részletes, nem kimondottan pár napos városlátogatásokhoz ajánlott, hiszen még "szülőkerületemnek", Kőbányának is tíz oldalt szentel.
Ez alkalommal az úticélom egy elég jól körülhatárolható terület, a Várnegyed volt, melyet a szerző két részre, a Vár lakónegyedére és a Budavári palota területére osztott.
A Moszkváról busszal mentem a Szentháromság térig, ez csak pár perc, tulajdonképpen fel is sétálhattam volna. Előző nézelődésemkor a Duna-parton főleg olaszok korzóztak, itt a Várban pedig ázsiai turisták ámuldoztak a Mátyás-templom láttán. Az volt a célom, hogy pontról pontra végigkövetem a könyv látnivalóit - legyenek azok szobrok, épületek vagy templomok - ám mivel ezek a térképen elég randomszerűen vannak sorszámozva, a negyedik után (ez volt a Halászbástya) feladtam, és elindultam a Táncsics Mihály utcán a Bécsi kapu felé. Közben természetesen igyekeztem összeilleszteni a látott a dolgokat a könyvben olvasottakkal, de ez nem volt annyira egyszerű: néztem a térképet, majd előrelapoztam a könyvben és megnéztem, mit takar a szám. Elolvastam a hozzá tartozó történetet, majd visszalapozva a térképhez, megnéztem a következő sorszámot, ami sok esetben az utca másik végében lévő nevezetességet jelölte. Ekkor tűnt fel az is, hogy szinte minden "Műemlék" táblát viselő ház szerepel a látnivalók között.

Egy a látnivalók közül: a Vörös Sün-ház (Hess András tér 3.) középső ablak alatt sündisznós domborműve, mely az egykori fogadóra emlékeztet.

Amikor eluntam a műemlék-házak nézegetését, úgy döntöttem, elmegyek a palotába, és megtudom, ki alkotta az ott látható szobrokat és mi is a nevük, merthogy eddigi életemben ezzel nem nagyon foglalkoztam.


A Várpalotához csatlakozó kerítés és a kovácsoltvas kapu (bentről fotózva) 1902-ben készült, Jungfer Gyula munkája. A kapuépítményen található Turul-szobor (lent) Dónáth Gyula alkotása.


A Várpalota előtti alacsonyabb teraszon található szobor Senyei Károly Halászó fiú című szobra.


Savoyai Jenő lovas szobra (Róna József) mellett, körül, a talapzaton turisták üldögéltek, úgyhogy erről nem teszek képet, Mátyás kútja elől szintén nem tágítottak az emberek, sőt pénzeket dobáltak bele, nem tudom, talán a visszatérés reményében. Sikerült viszont kivárnom egy olyan pillanatot, amikor éppen senki nem haladt el ifj. Vastagh György Csikós-szobra előtt.


Csináltam még képeket az Oroszlános-kapuról, a Koldus-kapu rekonstrukciójáról, és mikor végeztem minden látnivalóval, visszaindultam a Dísz tér felé. A Sándor-palota előtt megcsodáltam egy böhöm nagy Bentleyt, melynek sofőrje(?), tulajdonosa(?) a szépen gondozott gyepen sétálgatott és azt kiabálta bele a mobiljába, hogy "én csak azt akarom, hogy tanuljon és akkor én vagyok a köcsög, baszd meg!"
  

Egy darabig még lelkesen követtem a látnivalókat a könyv segítségével, belekeveredtem egy turistacsoportba, majd lesétáltam a Lánchídhoz és természetesen át rajta Pestre, mert a hidakat és a Dunát nagyon szeretem.

A "kirándulás" után arra jutottam, hogy a Vár szép, turistaként is tetszene, bár a szuvenírekből nem nagyon tudnék választani. Szépek a terítők, a cserepek, a hímzett gyerekruhák, de nem nagyon láttam olyan jópofa ajándéktárgyakat, mint amilyenekkel külföldi városokban találkoztam. Hiányzott valami "attrakció", olyasmi mint például az őrök a Towerben, vagy tájékoztató prospektusok a Várról, esetleg több olyan rendezvény, mint az Epona Spanyol lovasiskola bemutatója az Oroszlános Udvarban.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Indra Sinha: Valamikor ember voltam

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén

Vége az első résznek.