Oldalak

2011. augusztus 26., péntek

Lomb Kató: Így tanulok nyelveket

Vigyázat, ez nem könyvértékelés, hanem egy ÁNY (Átlagos Nyelvtanuló) történetei különböző nyelvekről!

Nyelveket tanulni jó, tudniillik ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy (szeretem a közhelyeket). Eddigi nyelvtanuló életem során három nyelvvel kerültem szorosabb kapcsolatba, az angollal, az olasszal és a spanyollal. Angolul az általánosban kezdtem tanulni, majd folytattam a gimnáziumban, ahol a négy év alatt a három tanár olyan káoszt idézett elő a fejemben, hogy bár ötösre érettségiztem, mégis azt éreztem, a present perfect-nél bonyolultabb dolgok kifognak rajtam. Gondoltam egyet, és az English Grammar in Use-ból (a legjobb nyelvkönyv) egyedül felkészülve megszereztem a középfokú írásbeli nyelvvizsgát, majd egy év irodai munka (többek közt telefonálgatás angolul) és az 1000 kérdés 1000 válasz átnyálazása után meglett a szóbeli is. Olaszul a gimnáziumban tanultam, emelt óraszámban, és itt annyira nem kíméltek minket, hogy negyedikre szinte mindenkinek meglett a középfokúja. Nekem is, ez automatikusan ötös olasz érettségit jelentett, illetve azt, hogy az olaszórákon azzal foglalkozhattam, amivel akartam. Spanyolul nagy unalmamban kezdtem tanulni egy nyelviskolában, kb. egy évig bírtam, aztán eluntam, nem a nyelvtanulást, hanem a kedd-csütörtöki kötött programot.


És mi a helyzet ma? Angolul egészen jól elvagyok, naponta kell használnom a munkahelyemen írásban és szóban is. Elég sok szót ismerek, ám sajnos keveset használok, ezért mindig elhatározom, hogy megpróbálom bővíteni a szókincsemet, ám ekkor eszembe jut, hogy először inkább a nyelvtant kéne rendbe tenni, a következő gondolatom viszont már az, hogy inkább az olaszt kéne feleleveníteni. Ugyanis olaszul már alig tudok beszélni, érteni nagyjából értem, de rengeteg szót elfelejtettem, és sajnos a nyelvtan nagy részét is.

Mindemellett egy-egy utazás során és után rajongtam már a görög és a török nyelvért is és sokszor nehezen tudom eldönteni, mit is szeretnék valójában: (majdnem) tökéletesen megtanulni egy nyelvet, vagy sokat megtanulni alapszinten. Szeretek külföldön rájönni egy-egy szó jelentésére és az adott ország nyelvén köszönni és megköszönni dolgokat. Feliratokat olvasgatni és összehasonlítani a szavakat az általam ismert nyelvek szavaival és annyira tudok örülni, mikor rájövök, hogy a szlovén potok azt jelenti, hogy patak, a picerija pedig nem más, mint a pizzéria. Szóval ezek szerint én egy lingvista vagyok (ezt a könyvből tudom).

Mivel egy ideje nehezen veszem magam rá a tanulásra, a fenti nagy tervek nem szoktak megvalósulni. Azért kezdtem hát neki Lomb Kató könyvének, hátha találok benne tuti recepteket (ha nem is a lustaság leküzdésére, hanem a hatékonyság növelésére). Nem nagyon találtam, ám olvasás közben nagyon jól szórakoztam, egyrészt a történeteken, másrészt Lomb Kató aranyos stílusán.

Túl sok gyakorlati tanácshoz nem jutottam, viszont felismertem saját nyelvtanulási hibáimat és szokásaimat.
Lomb Kató receptje egyébként annyi, hogy egy-egy érdekes olvasmány oldaláról próbálja megközelíteni a nyelvet. Ezzel én is próbálkoztam, és az I pilastri della terra című Ken Follett-könyvet (A katedrális) szépen elkezdtem kiszótárazni. Jópár éve történt, de a cetlik, melyekre a szavakat lefordítottam, ma is a könyvben vannak. Másfél oldalnyi ismeretlen szót írtam ki az 1030 oldalas könyvből, mikor rájöttem, hogy ez a módszer nem túl hatásos. Lomb Kató szerint sem az.


Megtudtam, hogy férfimódra olvasok idegen nyelven, vagyis az előbb említett minden szót kiszótárazó módszerrel. Andragógia-tanulmányaimban már szóba került, de itt is felmerült, hogy egy felnőtt nem tanulhatja ugyanazokkal a módszerrel az idegen nyelvet, mint ahogyan a gyermekek tanulják. "Ahhoz, hogy a "fá"-nak megfelelő idegen szót a felnőtt megtanulja, nem kell, hogy megmutassák neki, lerajzolják előtte". Szóval ezért utáltam a színes képecskéket és a játékos feladatokat, a Project, Headways, Streamline, Grapevine angolkönyveket: mert gyerekeknek készültek.
Kiderült, hogy gyakran esem a negatív transzfer nevű hibasorozatba, azaz más nyelvvel való téves általánosításba. Rám is igaz viszont, hogy a szókincsem csak egy kis részét szereztem "legális" úton, sok szó csak úgy rámragadt. Lomb Kató az idegen nyelvű olvasmányokat jelöli meg ilyen potyaszófelszedő forrásoknak, én inkább dalszövegekből szedtem össze szavakat. (Határozottan emlékszem, hogy a scapegoat [bűnbak] szót a Metallica Sad but True című nótájából, az enemy [ellenség] szót pedig a Bon Jovi egyik dalából tanultam meg, még az általánosban. De van újabb is, ami így hirtelen eszembe jut: a scaremonger az Asian Dub Foundationtől). Azt is elhatároztam egyszer, hogy én bizony elejétől a végig megtanulom az Országh-féle angol kéziszótárt. És most a könyvből kiderült, hogy ez nem teljesen abnormális dolog, vannak olyanok, akik tényleg így tanulnak nyelveket, (vagy legalábbis így bővítik a szókincsüket). És az is való igaz, hogy sokszor lusta vagyok gondolkodni, hogy egy-egy szó hogy van angolul és kapásból a szótárért nyúlok.

Egy szó, mint száz, ha nem is a könyv segítségével leszünk szinkrontolmácsok, mindenképpen meghozza a kedvet a nyelvtanuláshoz, emellett szórakoztató olvasmány is. Ráadásul nekem meghozta a kedvem Lomb Kató többi könyvéhez is, az Egy tolmács a világ körül lesz a következő.

Végül egy olyan bekezdés, amely szóról igaz, az idei nyaralásunkat tekintve.
"Biztosan mindnyájan emlékezünk olyan esetre, amikor évek óta nem használt nyelven kellett megszólalnunk. Nehezen csikordulnak az agy kerekei. Bosszúsan rázzuk a fejünket: tudtuk, de elfelejtettük. A legegyszerűbb szavak se jutnak eszünkbe. Kinyomta őket - érdekes módon - nem az anyanyelvi kifejezés, hanem egy másik idegen nyelv, amely frissebben él bennünk. Mérgelődünk, csodálkozunk, azután 10-20 perc múlva szépen kezdenek összeállni a szavak és formák. Eszünkbe jutnak az évek óta emlékeink raktárában heverő főnevek, hozzágördülnek a helyesen egyeztetett jelzők és a megfelelően ragozott igealakok. Partnerünk csodálkozik, mi pedig néma elragadtatással állapítjuk meg magunkról, hogy úgy látszik, mégis nyelvzsenik vagyunk."

2011. augusztus 24., szerda

Rostoványi Zsolt: Együttélésre ítélve

Június elején kezdtem olvasni a könyvet, és annak ellenére, hogy tetszett, többször fel akartam adni, mert elég lassan haladtam vele. Aztán mégsem hagytam félbe és jól döntöttem. Kitűnő összefoglaló a huszadik század egyik legsúlyosabb, folyamatosan fennálló közel-keleti konfliktusáról. Nem egyszerű olvasmány, nem is lehet, hiszen olyan problémáról szól, mely évtizedek óta húzódik, a s híradások szerint nem is fog egyhamar megoldódni.  Nem alkalmas arra, hogy a reggeli kávé közben elolvassunk pár oldalt (próbáltam), ezt a könyvet csak úgy lehet élvezni, ha megfelelő mennyiségű idő áll rendelkezésünkre, hogy belemélyedjünk, hogy alaposan átgondoljuk az olvasottakat, netalán még jegyzeteket is készítsünk.

Rostoványi Zsolt könyveivel a szakdolgozatom írásakor találkoztam először, Az iszlám világ és a Nyugat című munkája elmondhatatlanul nagy segítség volt, de több könyvében és cikkében találtam olyan részeket, melyeket fel tudtam használni a dolgozatomhoz, illetve melyek ötleteket adtak a további kutatásokhoz. Azt vettem észre, hogy nemcsak addig volt a kezemben egy-egy könyve, amíg kijegyzeteltem a számomra érdekes és értékes információkat, hanem egyébként is szívesen olvastam őket.

A szerző egyébként a Közel-Kelet és az iszlám szakértője, egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének vezetője. Jelen könyve napjainkban is aktuális témát dolgoz fel (legutóbb például), az izraeli-palesztin együttélést, illetve annak nehézségeit. Bár Rostoványi Zsolt az arab világhoz áll közelebb, az előszóban kitűzött célját - miszerint  pártatlanul kíván beszámolni az eseményekről - maradéktalanul teljesíti. A könyv rendkívül tömör, minden egyes fejezetcím olyan témákat jelöl, melyek önmagukban is számos tanulmány, könyv, konferencia tárgyai, s melyek sokkal részletesebb kifejtésre is alkalmasak. Kisebb témakörökre bontva ismerteti a két szembenálló nép történetét (folyamatosan felhívva a figyelmet a "zsidó" és a "palesztin" nép meghatározásainak nehézségeire), sajátosságait, konfliktusait, kapcsolatukat a szomszédos országokkal. Kifejti a kényszerű együttélés problémáit Izrael 1948-as létrejöttétől kezdve az arab-izraeli háborúkon át a béketárgyalásokig, majd ismerteti az intifádák kiváltó okait és következményeit, és szót ejt a helyzetet még bonyolultabbá tevő arabközi konfliktusokról, valamint az izraeli zsidóság megosztottságáról.
Mindezt laikusoknak is könnyen érthető stílusban teszi, bár a rengeteg adat és hivatkozás nagy odafigyelést igényel. Olyan könyv, amely segít rendszerezni a hírekből szerzett információkat, magyarázatot ad a felmerülő kérdésekre, emellett olyan ellentmondásos dolgokkal ismerteti meg az olvasót, mint például az etiópiai keresztény zsidók(!) helyzete.  

Ha valaki érdeklődik a közel-keleti helyzet iránt, ne hagyja ki ezt a könyvet (vagyis Rostoványi könyveit úgy általában), mert jól felépített, pártatlan beszámolót kaphat a világ legfurcsább demokráciájáról és lakóiról, akiket együttélésre ítéltek. 

2011. augusztus 13., szombat

Lehull a lepella...

...akarom mondani a védőborító.

Ma újabb könyvet vetkőztettem ki önmagából, mert mint már mondtam, mindig érdekel, mit rejt az állandóan le-fel csúszkáló, felesleges plusz. Most ezt találtam:

Flag Counter

Beapplikáltam ma a Flag Counter nevű számlálót, mégpedig azért, mert nagy meglepetésemre azt láttam a statisztikában, hogy Indiából (igenigenigen!) látogatták meg a Közvetlen járatot. Sajnos a zászlószámláló visszafelé nem számol, ezért most egyetlen kis piros-fehér-zöld árválkodik a rubrikában, pedig olyan helyekről voltak látogatóim eddig, hogy csak lestem. Mozambik, Új-Zéland, Ausztrália, Japán, Brazília, Egyesült Arab Emirátusok, Egyesült Államok, és természetesen Európából is: Egyesült Királyság, Olaszország, Románia, Horvátország, Csehország, Szerbia, Németország, Belgium, Svédország, Franciaország, Izland, hogy csak néhányat említsek. Az más kérdés, hogy a külföldi látogatók mennyit értettek a szigorúan magyar nyelvű bejegyzésekből és hogy hány másodperc után hagyták el az oldalt, a lényeg az, hogy megkezdtem a zászlószámlálást. Ezennel.

2011. augusztus 6., szombat

AC

Nagy Agatha Christie-rajongó vagyok, a legtöbb krimijét olvastam már, szóval a hiányzó darabokra szinte vadásznom kell. Régóta szeretném megkaparintani a Királyok és kalandorok című regényt is, ám a bookline oldalán kínált antikvár példányért nincs kedvem majdnem hétezer forintot adni....

De nem is kell, hiszen ma a polc.hu-n nézelődve megláttam, hogy előrendelhető a regény új kiadása, Chimneys titka címmel. A The Secret of Chimneys címen íródott krimit az Európa Könyvkiadó adja ki, és ebben a hónapban már meg is szerezhetjük, és ha kihasználjuk az ilyen-olyan kedvezményeket, még kétezer forintunkba sem kerül.


U.i.: A titkos ellenfél (The Secret Adversary), mely szintén régóta szerepel a kívánságlistámon, októberre várható, ugyancsak az Európától.

Rohinton Mistry: Add kölcsön lámpásod fényét - Egy bombayi öreg ház meséi

"...minden lángod meggyújtva lobog,
hová igyekszel a lámpáddal?
Házam egészen sötét és magányos,
add nékem egy időre világodat!" 
Rabindranath Tagore: Áldozati énekek 

Rohinton Mistry nagy mesélő, erről most újból megbizonyosodhattam.
Az indiai író ezúttal egy ház történetét meséli el, a helyszín egy bombayi épület, a Firozsha Baag. A szereplők a ház lakói, akik újra meg újra feltűnnek - nemcsak a novellákban, hanem egymás életében is.

Mindannyian a párszi közösség tagjai, egytől-egyig szerethető, hús-vér emberek. Egyikük bélyegei bűvöletében él, a másik férfi 1932-es Mercedes Benzét ápolgatja, majd a ház gyerekeit szórakoztatja izgalmas történeteivel. A bélyeggyűjtő dr. Modyval, A gyűjtők című novella főszereplőjével már találkoztam A huszadik századi indiai novellák című gyűjteményben (melyet Greskovits Endre szerkesztett, akárcsak az Add kölcsön lámpásod fényét).

Bepillanthatunk Mistry jóvoltából a párszi hagyományokba (Kedvező alkalom, Részvétlátogatás, A Firozsha Baag szelleme), az oly népszerű játék, a krikett történetébe (Ősz hajszálakról és krikettről), illetve az olyan hétköznapi problémákról is olvashatunk, melyeket az összeférhetetlen albérlő okoz (Albérlők). Sőt, az egyik történetben (A guggoló) megismerhetjük a Kanadába emigrált Satosh és a vízöblítéses WC különös viszonyát, melyet indiai barátunk sehogy sem tud megszokni, s ez elég sok nehézséget okoz neki.

A történetekben nincs semmi fennköltség, semmi pátosz, hősei a mi lakótársaink is lehetnének. Talán egyik-másikban fel is ismerjük saját szomszédaink egy-egy vonását, vagy olyan helyzeteket a saját életünkből, melyek hasonló örömöt vagy bosszúságot okoztak, mint a novellák szereplőinek.

A könyv külalakra is tetszetős, jó megfogni, kemény borítójával belesimul az ember kezébe. 287 oldalával nem túl vaskos olvasmány, és szerencsére ezt a terjedelmet nem a mostanában elterjedt óriásmargó-trükkel érte el a kiadó.

A szövegben gyakran előforduló, dőlt betűvel szedett idegen szavak magyar jelentését a könyv végén szereplő szójegyzékben találjuk. Ezzel nem voltam maradéktalanul megelégedve, ugyanis egy-két szónak nem találtam a magyar megfelelőjét, illetve elég sok kifejezésnél annyi szerepelt a magyar jelentésnél, hogy étel. Ez persze nem hiba, csak jó lett volna megtudni, hogy milyen étel. Emellett sokszor fárasztó volt ötmondatonként hátralapozni, de aztán beláttam, hogy az idegen szavak mennyisége miatt nem lehetett volna a miniszótárt lábjegyzetben elhelyezni. Ennél nagyobb baj sose legyen egy könyvvel, örülök, hogy felfedeztem a Molyon, és örülük, hogy újabb könyvet tudhatok a kedvenceim között.


2011. augusztus 5., péntek

Al Ghaoui Hesna: Háborúk földjén

A tv2-nek van egy dél-szláv kérdésekben jártas Vujity Tvrtkója, az m1-nek van egy Közel-Keleten ismerős Al Ghaoui Hesnája. Az Alexandra Kiadó pedig mindkettőjük írásaiból összerakott pár könyvet, Tvrtkóéból pokoli, majd angyali történeteket, Hesnáéból pedig háborúsakat.

Szeretem az ilyen könyveket (annak idején a pokoli, pokolibb, legpokolibb történeteket többször elolvastam), mert érdekel, hogy élnek azok, akik a miénknél is szerencsétlenebb történelmi fejlődésű országokba születtek, hogyan viselik a háborúkat, melyek gyakran évekig elhúzódva a mindennapjaik részévé válnak. Szeretek bepillantani a tudósítók háta mögé, mindig érdekelt, hol laknak, mit esznek, hogyan dolgoznak, amikor mögöttük, előttünk, mellettük bombák hullanak.

A Háborúk földjén című könyvében a fiatal tudósító négy országba kalauzol el bennünket és megosztja velünk kalandjait. Libanon, Izrael, Irak és Szudán: olyan országok, melyekről ha nem is tudunk sokat, neveiket gyakran halljuk a külpolitikai hírekben, és sajnos vannak olyan időszakok, amikor nincs Panoráma nélkülük. Nem történelmi-politikai adatokat, összefüggéseket sorol egymás után, hanem azt mutatja be, hogyan hatnak ezek a dolgok az adott területen élő emberek életére. Hogyan élnek Gázában a palesztinok, akiknek lerombolták a házát és akiket fallal kerítettek körbe; hogyan élnek az izraeliek, akiket a Hamasz rakétái tartanak rettegésben? Milyen az élet Irakban, ahol nem tudni, ki barát és ki ellenség, s ahol vegyi fegyverekkel ölték meg kurdok ezreit? Mennyire lehet mardosó az az éhség, mely arra készteti a szudáni nőket, hogy segélyosztás után sűrű fogú gereblyékkel gyűjtsék össze a homokból a zsákokból kiszóródott lencsét?

Tetszett a könyv, bár kissé megnehezítette az olvasását, hogy a lapok elég rendesen hullottak belőle. Mint az ilyen könyvekben általában, ebben is voltak fotók (ezek egy része esett ki először), gyerekkori szokásomhoz híven, először ezeket néztem végig. A stílussal helyenként nem voltam teljesen kibékülve, nem tudom, miért, de valahogy nehezemre esett elhinni, hogy egy háború kellős közepén ilyen higgadtan és lazán tud viselkedni egy nő, mint ahogyan írja. Ettől függetlenül érdekes olvasmány, olyannyira, hogy további információéhségemet kielégítendő, megkerestem Hesna blogját, és itt folytattam az olvasgatást. Sajnos az utolsó bejegyzés január végén íródott és a (video)blog egyelőre "under reconstruction", de azért érdemes végigolvasni és megnézni a pár perces filmeket. (Sőt, a http://www.hesna.hu/ oldalon a könyvből is olvashatunk részleteket.)