Indra Sinha: Valamikor ember voltam

A regény főhőse valamikor ember volt, de amióta a khaufpuri Kampaniból kiszabaduló vegyszerek megmérgezték a levegőt és a kutak vizét, négykézláb képes csak közlekedni. Önmagát állatnak tartja, és a neve is ez: Állat. Egyszer egy újságíró látogatja meg,  egy magnót ad neki és arra kéri, mesélje el történetét. Sőt, bónuszként még kakadusortját is nekiadja (wtf kakadusort), melyet aztán le sem lehet vakarni Állatról.

A városban egy napon klinikát nyit egy amerikai doktornő, Elli Barber, akivel Állat - miután kicsit dzsemiszpondkodik utána - összebarátkozik, s abban reménykedik, hogy segítségével talán újra kiegyenesedhet. Annak ellenére, hogy szinte mindenkinek szüksége lenne gyógykezelésre, az emberek nem mennek el az ingyenes vizsgálatokra. Egy harcos kis csoport ugyanis perben áll a Kampanival, s azt gyanítja, hogy a vállalat működteti a klinikát, azért, hogy kevésbé súlyosnak tüntesse fel a betegségeket. Ők tartják távol az embereket a klinikától, pedig a doktornő készen áll rá, hogy mindenkit megvizsgáljon.

"Minden házban akadt beteg a Diótörőben, sőt egyes helyeken a család minden tagja betegeskedett. Elli sebesen járt házról házra. Mindenki kezelést akart, de senki sem volt hajlandó arra, hogy bemenjen a klinikára. Elli nem hitt a fülének: mindenhol udvarias és zavart elutasítást kapott.
- Ezeknek az embereknek nincs semmijük. Miért mondanak le egy ilyen tisztességes és jó ajánlatról? Egyszerűen nem tudom felfogni.
Mivel láttam rajta, hogy annyira boldogtalan, megpróbáltam találni valamit, amivel felvidíthatnám. - Elli doktornő, egyáltalán nem meglepő ez az egész. Én megértem, mert ők az én embereim.
- És mi a fenét csináljak, hogy megértessem magam az embereiddel? - Tölcsért csinált a kezéből, és úgy kiáltotta: - Hé, Állat emberei!* Kurvára nem értelek benneteket!"

Eleinte nem kedveltem Állatot, nem tudtam mit kezdeni trágárságával, aztán később kiderült, hogy nemcsak mocskos gondolatai vannak, hanem szíve is. Lelkiismeretesen gondoskodik Franci mamiról, az idős francia apácáról, akit az átélt szörnyűségek hatására félelmetes látomások gyötörnek az apokaliszról, vagyis az Apokalipszisről. Állat reménytelenü szerelmes Nisába, akit koldulás közben, egy kávéházban ismert meg. Gondolatai eleinte csak a szex körül forognak, majd egyre gyakrabban kerülnek a felszínre a komolyabb érzelmek is. Tudja, hogy leginkább csak utálatot vagy szánalmat kelt a legtöbb emberben, s ennek megfelelő gúnnyal tekint magára. S ahhoz képest, hogy mennyire abnormálisnak tartja magát, meglepően sok barátja van. Amikor megfeledkezik arról, hogy gonoszkodás mögé rejtse valódi érzelmeit, látható, mennyire jólelkű ember, akarom mondani: Állat. Két álma van: az egyik, hogy ismét kiegyenesedve járjon, a másik, hogy végre szexelhessen Nisával, vagy legalább Ellivel. Állatnak nem csak nagy szíve, de elképesztő szövege is van. Néha franciául gagyog, másszor az angol szavakat csavarja ki a felismerhetetlenségig (Namiszpond. Dzsamiszpond, azaz My name is Bond. James Bond), a lényeg, hogy általában övé az utolsó szó.

A történetben nemcsak Állat sorsát követhetjük nyomon, hanem a mérgezett város, Khaufpur és lakóinak történetét is. Sinha könyvének cselekménye az 1984-es bhopali katasztrófán alapul, az író ugyanis a katasztrófa áldozataiért folyó kampány egyik harcosa. Tanúi lehetünk az igazságért akár éhenhalni is képes aktivisták szenvedéseinek, de kibontakozik egy szerelmi történet is. A befejezés delíriumos álomként hömpölyög, hogy végül visszatérjen a valóság talajára.

Indra Sinha regénye egyszerre megrendítő és kegyetlen, humoros és halálosan komoly. Nagyon tetszett, de biztosan sokat nyomott a latban, hogy egyébként is szeretek Indiáról olvasni. Sokkal jobb volt, mint amire a fülszöveg és egyéb ismertetők alapján számítottam, azt gondoltam ugyanis, hogy maga a katasztrófa áll az események középpontjában, a katasztrófaregények nem állnak annyira közel a szívemhez. Majdnem ötcsillagos.

*Eredeti cím: Animal's People

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Azadeh Moaveni: Mézeshetek Teheránban

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén