Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2012

Ságodi Zsolt: NONSTOP A lábnak és az észnek

Kép
Néha olyan kincsekre bukkanok a könyvtárban, hogy magam is elcsodálkozom. Ilyen kincs volt az év elején olvasott Csalo! Csalo!, néhány hete pedig Ságodi Zsolt könyvét fedeztem fel az útikönyvek polcánál téblábolva.
A szerző 14 és fél hónapig utazott, én már akkor rosszul voltam az irigységtől, amikor végigkövettem az útvonalat a könyv elején található térképen. Voltak persze olyan helyek, amelyek nem szerepelnek az utazási kívánságlistámon, de ezekről is olyan érdekes történeteket olvastam, hogy szinte kedvet kaptam hozzájuk.
Egy százezer kilométeres utazás történetét nem tudom értékelni, maximum többféleképpen el tudnám mondani, mennyire tetszett. Még ilyen könyveket nekem!

Boldog karácsonyt!

Kép
(Az idei fánk elég csúnyácska, de roppant hálás, mert egy csomó gyönyörű díszt akasztottam rá. A háláját úgy mutatja ki, hogy máris teleszórta a padlót a tűleveleivel.)
Boldog karácsonyt mindenkinek!

Kőrösi Zoltán: Szerelmes évek

Kép
"Mártinak egy közvetlen könyv, járat, barátsággal..."
Írtam már, hogy KZ a kedvenc magyar íróm?

Cipősdoboz 2012

Kép
Hétfőn reggel, miután kilenc körül megittam a kávémat (szabadság, ó igen), arra gondoltam, hogy idén én is összeállítok egy cipősdobozt. Ezt a napot úgyis ajándékvásárlásra szántam, szóval a listámra felírtam még néhány apróságot egy ismeretlen kisfiúnak / kislánynak, akit el is neveztem Randomkisgyereknek.
Vettem pár képeskönyvet és színezőt, zsírkrétát, pici plüssállatot, csokit, gyerekfogkrémet, gyerekfogkefét, és kis szekrény- és cipőrendezés után kerítettem egy üres cipősdobozt is. Amikor anyukámnak említettem a dolgot,  előásott a szekrényből egy kisautót, amit még egy ismerős kisgyereknek vett egyszer, csak valamiért nem adta oda neki. Linda is felajánlott pár játékot, és ma reggel egy matchboxokkal és mesekönyvekkel megrakott cipősdobozzal jött dolgozni. Az autókat a kisfia, Levi küldte, akire itt is nagyon büszke vagyok. Annyi minden gyűlt össze, hogy a játékok egy-két aprósággal kiegészítve egészen szépen megtöltöttek két dobozt is.

Már csak annyi dolgunk van, hogy becsomag…

X-mas

Kép
Emlékeztek még erre a fess kis testőrre?

Nos, idén karácsonykor nemcsak ő lesz a London-feeling felelős, hanem ez a csodálatosan giccses telefonfülke is:

Török András: Budapest könyv

Kép
Avagy Simplicissimus szerint a világ

Kábé fél órával ezelőtt kezdtem el olvasni, de máris határozott véleményem van róla: kurvajó.

Ezt lehet, hogy később még bővebben kifejtem.

Belényi Dániel: Útikalauz modern nomádoknak

Kép
Egy ideje, ha könyvet akarok venni, mindig az Utazás kategóriánál kezdem a nézelődést az on-line könyvesboltokban (és a valódiakban is). Nem kifejezetten útikönyveket keresek ilyenkor, inkább útleírásokat Ázsiáról (újabban Afrikáról), színes kis történeteket egy-egy utazó kalandjairól. Nem meglepő tehát, hogy amikor először megláttam ezt a könyvet, tudtam, hogy kell. KELL.
Sajnos olvasás közben nem jegyzeteltem, pedig annyi dolog eszembe jutott, néha azt vettem észre, hogy jól elvitatkozgatok a szerzővel, sőt kérdéseket teszek fel neki, természetesen csak úgy magamban. Sokszor arra gondoltam, milyen király lenne, ha maga Belényi Dániel olvasná fel nekem a könyvét, és akkor rögtön reagálhatnék a mondanivalójára. Mert tényleg majdnem minden mondatához volt hozzáfűznivalóm :) Olyannyira, hogy ennek a bejegyzésnek az előzménye kb. kétmondatonként kivesézte a könyvet, hozzáfűzve az én bölcs gondolataimat a csomagolásról, a társasutakról és a megfelelő repülőjegy kiválasztásáról. Szerencsé…

Kisvar Deszáj: Tanú az éjszaka

Kép
Újabb könyv, amiért felesleges volt pénzt adni, elég lett volna kikölcsönözni a könyvtárból (épp tegnap láttam a könyvújdonságok polcán). Igazából azért érdekelt, mert India, de most már tudom, hogy nagy hiba volt ezt kérni a névnapomra. Mikor belelapoztam, majdnem sírva fakadtam: akkora betűtípussal nyomtatták, mint egy elsős olvasókönyvet. Értem én, hogy így lesz jó vastag és minél vastagabb, annál jobban mutat a polcon (?), de akkor is ******!!!
Mondjuk erről nem az író tehet, ő csak írt egy számomra közepesen érdekes történetet egy súlyos problémáról, felejthető szereplőkkel, többféle betűtípussal, mert Jodi Picoult óta tudjuk, hogy az nagyon jól ki tudja fejezni, hogy mit melyik figura mond vagy gondol. Nem tudom, mi volt pontosan a bajom a könyvvel, talán az, hogy egyáltalán nem volt olyan (a fülszöveg szerint lebilincselően) izgalmas, mint amilyennek szerintem a szerző szánta, és nagyon sokszor merült fel bennem, hogy vagy én vagyok hülye, vagy az hülyeség, amit olvasok. 
A t…

2 x 11

Kép
Az utóbbi időben eléggé elhanyagoltam a blogomat, de hóvirág nem feledkezett meg rólam, és meghívott abba a játékba, amelyet az alábbi szabályok szerint játszanak.
Kell mondanom magamról 11 dolgot, majd válaszolnom kell a jelölő kérdéseire. Ez eddig menni fog, de a játék további része (miszerint nekem is 11 kérdést kell feltennem újabb 11 bloggernek) sajnos nem. Mostanában nem nagyon követtem a könyves blogokat (lám, a sajátommal sem foglalkoztam túl sokat), úgyhogy nem tudom kihez nem  jutottak el a kérdések, de szerintem már elég sokan megkapták őket.
Szóval a 11 dolog magamról:
1. Imádom Indiát, szeretnék egyszer eljutni oda, ugyanakkor félek, hogy sohasem lesz bátorságom nekivágni egy ekkora útnak.
2. Ha kertes házban élnék, kihoznék két keverék kiskutyát egy menhelyről, az egyikük koromfekete lenne, és őt természetesen Negrónak hívnám.
3. Inkább fekete, mint fehér; inkább sós, mint édes.
4. Szeretem a térképeket, sok időt el tudok tölteni a nézegetésükkel, sőt egy ilyet szeretnék a nap…

Azadeh Moaveni: Mézeshetek Teheránban

Kép
Tavaly karácsonyra kaptam a könyvet, de a borító annyira nem tetszett, hogy egyre csak halogattam az olvasását.  Nem értem, miért kell majdnem minden Iránban, Afganisztánban, Pakisztánban játszódó könyv elejére csadoros, nikábos, hidzsábos, burkás nők arcát tenni. Annyira unalmas és elcsépelt, hogy sokszor elveszi a kedvem egy-egy könyvtől. Ez esetben viszont a nőnél is sokkal jobban zavart a kéknek az a borzalmas árnyalata, ami a hátsó borítón gyakorlatilag lehetetlenné tette a fülszöveg olvasását (mivel foltokban eltakarta azt).
A fenti kis mérgelődésem azonban ne riasszon el senkit, aki szeret Iránról olvasni, a könyv ugyanis jó. Azadeh Moaveni a Rúzsfoltos Dzsihád cimű könyvével mutatkozott be a magyar olvasóknak 2008-ban, és első könyve is sokkal jobb volt annál, mint amit a borító (és a cím) alapján vártam.

A Mézeshetek Teheránban sem egy szokásos muszlim asszonyos történet, hanem remek összefoglalója a 2005-ös elnökválasztásnak és az irániak reakciójának, melyet Ahmedinezsád h…

Let's Rukk!

Az, hogy mostanában nem nagyon írok, nem azt jelenti, hogy nem is olvasok. Igaz nem pont azt, amit szeretnék, hanem azt, amit találok, ugyanis a könyvtár még mindig zárva, én pedig igyekszem tartani magam az újévi "Könyvet nem veszek, csak ha muszáj*" fogadalmamhoz.
Ma viszont egy olyan oldalt találtam, aminek segítségével talán megszerezhetem a régóta várólistás könyveket és nem kell a Boltkóros-sorozattal elütnöm az időt, nem kell a napokat számolni a könyvtár megnyitásáig, hanem csak rukkolni kell, aztán meg happolni.
http://rukkola.hu

* vagy ha nagyon szeretném,
* vagy ha szinten ingyen van,
* vagy ha már régóta keresem és végre megtaláltam,
* vagy...

Richard C. Morais: Madame Mallory és kis indiai konyhafőnöke

Kép
Ismét egy olyan könyv, amelyben együtt van sok minden, amiről szeretek olvasni: India, népes (zajos) muszlim család, London, Párizs, ételek. Picit olyan, mintha a Kelet az Kelet című film szereplői elköltöztek volna napsütötte Toszkánába.
Az indiai konyha közel áll a szívemhez, bár szerintem az eddig általam kóstolt indiai ételek az autentikus ételek európai gyomorhoz lebutított formái voltak. De ez most lényegtelen, szeretem az indiainak mondott konyhát, akármilyen is legyen a valódi. Eleinte tetszett is a könyv, de mondom, engem könnyű ezekkel a dolgokkal megvenni, ezért egészen sokáig azt hittem, hogy akár ötcsillagos is lehet.
Onnantól kezdve azonban, hogy Hasszán ***SPOILER*** Mallory asszonyhoz költözik, ***SPOILER VÉGE*** elég unalmassá vált. Hasszán elindul a professzionális séffé válás útján, a történet pedig ellaposodik. Ha eddig egy kadaiban fortyogó, vadítóan fűszeres és színes rogan josh volt a sztori, akkor a Le Saule Pleureur-ben játszódó fejezetek egy vajban párolt art…

A gasztronauta munkában - Isztambul

Kép
Egyszer azt mondtam, hogy gasztroturista szeretnék lenni, vagy csak simán világutazó, akinek mindenhol főznek valami jót. Gergő szerint ennek a leírásnak a legjobban a gasztronauta munkakör felel meg, én pedig kijelenthetem: megtaláltam álmaim hivatását.
Nem vagyok egy konyhatündér, nem értek az ételekhez, csak szeretek enni és ha tehetném, három dolgot csinálnék az életben: olvasnék, utaznék, ennék. Mivel a török konyha közös kedvencünk Gergővel, nem meglepő, hogy Isztambulban komoly hangsúlyt fektettünk az evésre. Szerencsére erre rengeteg lehetőség volt, és sok időt sem vett el a városnézéstől, mert lépten-nyomon büfékbe és önkiszolgáló éttermekbe botlottunk.
A legtöbb fénykép útközben, a tömeg kellős közepén készült, még az első harapás előtt, ezért a minőség sokszor hagy kívánnivalót maga után. A bejegyzést pedig elsősorban Linda figyelmébe ajánlom, aki ugyan nem szeret utazni, de kíválóan lehet neki élménybeszámolni és kajákról áradozni.

Íme, a menü:


Ezt a képet már mutattam, e…

Hoşça kalın

Kép
Az utolsó isztambuli napunkon rosszkedvűen pakolászok reggel, nem vettünk sok mindent, mégsem egyszerű becsomagolni a bőröndöt. Délig kell kijelentkezni a szállodából, úgyhogy a csomagot fent hagyjuk a szobában, és elindulunk, hogy még utoljára sétáljunk egy kicsit. Nem nagyon akarom elhinni, hogy este már itthon leszünk, általában nem szeretek hazajönni sehonnan.
Most aztán össze-vissza kolbászolunk a kacskaringós utcákon és kicsit sajnálom, hogy minden esténket Sultanahmetben töltöttük, pedig a szálloda környékén is vannak hangulatos utcák. Délre visszamegyünk a szállodába, integetek a szobának, majd kijelentkezünk. A bőröndöt otthagyhatjuk a recepción, van még három óránk, és mit is csinálnák mást, mint lemegyünk Eminönübe. Ez a séta sajnos már nem olyan felszabadult, mint az eddigiek, picit szomorú vagyok és nem az érdekel, hogy még ott vagyunk, hanem az, hogy már nem sokáig. A tervezettnél hamarabb érünk vissza a hotelbe, átvesszük a táskánkat, aztán irány a metró és az Atatürk …

Felvonulás a Török Kommunista Párttal (meg másokkal)

Kép
Kedd reggel korán indulunk, mert a Dolmabahçe palotát szeretnénk megnézni, és azt olvastam valahol, hogy naponta csak 3000 embert engednek be. Villamossal kell menni a végállomásig, Kabataşig, onnan pár perc séta. Nem sok líránk van, éppen annyi, amennyi a két belépőre kell. Gergő váltani szeretne, de mivel a legközelebbi pénzváltó pont az ellenkező irányban van, mint a villamosmegálló, lebeszélem róla. Itt-tartózkodásunk alatt először ülünk a villamoson, meg is lepődöm, sőt hiányolom a tömeget. Eminönünél a vezető bemond valamit, amiből csak a Kabataş érthető számomra. A végállomáson leszállunk, picit sétálunk és már ott is vagyunk a palota előtt. Megbizonyosodom róla, hogy tényleg 40 líra a belépő fejenként, és be is állunk a sorba, de Gergő mégis először inkább pénzt váltana, hátha szeretnénk bent venni valamit. Elindulunk Beşiktaş felé, pénzváltó nincs, van viszont rengeteg felvonuló, színes transzparensek, egyikükön a Török Kommunista Párt feliratot fedezem fel. Eszembe jut, hog…

Bazár, mecset, Boszporusz

Kép
A hétfőt a Nagybazárban kezdjük, és mivel két megállónyira van a hoteltől, gyalog megyünk. Ma is olyan fura az idő, a nap erősen süt (dzseki le), de ha bemegyünk az árnyékba, egészen hideg lesz (dzseki fel).

A bazár egyik kapuja előtt megcsodálunk egy szemeteskocsit, amely éppen az utcai szemetest üríti. Nemcsak mi bámuljuk, több turista is megáll és nézi, amint a daruskocsi felemeli a földről a kb. egy méter magas kukát, amiről ekkor kiderül, hogy van egy kb. két méteres föld alatti tartálya. Valószínűleg az isztambuliak már ezerszer láttak ilyet, nekünk különlegesség.
A bazár nincs nagy hatással rám. Tudom, hogy nem fogjuk bejárni minden utcáját, nem akarunk venni semmit (azt olvastam az útikönyvekben, hogy minden drágább itt, mint máshol, az alkudozásban meg nem vagyok jó). Érdekes, de körülbelül csak annyira, mint amennyire pár éve a chaniai piac volt. Egyébként van itt minden, aminek egy bazárban lennie kell: bőrkabátok, szőnyegek, mozaiklámpák, édességek, pólók, ékszerek, sőt a…

Vasárnap Sultanahmetben

Kép
Vasárnap reggel úgy kelek, mint akit agyonvertek. Az ágy kicsit rövid, a két szuperpufi párnán pedig lehetetlen aludni, ha leteszem őket, akkor sem jobb. Hat körül a müezzin hangjára felébredek, aztán még egy kicsit alszom.
Miután nyolc körül sikerül felébreszteni magunkat, lemegyünk reggelizni. Gergő mindent végigkóstol, felvágottakat, süteményeket, lekvárokat, én a sajtokat nézem ki magamnak, mindegyik nagyon finom. Evés után elindulunk a  Topkapı Sarayıfelé, kicsit be van borulva és a szél is fúj, szóval pulóver és dzseki is van rajtam, meg még egy sál is, kell majd később a mecsetbe. Veszünk két zsetont, aztán beállunk a villamosmegállóba. Az előző villamos előttünk ment el, de nem bánjuk, mert tele volt, és hamarosan úgyis jön a következő. A következő szintén tele van, meg sem próbálunk felszállni rá, inkább várunk még egy kicsit. A harmadik is tele van, de belátjuk, hogy valószínűleg a negyediken sem lesznek kevesebben, ezért erre feltolakodunk.
Csak pár megállót megyünk, Gülha…

Isztambul

Kép
A legutóbbi hosszú hétvégét Isztambulban töltöttük, pontosabban gyalogoltuk végig. Régóta szerettem volna eljutni ide, mondjuk ez kábé minden városra igaz, de Isztambul hosszú ideje a lista elején szerepelt.  
Szombaton mentünk és mivel eddig mindenhol azt hallottam, hogy a Turkish Airlines cateringje verhetetlen, alig vártam, hogy megkapjuk a kaját. Előtte persze átestünk a becsekkoláson, szerencsére a nő a pult mögött megbocsátotta, hogy a business class sorba álltunk és csak a mögöttünk állókat küldte át a turistaosztály pultjához. Azt nem díjaztam, hogy átvizsgáláskor levetették velem a magasszárú Conversemet, általában nem feltételezik rólam, hogy valami rosszban sántikálok, de megértettem, fő a biztonság. Egyébként Ferihegyet tavaly nyár óta átalakították, kicsit jobban hasonlít egy európai reptérre, de azért még nem teljesen olyan.
[És innentől kezdve jelen idő, mert így egyszerűbb.] A repcsin, miután mindenki leül az üléseken elhelyezett menükártyákra, a stewardessek kis zacsk…