ABC-olvasás 8.

Emily Wu: Madártoll a szélben

370 oldalnyi deja vu, végig úgy éreztem, mintha Jung Chang Vadhattyúk című regényét olvastam volna. Gondolom a 60-as, 70-es évek Kínájáról nagyjából hasonló történeteket lehet csak írni: ugyanaz az éhínség, ugyanaz a száz virág, ugyanaz a nagy ugrás. Nincs új a Vörös Nap alatt és nem a Nagy Testvér figyel, hanem az összes szomszéd. Még a hangjuk is rád szól a falakból, főleg mert az írónő családját egy bambuszfalakkal „lakásokra” osztott templomba költöztetik, ahol mindenki remekül nyomon követheti szomszédai minden mozdulatát, vagy akár rendre is utasíthatja őket a saját lakrészéből. Elég nyomasztó regény, a városi jeleneteknél szürke betontömbök jelentek meg lelki szemeim előtt, a falusiaknál szürke kunyhók, színes képeket nem nagyon láttam, kivéve a párttagok által lelkesen lobogtatott Vörös Könyveket. Csillagozni nem tudom, de örülök, hogy elolvastam.

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Ritka az olyan könyv, amelyet már akkor újra akarok olvasni, amikor még csak a felénél tartok. Akkora meglepetés volt ez a regény, amekkorára egyáltalán nem számítottam, sőt féltem, hogy valamilyen Coelho-s okoskodás lesz. Közhely, de tényleg teljesen magával ragadott, tetszett a hangulata, a bonyolultsága, megkedveltem a szereplőket (bár Danielt eleinte egy koravén kis okostojásnak tartottam), szerettem Barcelonát, mosolyogtam Fermín szövegén és több-kevesebb sikerrel bogozgattam én is a szálakat. Újraolvasós.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Indra Sinha: Valamikor ember voltam

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén

Vége az első résznek.