Oldalak

2012. augusztus 7., kedd

2 x 11

Az utóbbi időben eléggé elhanyagoltam a blogomat, de hóvirág nem feledkezett meg rólam, és meghívott abba a játékba, amelyet az alábbi szabályok szerint játszanak.

Kell mondanom magamról 11 dolgot, majd válaszolnom kell a jelölő kérdéseire. Ez eddig menni fog, de a játék további része (miszerint nekem is 11 kérdést kell feltennem újabb 11 bloggernek) sajnos nem. Mostanában nem nagyon követtem a könyves blogokat (lám, a sajátommal sem foglalkoztam túl sokat), úgyhogy nem tudom kihez nem  jutottak el a kérdések, de szerintem már elég sokan megkapták őket.

Szóval a 11 dolog magamról:

1. Imádom Indiát, szeretnék egyszer eljutni oda, ugyanakkor félek, hogy sohasem lesz bátorságom nekivágni egy ekkora útnak.

2. Ha kertes házban élnék, kihoznék két keverék kiskutyát egy menhelyről, az egyikük koromfekete lenne, és őt természetesen Negrónak hívnám.

3. Inkább fekete, mint fehér; inkább sós, mint édes.
4. Szeretem a térképeket, sok időt el tudok tölteni a nézegetésükkel, sőt egy ilyet szeretnék a nappalinkba: http://www.play.com/Gadgets/Gadgets/4-/14397671/-/Product.html

5. Nem tudom megunni az Amélie csodálatos élete című filmet, amikor Párizsban jártunk, még Collignon zöldségesét is megkerestük.


6. Jobbkezes vagyok, jobb kézzel írok, de egy csomó dolog bal kézzel jobban megy: jobban tudok dobni, és bal kézzel tudom lecsavarni a kupakot az üvegről.

7. Szeretem a török és az indiai ételeket, mindent szívesen megkóstolok, de a tökfőzeléket, a paradicsomos káposztát és a sárgadinnyét nem vagyok hajlandó megenni.

8. Imádok gyalogolni, egyszer elhatároztam, hogy bejárom egész Budapestet. Amerre jártam, színessel jelöltem egy utcatérképen (hopp, megint a térkép!), aztán abbamaradt a projekt, de készülök rá, hogy hamarosan folytatom.

9. Jó a név- és arcmemóriám, általában mindenkire emlékszem, akivel egyszer találkoztam. Amúgy is jó az emlékezőtehetségem, olyan hülyeségeket képes vagyok megjegyezni, hogy melyik könyvet hol olvastam, vagy hogy milyen ruha volt rajtam, amikor először mentem Londonba.

10. Nem szeretek telefonálni, otthon csak nagyon ritkán veszem fel a vonalas telefont.

11. Nincs se piercingem, se tetoválásom, de nyolc fülbevalót hordok.


És akkor a válaszok hóvirág kérdéseire (köszönöm őket):

1. Ha bárhová elutazhatnál, hová mennél? (Időszakos útra gondolok, nem olyanra, amivel végleg elhagyod az országot... :D) - Indiába, de igazából bárhová a világon, kivéve Dél-Amerikát. Ez az egyetlen kontinens, ami egyáltalán nem érdekel.

2. Mi a kedvenc virágod? - Frézia.

3. Mi volt a jeled az oviban? :D - Kocka.

4. Melyik magyar város áll legközelebb a szívedhez, és miért? - Talán Budapest, bár néha nagyon utálom. De itt születtem, sosem éltem máshol, ezért ezt a várost ismerem a legjobban.

5. Kedvenc fagyid? (igen, becsúszott néhány debil kérdés, sorry) - Nem vagyok nagy fagyirajongó, nincs kedvenc fagyim.

6. Beszélsz-e valamilyen idegen nyelvet, ha igen, mit/miket? - Angolból és olaszból középfokú nyelvvizsgám van, és tanultam kb. egy évet spanyolul. Sajnos az olaszt egyáltalán nem használom, ezért totál elfelejtettem, viszont nagyon sok nyelven tudom mondani, hogy "köszönöm" :)

7. Szoktál-e sorozatokat nézni? Ha igen, melyik ragadott meg mostanában és miért? - A Született feleségeket szoktam nézni, régebben szerettem a Helyszínelőket is, de a legnagyobb kedvenc a Szex és New York.

8. Melyik a kedvenc ünneped? (bármi lehet) - Az összes ünnep a kedvencem, ami munkaszüneti nap.

9. Van-e kedvenc komolyzenei szerződ, ha igen, ki? - Nincs.

10. Tudnál-e ajánlani valami jó filmet a közelmúltból? (ideit vagy tavalyit, mert kicsit el vagyok maradva ezen a téren... :D) - Teljesen le vagyok maradva filmek terén, úgyhogy ezt a kérdést passzolom :)

11. Melyik a kedvenc klasszikus könyved? :) - Egri csillagok for ever!

2012. augusztus 5., vasárnap

Azadeh Moaveni: Mézeshetek Teheránban

Tavaly karácsonyra kaptam a könyvet, de a borító annyira nem tetszett, hogy egyre csak halogattam az olvasását.  Nem értem, miért kell majdnem minden Iránban, Afganisztánban, Pakisztánban játszódó könyv elejére csadoros, nikábos, hidzsábos, burkás nők arcát tenni. Annyira unalmas és elcsépelt, hogy sokszor elveszi a kedvem egy-egy könyvtől. Ez esetben viszont a nőnél is sokkal jobban zavart a kéknek az a borzalmas árnyalata, ami a hátsó borítón gyakorlatilag lehetetlenné tette a fülszöveg olvasását (mivel foltokban eltakarta azt).

A fenti kis mérgelődésem azonban ne riasszon el senkit, aki szeret Iránról olvasni, a könyv ugyanis jó. Azadeh Moaveni a Rúzsfoltos Dzsihád cimű könyvével mutatkozott be a magyar olvasóknak 2008-ban, és első könyve is sokkal jobb volt annál, mint amit a borító (és a cím) alapján vártam.

A Mézeshetek Teheránban sem egy szokásos muszlim asszonyos történet, hanem remek összefoglalója a 2005-ös elnökválasztásnak és az irániak reakciójának, melyet Ahmedinezsád hatalomra kerülése váltott ki. Az írónő személyes élményeit követve egy kicsit részeseivé válhatunk az iráni mindennapoknak, megtudhatjuk, milyen helyet foglalnak el a nők a társadalomban, milyen szabályoknak kell megfelelniük az öltözködés és a viselkedés terén, milyen tiltások nehezítik meg az életüket. Ezektől a dolgokról természetesen már számos regényben olvashattunk, ebben az esetben azonban nekem kicsit közelebbinek tűntek a problémák, hiszen Moaveni a saját életéről számolt be olvasóinak. A sokáig Libanonban, előtte pedig az Egyesült Államokban élő újságírónő teheráni látogatásakor megismerkedik egy iráni származású, Németországban nevelkedett férfival, s Iránban kezdenek közös életet. Moaveninek nemcsak a nyugati emberek számára sokszor nehezen elfogadható szabályoknak kell megfelelnie, hanem - hivatásának köszönhetően - a titkosszolgálat is figyelemmel követi tevékenységét. Rendszeresen be kell számolnia munkájáról összekötőjének, ezek a  találkozások általában megviselik, de rendkívül tökös csaj, mert nem adja fel hivatását, sőt gyakran provokálja is a titokzatos Mr. X.-et. 

Megjelenik a könyvben Shirin Ebadi is, a Mrs. Irán című könyv szerzője, Nobel-békedíjas* ügyvéd, aki Moavenivel együtt dolgozik a memoárján. Rajta kívül is rengeteg az utalás az iráni politika és közélet szereplőire, vallási vezetőire. A szerző újra és újra felidézi a múlt eseményeit, és bemutatja azok hatásait az iráni jelenre. Ennek ellenére volt pár rész, ahol azt éreztem, még egy kicsit több háttérinformációra lenne szükségem, de végül nem olvastam utána a dolgoknak.

Néhányszor találkoztam olyan mozzanatokkal, amelyek számomra lényegtelennek tűntek, és lelassították a tempót.  Persze ezek a részek is szükségesek voltak ahhoz, hogy megértsük Irán lényegét, de engem sokszor untattak. Egyébként annyit olvastam már Iránról, hogy sok új információt nem szereztem a könyvből, mégis megérte elolvasni, mert  érdekel az ország és bármit képes vagyok róla elolvasni, legfeljebb a gyengébb könyvek után nyavalygok egy sort.

* Az iráni hatóságok 2009-ben elvették Ebadi Nobel-békedíját.