Azadeh Moaveni: Mézeshetek Teheránban

Tavaly karácsonyra kaptam a könyvet, de a borító annyira nem tetszett, hogy egyre csak halogattam az olvasását.  Nem értem, miért kell majdnem minden Iránban, Afganisztánban, Pakisztánban játszódó könyv elejére csadoros, nikábos, hidzsábos, burkás nők arcát tenni. Annyira unalmas és elcsépelt, hogy sokszor elveszi a kedvem egy-egy könyvtől. Ez esetben viszont a nőnél is sokkal jobban zavart a kéknek az a borzalmas árnyalata, ami a hátsó borítón gyakorlatilag lehetetlenné tette a fülszöveg olvasását (mivel foltokban eltakarta azt).

A fenti kis mérgelődésem azonban ne riasszon el senkit, aki szeret Iránról olvasni, a könyv ugyanis jó. Azadeh Moaveni a Rúzsfoltos Dzsihád cimű könyvével mutatkozott be a magyar olvasóknak 2008-ban, és első könyve is sokkal jobb volt annál, mint amit a borító (és a cím) alapján vártam.

A Mézeshetek Teheránban sem egy szokásos muszlim asszonyos történet, hanem remek összefoglalója a 2005-ös elnökválasztásnak és az irániak reakciójának, melyet Ahmedinezsád hatalomra kerülése váltott ki. Az írónő személyes élményeit követve egy kicsit részeseivé válhatunk az iráni mindennapoknak, megtudhatjuk, milyen helyet foglalnak el a nők a társadalomban, milyen szabályoknak kell megfelelniük az öltözködés és a viselkedés terén, milyen tiltások nehezítik meg az életüket. Ezektől a dolgokról természetesen már számos regényben olvashattunk, ebben az esetben azonban nekem kicsit közelebbinek tűntek a problémák, hiszen Moaveni a saját életéről számolt be olvasóinak. A sokáig Libanonban, előtte pedig az Egyesült Államokban élő újságírónő teheráni látogatásakor megismerkedik egy iráni származású, Németországban nevelkedett férfival, s Iránban kezdenek közös életet. Moaveninek nemcsak a nyugati emberek számára sokszor nehezen elfogadható szabályoknak kell megfelelnie, hanem - hivatásának köszönhetően - a titkosszolgálat is figyelemmel követi tevékenységét. Rendszeresen be kell számolnia munkájáról összekötőjének, ezek a  találkozások általában megviselik, de rendkívül tökös csaj, mert nem adja fel hivatását, sőt gyakran provokálja is a titokzatos Mr. X.-et. 

Megjelenik a könyvben Shirin Ebadi is, a Mrs. Irán című könyv szerzője, Nobel-békedíjas* ügyvéd, aki Moavenivel együtt dolgozik a memoárján. Rajta kívül is rengeteg az utalás az iráni politika és közélet szereplőire, vallási vezetőire. A szerző újra és újra felidézi a múlt eseményeit, és bemutatja azok hatásait az iráni jelenre. Ennek ellenére volt pár rész, ahol azt éreztem, még egy kicsit több háttérinformációra lenne szükségem, de végül nem olvastam utána a dolgoknak.

Néhányszor találkoztam olyan mozzanatokkal, amelyek számomra lényegtelennek tűntek, és lelassították a tempót.  Persze ezek a részek is szükségesek voltak ahhoz, hogy megértsük Irán lényegét, de engem sokszor untattak. Egyébként annyit olvastam már Iránról, hogy sok új információt nem szereztem a könyvből, mégis megérte elolvasni, mert  érdekel az ország és bármit képes vagyok róla elolvasni, legfeljebb a gyengébb könyvek után nyavalygok egy sort.

* Az iráni hatóságok 2009-ben elvették Ebadi Nobel-békedíját.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Indra Sinha: Valamikor ember voltam

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén

Vége az első résznek.