Oldalak

2012. szeptember 8., szombat

Kisvar Deszáj: Tanú az éjszaka

Újabb könyv, amiért felesleges volt pénzt adni, elég lett volna kikölcsönözni a könyvtárból (épp tegnap láttam a könyvújdonságok polcán). Igazából azért érdekelt, mert India, de most már tudom, hogy nagy hiba volt ezt kérni a névnapomra.
Mikor belelapoztam, majdnem sírva fakadtam: akkora betűtípussal nyomtatták, mint egy elsős olvasókönyvet. Értem én, hogy így lesz jó vastag és minél vastagabb, annál jobban mutat a polcon (?), de akkor is ******!!!

Mondjuk erről nem az író tehet, ő csak írt egy számomra közepesen érdekes történetet egy súlyos problémáról, felejthető szereplőkkel, többféle betűtípussal, mert Jodi Picoult óta tudjuk, hogy az nagyon jól ki tudja fejezni, hogy mit melyik figura mond vagy gondol. Nem tudom, mi volt pontosan a bajom a könyvvel, talán az, hogy egyáltalán nem volt olyan (a fülszöveg szerint lebilincselően) izgalmas, mint amilyennek szerintem a szerző szánta, és nagyon sokszor merült fel bennem, hogy vagy én vagyok hülye, vagy az hülyeség, amit olvasok. 

A történet a kislány, Durgá titokzatos jegyzeteiből, a lázadó szociális munkás, Szimrán Szingh gondolataiból, illetve a kislány sógornőjével folytatott levelezéséből áll össze. Meg rengeteg idegen szóból, amelyeket egy picike lábjegyzet sem magyaráz meg, és ez nagyon zavart. Sokszor ugyanis nem tudtam egészen pontosan, hogy miről beszélnek, pedig elég sokat olvastam már Indiáról, nagyjából ismerem a különböző ételek, viseletek, tárgyak neveit, de most találkoztam pár új dologgal, amiről azért szerettem volna tudni, hogy micsoda.

 Itt például szinte minden világos volt: " Brinda szerény mosollyal az arcán, félig a kamera felé fordulva ült, élénk rózsaszín és arany dupattája a földig ért. Mindkét kezén látszott a finom mintázatú mehndi az ezüstkalírák és a piros csúda között." De amikor elértem ehhez a részhez, hogy "Arra nevelték, hogy elmenjen egy barattal érkező dulhával. Nagy ünnepséget terveztek, olyat, amilyen a szomszéd lány esküvőjekor volt. Szangíttal és mehndivel és vatnával és lavanh fírrel..." kicsit elbizonytalanodtam. Arra gondoltam, hogy minden ismeretlen szóra rákérdezek Google barátomnál, de aztán nem tettem. Nem dacból, hanem mert sokszor olyan helyen olvastam, ahol nem volt erre lehetőségem.

Volt más érdekesség is: "Olyasfajta érdeklődéssel figyelte, ahogy a botanikus a gombostű végén tehetetlenül vergődő rovart." Szerintem egy botanikust nem túlságosan érdekel egy rovar, hacsak nem etnomológus is egyben. De azt is megtudtam, hogy a dzsalandári állomáson szuahéliül hangzanak el az információk. Ezen gondolkodtam, vajon poén-e vagy félrefordítás, vagy mi, mert az említett nyelvet inkább Kelet-Afrikában beszélik, nem Indiában.

Egy szó, mint száz, olvassa el mindenki, akinek ez a vágya, nekem nagyon nem jött be, egy dologra lennék még kíváncsi: ki lehet-e emelni a földből egy kis csontvázkezet úgy, hogy aztán úgy tűnjön, hogy  a szétterpesztett kis ujjak beszélnek hozzánk?