Ízek és kultúrák, lépésről lépésre



Nem tudom, említettem-e már, mennyire szeretem a szakácskönyveket. Gyerekkoromban is gyakran lapozgattam a konyhaszekrény második polcán tartott 4-5 Magyar Konyhát (mindig ugyanazt a pár újságot, igen), kivagdostam a Nők Lapjából Frank Júlia receptjeit, az itt-ott kapható receptkártyákból pedig étlapot állítottam össze a képzeletbeli éttermem számára. Később a TV Paprikán elkövetett Gasztropuccsot néztem sokat, de tulajdonképpen az összes főzős műsorra vevő voltam. Főzni ekkor azonban még nem tudtam, a fakanállal és a tűzhellyel kb. 4 éve kerültem közelebbi kapcsolatba.

A szakácskönyvek ekkor új értelmet nyertek számomra, mert innentől kezdve nemcsak a képeket nézegettem és a konyhai fortélyokat olvasgattam, hanem meg is főztem a szimpatikus ételeket. Lassan megkedveltem az albumszerű, sok színes fotót és kevés receptet tartalmazó szakácskönyveket is (Stahl), pedig egyáltalán nem tetszettek, amikor divatba jöttek.

És akkor a lényeg: van a HVG-nek egy Ízek és kultúrák című sorozata, melynek négy részét már megkaptam Lindától név-, születés-, és egyéb jeles napokra. A4-es méretű, vékony könyvek ezek, kevés recepttel, minden kötet egy-egy ország konyháját mutatja be, és nekem annyira tetszenek, hogy lehet, hogy az összes részt megszerzem. Mindegyik rész 15-15 receptet tartalmaz, illetve bemutatja az adott ország jellegzetes fűszereit, italait, konyhai eszközeit, olyan szép fotókkal illusztrálva, hogy én még azokhoz az ételekhez is kedvet kaptam, amelyeket egyébként nem szeretek.


Az eddig megismert részek közül a legjobban az arab tetszett, mégpedig azért, mert ez a rész nem egyetlen ország konyhaművészetét mutatja be, hanem összefoglalja a magrebi és a közel-keleti arab államok gasztronómiáját, összevetve a hasonlóságokat és a különbségeket. Az alapvető élelmiszerek és gyakran használt gyümölcsök bemutatása után kitér az iszlám étkezi szokásokra és előírásokra, de nem maradhatnak ki egy ilyen könyvből a csodálatos fűszerek, a kávé vagy a különleges italok sem (gránátalmalé rulez).

Az általános rész után következnek a receptek, valóban lépésről lépésre. Ez a rész nekem annyira nem tetszik, túl szájbarágós, egy étel elkészítését 10-18 lépésben mutatja be, és a hozzávalókon kívül felsorolja a szükséges eszközöket is (kés, vágódeszka, fakanál). Túlságosan részletes a leírás, a falafelnél például külön fotó mutatja, ahogy a csicseriborsó lecsöpög, a bulgursalátánál pedig azt nézhetjük meg, hogyan  csavarja ki egy kéz a citromot. A receptek között egyébként vannak olyan ételek is  amelyeket szerintem a világ bármelyik konyhájában gyakran főznek (húsos tészta, töltött csirke), csak a fűszerezésük tér el az arab változattól. Néhány ételnek több variációja is előfordul a könyvben, például a sima csirketadzsinon kívül a mézes-körtés csirketadzsin elkészítését is megtanulhatjuk.

Érdekes sorozat, számomra még érdekesebb lenne, ha a 120 oldalba több recept férne, az sem baj, ha nem ennyire részletesen bemutatva.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Azadeh Moaveni: Mézeshetek Teheránban

Indra Sinha: Valamikor ember voltam

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén