Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

Mindig bajban vagyok, amikor háborús, holokauszttal, kitelepítéssel vagy népirtással foglalkozó könyvekről szeretnék véleményt írni. Ha azt írom, hogy tetszett, akkor az hülyén hangzik, mert ugyan mi tetszhet egy olyan történetben, amelyben elhurcolnak és megölnek embereket; ha viszont azt írom, hogy nem tetszett, akkor meg azt gondolhatják, hogy egy nebáncsvirág vagyok, akinek nem is való a kezébe ilyen komoly témákkal foglalkozó könyv. Az igazság az, hogy érdekel a II. világháború, szívesen olvasok róla (tessék, mondtam, hogy hülyén hangzik), de a balti államok sorsa eddig valahogy kimaradt. Tudtam persze, hogy Sztálin nem bánt kesztyűs kézzel a Baltikum lakóival, de a II. világháborúval kapcsolatban eddig főleg a normandiai partraszállásról, az észak-afrikai hadműveletekről, vagy a varsói gettó lázadásáról olvastam.

"1939-ben a Szovjetunió lerohanta a balti államokat: Litvániát, Lettországot és Észtországot. Nem sokkal utána a Kreml listát állított össze a szovjetellenesnek tekintett emberekről, akiket kivégeztek, vagy akikre börtön vagy rabszolgaság várt a szibériai munkatáborokban. Szovjetellenesnek tekintették az orvosokat, ügyvédeket, tanárokat, katonákat, írókat, üzlettulajdonosokat, zenészeket, művészeket, sőt még a könyvtárosokat is, akiket szintén felírtak a nagyszabású népirtásra kiszemeltek listájára. Az első kitelepítésekre 1941. június 14-én került sor."

A könyvre a molyon (hol máshol) figyeltem fel, és megdőlni látszik az a tény, hogy nem a borító alapján választom ki az olvasmányaimat, mert ez esetben a borító tetszett meg, de nagyon, annyira, hogy elolvastam a fülszöveget, aztán már ment is a könyv a kívánságlistára, onnan meg egyenesen a karácsonyfa alá.

Nem vagyok egészen biztos benne, hogy ez YA, ennek utána sem néztem, de úgy sejtem, hogy a célközönség a inkább a fiatal felnőtt korosztály. Lehet, hogy ezt csak a főszereplő kora miatt éreztem, Lina Vilkas ugyanis egy tizenöt éves lány, akit testvérével és édesanyjával hurcolnak el otthonából. Lina előtt áll az egész élet, a képzőművészeti iskola, ám terveit derékba töri Sztálin, a háború, a deportálás. Kényszermunkára viszik a litván értelmiségieket, kisebb megállókkal egészen Szibériáig és akik túlélik a borzalmas utazást, azokra is csak az éhezés és a farkasordító hideg vár. Az ifjúsági mellékíztől (ami lehet, hogy a valódi íz, tényleg nem tudom) eltekintve tetszett a könyv, de nekem nem olyan közhelyek jutottak eszembe olvasás közben, hogy élni akarás, kitartás meg remény, hanem azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon én meddig bírtam volna? Tűrtem volna a kegyetlenkedéseket vagy inkább azon igyekeztem volna, hogy minél hamarabb túllegyek az egészen? Nem tudom  és nem is akarom megtudni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Indra Sinha: Valamikor ember voltam

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén

Vége az első résznek.