Charlaine Harris: Inni és élni hagyni

Kísérleti céllal kezdtem ezt olvasni, kíváncsi voltam, mit esznek olyan sokan a vámpírtörténeteken. 80 oldal után abbahagytam, mert nem tudtam komolyan venni a japánok által kifejlesztett szintetikus vérkészítményt, a vámpírcsapoló gazembereket és a gondolatpajzsot. A borítótól mondjuk alapból elkap a hányinger, de igyekeztem csak a sztorira koncentrálni.


A nyolcvan oldalból annyit sikerült megtudnom, hogy a pincérnőként dolgozó Sookie Stackhouse nem randizik, mert olvas mások gondolatában, és ezt meglehetősen zavarónak tartja például egy szerelmil légyott során. Minden vágya, hogy találkozzon egy vámpírral és álma valóra is válik, mikor egyik este betér a kocsmába Bill, a sugárzó bőrű vámpír. Sajnos Billnek nemcsak Sookie örül meg, hanem egy házaspár is, akikről kiderül, hogy bizony vámpírcsapolásért (lol) voltak börtönben. Bill vérét is le akarják csapolni, ám Sookie ezt nem hagyhatja, hiszen végre találkozott valakivel, akinek nem lát bele a fejébe.

Itt már kezdett elfogyni a cérnám, és a vámpír Sookie nagymamájánál tett látogatása után végleg feladtam. Nem való nekem ez a műfaj, mondjuk gondoltam, hogy nem fog tetszeni, de legalább tettem egy próbát. Továbbra is hús-vér :)) emberekről fogok olvasni, vámpírok, vérfarkasok, tündérek és angyalok kíméljenek!

Megjegyzések

  1. Nem a témával van a probléma, bár tény, hogy mind vámpír, mind vérfarkas, tündér vagy angyal könyvek esetében én is olyat olvastam csak, ahol fajsúlyosabb a negatív kritika. Alapvetően a történet gyenge, a főszereplő buta, ahogy a könyv nyelvezete is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nekem semmilyen vámpíros, angyalos történet sem tetszene, bármennyire jól is lenne megírva. Mondjuk ezt sejtettem, de azért tettem egy próbát, hátha mégis :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Indra Sinha: Valamikor ember voltam

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén

Vége az első résznek.