A humusz próbája

Néhány bejegyzéssel korábban írtam pár szót az Arab konyha lépésről lépésre című könyvről, három hete szombaton pedig végre ki is próbáltam az egyik receptjét. Régi kedvencemet, a humuszt akartam előállítani, de a főzőcskézés végén nem voltam teljesen elégedett.
Ennek az egyszerű ételnek az elkészítését 11 lépésben mutatja be a könyv, ezt túlzásnak tartottam, főleg a végeredményhez képest: a fél konyha összekoszolása után csak egy nagy tál száraz, darabos, íztelen csicseriborsómasszám volt.

A recept szerint a beáztatott, leöblített, lecsöpögtetett csicseriborsót 2,5 órán át kell főzni. Így is tettem és tényleg puha lett, de más receptek ennél sokkal rövidebb főzési időt írnak elő. Ez valójában nem akkora probléma, de lehet, hogy teljesen fölösleges, főleg ilyen gáz- és villamosenergia árak mellett... A következő két lépésben leszűrjük és hideg vízbe tesszük a csicserit, leszedegetjük a víz felszínére került héjakat, majd újra leszűrjük és újra lecsepegtetjük. (A humusz elkészítésének a negyedét egyébként ez a két művelet teszi ki.) A következő lépés az, hogy (a leszűrt és lecsepegtetett, of course) csicserit összeturmixoljuk és "kevés főzővízzel lazítjuk". Azzal a főzővízzel, amit elvileg már kiöntöttünk, ugye, hiszen a recept elején senki sem figyelmeztetett, hogy óvatosan a leszűréssel, mert lehet, hogy később kell még egy kis víz a lazításhoz. Rendben van, hogy az emberek többsége előre elolvassa a receptet, amit el akar készíteni (így tettem én is  és félreraktam egy kis vizet), de azért kedves dolog lett volna ezt előbb, a leszűréskor megemlíteni. (Egy másik receptből amúgy később kiderült, hogy elég sok víz kell, és nemcsak akkor, ha úgy gondoljuk, hanem kell és kész.)

A következő négy lépés az Ízesítés címet kapta, erre mondjuk nem kellett volna ennyi képkockát pazarolni, elég lett volna annyit írni, hogy az eddig fel nem használt hozzávalókat hozzákeverjük a már felhasználtakhoz. Jobban kellett volna figyelni azonban a hozzávalók mennyiségére, ugyanis például egy púpozott* evőkanál tahina édeskevés ennyi csicseriborsóhoz, más receptek 2-3 evőkanálnyit használnak.

Az utolsó kép egy tál gyönyörű humuszt ábrázol, alatta pedig a következő megállapítás olvasható: "Akkor jó, ha krémes, könnyen kenhető állagú". A recept alapján készített humusz egyáltalán nem lett krémes, utólag kellett feljavítanom olívaolajjal, tahinával és sóval (ami érdekes módon teljesen kimaradt a hozzávalók közül). A feljavított változat végül egészen jó lett, de ez kizárólag az én érdemem, illetve azé, hogy gyakran eszem humuszt, így tudtam, hogy kell kinéznie és milyen ízűnek kell lennie.

Annyit tennék még hozzá, hogy a maradék csicseriborsóból falafelt sütöttem a könyv segítségével, de olyan szarul sikerült, hogy nem lepődtem volna meg, ha katasztrófaturisták indulnak el a Közel-Keletről, hogy megnézzék. Kicsit elégedetlen vagyok, mert bár nagyon szép a könyv, úgy tűnik, pont arra nem használható, amire való.


*A tahina amúgy elég folyós állagú, szóval macerás kivenni belőle egy púpos evőkanálnyit.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Indra Sinha: Valamikor ember voltam

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén

Vége az első résznek.