3 in 1 - Franciaország

A napokban kicsit kitakarítottam a molyos tartalmaim között, kitöröltem például a semmitmondó, kétsoros értékeléseimet, a valamirevalókat pedig elmentettem. Hosszú ideje csak akkor írtam értékelést az olvasott könyvekhez, ha „muszáj volt”, mert például kihívás miatt olvastam őket. Ilyenkor mindig azt terveztem, hogy kicsit hosszabban ide a blogba is írok róluk, de aztán mindig találtam más elfoglaltságot.

Most viszont nagyon ráérek, ezért a következő néhány posztban pár véleményt szeretnék megosztani olyan könyvekről, amelyekről a Molyon írtam, de blogos bejegyzés nem született róluk.



David Foenkinos: Nathalie második élete
 
Azért csak 4 csillag, mert az ötösöket az örök kedvenceknek tartogatom (amúgy ez is megérdemelné). Nem olvastam még idáig semmit Foenkinostól (-től?), de rögtön megtetszett a stílusa, a lábjegyzetekkel és a történetbe be-beszúrt, fontos adatokkal együtt. Nem tudom miért tetszettek annyira ezek az információk, valószínűleg azért, mert picit játékossá tették az amúgy tragikusnak indult történetet. "A szombatot meg a vasárnapot a fülére húzza, mint két nagy paplant." mondat örökre az eszembe vésődött, ha van olyan, hogy kedvenc mondatom egy könyvből, akkor ez az.
Teljesen véletlenül vettem ki amúgy a könyvtárból, illetve azért, mert a borítón Amélie* babrálja a haját, ennek ellenére nem Audrey Tautou-t képzeltem Nathalie helyébe, az egész történet mégis az Amélie csodálatos életére emlékeztetett.

*Nekem A. T. már örökre Amélie Poulain marad.
 
Janelle McCulloch: Párizsban az élet
Eddigi életemből összesen öt napot töltöttem Párizsban, de ez a kis idő is elég volt arra, hogy beleszeressek a városba, és a rövid vakáció óta keresgélem azokat a könyveket, amelyek visszaadják a francia főváros hangulatát. Ennek a könyvnek nem sikerült, bár voltak részek, amelyeknek majdnem.
Egyáltalán nem tetszett az írónő stílusa, erőltetettnek és flegmának tűnt, hiányoltam a humort, idegesített viszont az a viccelődés, amit valószínűleg humorosnak gondolt, ráadásul a cuki pöttyös oldalakhoz képest sokszor kimondottan közönséges volt. Untam, hogy állandóan a ruhatárával (és mások ruhatárával) foglalkozott és úgy akart párizsi nővé válni, hogy nem nagyon beszélt franciául. Ha valaki ennyire rajong egy városért, és mindenáron be akar illeszkedni a helyiek közé, szerintem célravezetőbb, ha pár nyelvkönyvet vesz, nem méregdrága bugyikat. Annál a résznél, amelyben azt írta, hogy megtanult pár kulcsmondatot (mondatot!), miszerint d’accord; je ne comprends pas; parlez plus lentement s’il vous plaît, hangosan felnevettem, mert ennél még én is többet tudok franciául, pedig sosem tanultam. (Igazságtalan vagyok, tudott azért teljesen felesleges mondatokat is…)
 
Nádudvari Anna: Párizsban ne légy szomorú!
Egy szenvedélymentes szerelmi történet és egy rejtélyek nélküli krimi kínkeservesen összedolgozva, főszerepben Bridgettel (aki Brigitte Bardot után kapta a nevét, bizony) és akinek gyönyörű vörös hajkoronája van, bár ez a cselekmény szempontjából teljesen felesleges információ. Bridget Párizsba utazik, hogy öngyilkos legyen (nem spoiler, benne van a fülszövegben), ám túl sokat nem tesz az ügy érdekében, viszont félelmetes kalandokba keveredik, feltűnik egy titokzatos férfi, akiről az olvasó már kb. a harmincadik oldalon tudja, hogy kicsoda, de B.-nek nem esik le.
A címet egy Romana is megirigyelhetné, a borító kicsit sem illik a történethez, ráadásul csúnya is. Ettől még a regény mondjuk lehetne jó, de sajnos szerintem nem az. Langyos szénsavmentes ásványvíz, én nem szeretem, de lehet, hogy valaki igen.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Azadeh Moaveni: Mézeshetek Teheránban

Indra Sinha: Valamikor ember voltam

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén