Oldalak

2014. január 29., szerda

Játsszatok ajándékkönyvért!

Február 3-án lesz 4 éves a Közvetlen járat, ezért arra gondoltam, megleplek titeket egy játékkal és természetesen egy kis nyereménnyel is.
 
Négy alkalommal közzéteszem öt, nem túl régi, és elég népszerű könyv borítójának részletét, nektek pedig annyi a dolgotok, hogy a jobb oldalsávban található üzenetküldési dobozt használva elkülditek nekem a könyvek címét, amelyeket felismertek a részletek alapján. Gyerekjáték, nem?
 
Az első öt borítódarabkát február 1-én mutatom meg, a megfejtéseket február 3-án 23:59-ig küldhetitek el. A helyes válaszokat következő nap elárulom, és utána rögtön mutatom az újabb öt feladványt. A további időpontokat az alábbi táblázatban látjátok:
 
 
 
 
Borítórészletek
Beküldési határidő
Megfejtés
1.       forduló
02. 01. 21:00
02. 03. 23:59
02. 04. 21:00
2.       forduló
02. 04. 21:00
02. 06. 23:59
02. 07. 21:00
3.       forduló
02. 07. 21:00
02. 09. 23:59
02. 10. 21:00
4.       forduló
02. 10. 21:00
02. 12. 23:59
02. 13. 21:00

Mivel azt szeretném, hogy minél többen játsszatok, van egy kis könnyítés: ha a húsz címből összesen 15-öt kitaláltok (természetesen a megfejtések közzététele előtt), máris megy a nevetek a kalapba. Így azok is jól járnak, akik egy-két borítót nem ismernek fel, illetve azok is csatlakozhatnak menet közben, akik lecsúsztak az első fordulóról.
 
A nyertest (közjegyző helyett plüssállat jelenlétében) 02. 14-én sorsolom ki, a szerencsés játékosnak pedig már csak annyi lesz a dolga, hogy kiválassza a nyereménykönyvét az alábbiak közül:


 

 

 

 


Játékra fel, szombaton várlak titeket az első adag borítórészlettel!

2014. január 12., vasárnap

3 in 1: Emma és az ő családja

A napokban kicsit kitakarítottam a molyos tartalmaim között, kitöröltem például a semmitmondó, kétsoros értékeléseimet, a valamirevalókat pedig elmentettem. Hosszú ideje csak akkor írtam értékelést az olvasott könyvekhez, ha „muszáj volt”, mert például kihívás miatt olvastam őket. Ilyenkor mindig azt terveztem, hogy kicsit hosszabban ide a blogba is írok róluk, de aztán mindig találtam más elfoglaltságot.

Most viszont nagyon ráérek, ezért a következő néhány posztban pár véleményt szeretnék megosztani olyan könyvekről, amelyekről a Molyon írtam, de blogos bejegyzés nem született róluk.


Fábián Janka: Emma szerelme
 
Csalódás volt, pedig nagyon kíváncsi voltam rá, annyira, hogy mindhárom kötetet megvettem.
Egyszerre volt szirupos és sótlan, én pedig émelyegtem a sok gyönyörű embertől, a selymes szempilláktól, a nyílt tekintetektől és a fényes hajaktól. Untam, hogy mindenki tökéletes, mindenki egyformán csillogtatja a hatalmas szemeit és biggyeszti a száját.
 
 
Fábián Janka: Emma fiai
 
Picivel jobban tetszett, mint az első rész, talán azért, mert a második világháború jobban érdekel, mint az 1900-as évek első évei. Nem is volt annyira unalmas, mint az Emma szerelme, megjelentek ugyanis a szívalakúarcúak, akik első látásra szerelembe estek a tisztatekintetűekkel, szóval legalább történt egy-két izgalmas dolog. Valami azonban még mindig nem stimmelt, nem tudom, hogy pontosan mi, talán még több lendület kellett volna és kevesebb kiszámíthatóság.
 
 
Fábián Janka: Emma lánya
 
Az első részt lagymatagnak gondoltam, de az utolsó részt olvasva nem panaszkodhattam, pörögtek az események, úgyhogy sokáig azt gondoltam, ez lesz a trilógia legjobb része. Aztán a végére meggondoltam magam, mert a Kóthayak hirtelen annyian lettek, és annyi minden történt velük, hogy nem bírtam feldolgozni az izgalmakat. Gyakran lapoztam hátra a könyv végében található családfához, és úgy látszik, az írónőnek sem volt egyszerű ennyi szereplőt menedzselni, mert pl. a Nolan családnév egyszer csak Nolen lett.
Az utolsó részben már nemcsak gyönyörűek voltak a szereplők, hanem híresek is és mindenki megszólalásig hasonlított egy idősebb rokonára. A legjobban azt sajnálom, hogy ezek a dolgok maradtak meg bennem, a cselekményt meg szinte már el is felejtettem, de valami sokkal nagyszabásúbb regényt reméltem.
(2012. szept.)
 

Andrea Levy: A citromfa gyümölcse




 
"Faith Jackson alig tud valamit szüleinek Angliába érkezése előtti életéről. Inkább az foglalkoztatja, milyen szerencsés: felvették a BBC televízió jelmeztervezői osztályára, elköltözött otthonról, és új barátokkal bútorozott össze saját házukban. Az előtte álló napok és hónapok boldognak és várakozással telinek tűnnek. Ám amikor a szülei bejelentik, hogy „hazaköltöznek” Jamaicába, Faith hirtelen elveszíti lába alól a talajt. Egész addigi élete, személyisége összeomlani látszik. A lány dühös és nem érti, miért akarnának szülei egy olyan helyen élni, amelyről addig szinte említést sem tettek. Mindeközben az angliai lét sötétebb oldalával is kénytelen szembenézni: Faith egyre élesebben látja a mindennapjait átható rasszizmus jeleit, a munkahelyén és az otthonában egyaránt.
 
A szülei javaslatára életében először elutazik Jamaica szigetére, abban a reményben, hogy megérti, honnan származik, s ezáltal magára talál. Itt ismeri meg Coral nagynénijét, akinek színes előadásában életre kelnek Faith ősei, képzeletben bejárva Kubát és Panamát, a Harlemet és Skóciát. Történetről történetre, ágról ágra rajzolódik ki a fiatal nő családfája, és az az élettel teli örökség, amely sokkal gazdagabb és fontosabb, mint azt valaha is hitte volna.
 
Andrea Levy (A hosszú dal, Parányi sziget) a neves Orange-díj nyertese egy nő és két sziget pillanatait meséli el. Regénye több évszázadon és több országon át ívelő történet, a faj és az identitás kérdéseit finom humorral, egészen új oldalról mutatja be."
 
Semmit nem tudtam erről a regényről, csak azért kezdtem el, mert az egyik molyos kihíváshoz kellett egy könyv, aminek C-vel kezdődik a címe. Szerintem legközelebb is így választok olvasnivalót, mert A citromfa gyümölcse egyszerűen tökéletes volt.
 
Nagyon tetszett a szerkezete, hogy a főszereplő lány családjának családfája az időben visszafelé bővül azoknak a családtagoknak a nevével, akiket nagynénje elbeszéléséből megismer. A családfa rajza valóban megjelent több fejezet elején, mindig kiegészülve azoknak a nevével, akikről a nagynéni mesélt.
 
Örültem a leheletfinom humornak is, mely a alig észrevehetően rejtőzött a sorok között, de nem azért volt szinte észrevétlen, mert gyenge poénokból állt. Mostanában nem vagyok odáig a térdcsapkodós, vicces történetekért, a mondatonként elhelyezett erőltetett szóviccekért, és szerencsére Andrea Levy megkímélt ettől.
 
Külön csillagot érdemelne a fülszöveg (lásd feljebb): végre egy olyan tájékoztató, ami mentes minden túlzástól és bonyolult vagy túl részletes cselekményleírástól.
 

2014. január 1., szerda

Balogh Boglárka: Love Commando

"Az emberkéz arra való, hogy az egyikkel magán, a másikkal  másokon segítsen."

A szüleik haragja elől menekülő, szerelmes fiatalokat segítő szervezetről, a Love Commandóról az On the Spot egyik epizódjában hallottam először. Amikor megláttam a könyvet, rögtön ment is a kívánságlistára, mert igyekszem mindent elolvasni Indiáról, ami csak a kezembe kerül, és kíváncsi voltam, hogy valóban az On the Spotból megismert kommandóról van-e szó. Ráadásul a borítót is nagyon szépen megcsinálták, úgyhogy nemcsak a tartalom vonzott, hanem a forma is.
 
Indiában még ma is gyakoriak a szülők által elrendezett házasságok, illetve a szülői akaratnak nem engedelmeskedő gyerekek (főleg lányok) sérelmére elkövetett becsületgyilkosságok. A Love Commando az otthonról megszökött pároknak nyújt menedéket, és segít nekik, hogy mielőbb törvényes házasságot köthessenek. Balogh Boglárka Indiában utazgatva ismerkedett meg egy lánnyal, aki apja és családja bosszúja elől menekült, majd kis idő elteltével kapcsolatba került a szervezettel is. A Love Commando vezetőivel és önkénteseivel folytatott beszélgetések során egyre több borzalmas tényt tudott meg az indiai nők nehéz helyzetéről.

A nők sorsáról ugyanis nemcsak az esküvőjük kapcsán döntenek, hanem sokszor már születésük előtt: az ultrahangos vizsgálatkor "kimutatott" lánycsecsemőket sokszor elvetetik, ha pedig mégis megszületnek,  megölik őket. Ez természetesen nem minden családban fordul elő, de még ma is van rá példa, főleg szegényebb vidékeken.

"Lányt nevelni halott beruházás. "

A meg nem született lánygyermekek hiánya miatt Indiában ma sokkal több férfi él, mint nő, ezért sok nőt arra kényszerítenek, hogy ne csak férjével, hanem annak nőtlen testvéreivel is háljon. Elszaporodtak a nők elleni támadások és nemi erőszakok is.
 
Érdekes olvasmány volt, mondjuk sokszor úgy tűnt, mintha két személy írta volna a könyvet. Az egyikük, aki Indiáról mesélt, szellemesen, közvetlen stílusban fogalmazta meg a mondanivalóját, a másik viszont, aki a párok - amúgy elég egyforma - történeteit mesélte, teletűzdelte mondatait metaforákkal és más költői képekkel, amelyek közül sok valóban találó és szép volt, de valahogy mégsem illett a könyv hangulatához. Cukormázas és negédes lett tőle az egész, pedig enélkül is éppen elég tragikusak voltak a fiatalok történetei, szerintem nem kellett volna még nyakon is önteni ennyi sziruppal. (Főleg, hogy a szerző ezt írta: "Sose bírtam a giccset, a feltupírozott, romantikus filmekből ömlő, mérgező érzelmeket vagy az elcsépelt szavakat.") Az esküvői szertartás és a halottégetés érzékletes leírása viszont meggyőzött, és arra jutottam, hogy szívesen olvasnék még Balogh Boglárka indiai kalandjairól.