Andrea Levy: A citromfa gyümölcse




 
"Faith Jackson alig tud valamit szüleinek Angliába érkezése előtti életéről. Inkább az foglalkoztatja, milyen szerencsés: felvették a BBC televízió jelmeztervezői osztályára, elköltözött otthonról, és új barátokkal bútorozott össze saját házukban. Az előtte álló napok és hónapok boldognak és várakozással telinek tűnnek. Ám amikor a szülei bejelentik, hogy „hazaköltöznek” Jamaicába, Faith hirtelen elveszíti lába alól a talajt. Egész addigi élete, személyisége összeomlani látszik. A lány dühös és nem érti, miért akarnának szülei egy olyan helyen élni, amelyről addig szinte említést sem tettek. Mindeközben az angliai lét sötétebb oldalával is kénytelen szembenézni: Faith egyre élesebben látja a mindennapjait átható rasszizmus jeleit, a munkahelyén és az otthonában egyaránt.
 
A szülei javaslatára életében először elutazik Jamaica szigetére, abban a reményben, hogy megérti, honnan származik, s ezáltal magára talál. Itt ismeri meg Coral nagynénijét, akinek színes előadásában életre kelnek Faith ősei, képzeletben bejárva Kubát és Panamát, a Harlemet és Skóciát. Történetről történetre, ágról ágra rajzolódik ki a fiatal nő családfája, és az az élettel teli örökség, amely sokkal gazdagabb és fontosabb, mint azt valaha is hitte volna.
 
Andrea Levy (A hosszú dal, Parányi sziget) a neves Orange-díj nyertese egy nő és két sziget pillanatait meséli el. Regénye több évszázadon és több országon át ívelő történet, a faj és az identitás kérdéseit finom humorral, egészen új oldalról mutatja be."
 
Semmit nem tudtam erről a regényről, csak azért kezdtem el, mert az egyik molyos kihíváshoz kellett egy könyv, aminek C-vel kezdődik a címe. Szerintem legközelebb is így választok olvasnivalót, mert A citromfa gyümölcse egyszerűen tökéletes volt.
 
Nagyon tetszett a szerkezete, hogy a főszereplő lány családjának családfája az időben visszafelé bővül azoknak a családtagoknak a nevével, akiket nagynénje elbeszéléséből megismer. A családfa rajza valóban megjelent több fejezet elején, mindig kiegészülve azoknak a nevével, akikről a nagynéni mesélt.
 
Örültem a leheletfinom humornak is, mely a alig észrevehetően rejtőzött a sorok között, de nem azért volt szinte észrevétlen, mert gyenge poénokból állt. Mostanában nem vagyok odáig a térdcsapkodós, vicces történetekért, a mondatonként elhelyezett erőltetett szóviccekért, és szerencsére Andrea Levy megkímélt ettől.
 
Külön csillagot érdemelne a fülszöveg (lásd feljebb): végre egy olyan tájékoztató, ami mentes minden túlzástól és bonyolult vagy túl részletes cselekményleírástól.
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Azadeh Moaveni: Mézeshetek Teheránban

Indra Sinha: Valamikor ember voltam

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén