ABC-olvasások (P-U)

 
Janelle McCulloch: Párizsban az élet

 
Eddigi életemből összesen öt napot töltöttem Párizsban, de ez a kis idő is elég volt arra, hogy beleszeressek a városba, és a rövid vakáció óta keresgélem azokat a könyveket, amelyek visszaadják a francia főváros hangulatát. Ennek a könyvnek nem sikerült, bár voltak részek, amelyeknek majdnem.
Egyáltalán nem tetszett az írónő stílusa, erőltetettnek és flegmának tűnt, hiányoltam a humort, idegesített viszont az a viccelődés, amit valószínűleg humorosnak gondolt, ráadásul a cuki pöttyös oldalakhoz képest sokszor kimondottan közönséges volt. Untam, hogy állandóan a ruhatárával (és mások ruhatárával) foglalkozott és úgy akart párizsi nővé válni, hogy nem nagyon beszélt franciául. Ha valaki ennyire rajong egy városért, és mindenáron be akar illeszkedni a helyiek közé, szerintem célravezetőbb, ha pár nyelvkönyvet vesz, nem méregdrága bugyikat. Annál a résznél, amelyben azt írta, hogy megtanult pár kulcsmondatot (mondatot!), miszerint d’accord; je ne comprends pas; parlez plus lentement s’il vous plaît, hangosan felnevettem, mert ennél még én is többet tudok franciául, pedig sosem tanultam. (Igazságtalan vagyok, tudott azért teljesen felesleges mondatokat is…)
 
 
Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel
 
 
Annak ellenére, hogy volt benne jónéhány torok- és szívszorító mondat és helyzet, hatalmas csalódás volt. Oskart egyáltalán nem szerettem, sajnáltam, de nem tudtam megkedvelni. Egyébként az összes többi szereplővel így voltam, nem nagyon tudok mit kezdeni az ilyen csodabogarakkal. A nagyszülők története nem akart összeállni, az elején még igyekeztem, hogy megértsem, ki miről írja a levelét, aztán már csak azért olvastam tovább, hogy megtudjam, mit nyit a kulcs.
Azért a filmet még megnézem, hátha…

 
Dean R. Koontz: A sötétség szeme
 
 
Régebben sok DRK-regényt olvastam, kedveltem is őket, és most, hogy hosszú idő óta megint a kezembe került egy, elcsodálkoztam: régebben is ennyire gyengék voltak a történetei, vagy csak én lettem kritikusabb olvasó? Klisék és sablonok egymás hegyén-hátán, Romanába illő szerelmi szál, béna történet, szóval ez most kfejezetten szar volt szerintem.

 
Denis Avey - Rob Broomby: Szökés Auschwitzba
 
 
A Szökés Auschwitzba az a fajta könyv, amelyet elolvasok, olvasottnak jelölök, visszarakok a polcra és egy hét múlva már nem is emlékszem rá. Pedig nem rossz, csak olvastam már ebben a témában sokkal felkavaróbb könyveket, és azokhoz képest ez sehol nem volt (főleg úgy, hogy jelentős része nem is a koncentrációs táborról szól).
 
 
Aino Havukainen - Sami Toivonen: Tatu és Patu fura masinái
 
 
Ér az ajándéknak szánt* mesekönyvet már a könyvesboltban elolvasni**, és először halk nyüszítéssel majd hangos nevetéssel magunkra vonni az eladó figyelmét? Mert én pont ezt csináltam csütörtökön a Nyugati téren.
Aztán itthon újra elolvastam, és végignéztem a képeket, majd mindenkinek elmeséltem az irodában, hogy van egy olyan babragép, amivel pulóvert lehet kötni a hangyának. Szóval igazán tetszett.
 
*Amúgy nem olvasom el az ajándéknak szánt könyveket.
**Amúgy nem olvasom el a könyveket a könyvesboltban.

 
 Szerb Antal: Utas és holdvilág
 
 
 
Újraértékelés 2013.08.18.
Eltelt néhány év a legutóbbi olvasás óta, és azt gondoltam, hogy most tetszeni fog. Az utóbbi években egyre erősebben éreztem, hogy jó lenne kilépni eddigi életem keretei közül, kicsit úgy, mint ahogyan Mihály teszi. Nem útmutatást kerestem, csak azt gondoltam, talán most jobban megérint, mint az első és a második olvasáskor. Sajnos nem így történt, egy-egy mondat kiemelkedett a többi közül, de a regény egésze számomra ugyanolyan érdektelen maradt, mint amilyen eddig volt. Csak azt nem értem, akkor miért olvasom el újra és újra…
 
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Azadeh Moaveni: Mézeshetek Teheránban

Indra Sinha: Valamikor ember voltam

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén