Parinoush Saniee: A sors könyve



Több hónapja kerülgettem A sors könyvét, a tavalyi Könyvhéten ez volt az egyik újdonság, ami nagyon érdekelt, de végül nem vettem meg, mert 1. mostanában tényleg nagyon kevés könyvet olvasok el többször, ezért annyira nem fontos, hogy legyen saját példányom, 2. nem nagyon fér el már új könyv a polcaimon, sem új polcok a lakásban. Idővel persze beszerezte a könyvtár, de sikerkönyv lévén sosem volt bent, aztán végre átkerült a mezei könyvek közé, és már semmi akadálya nem volt, hogy megismerkedjem Maszumé történetével.
 
Nagyon szeretem Iránt, az első, meghatározó könyv az országgal kapcsolatban a Lányom nélkül soha volt, amit szinte gyerekként olvastam először, aztán még nagyon sokszor, és hiába ponyva, hiába tartják nagyon sokan pontatlannak, gyűlölködőnek, vagy egyszerűen csak rossz könyvnek, nekem mégis sokat jelent, mert felkeltette az érdeklődésem Irán, a többi közel-keleti ország és az iszlám iránt. Nagyjából ekkor tanultam meg azt is, amit azóta mindig elmondok, ha valaki arabnak nevezi az irániakat: az irániak nem arabok, hanem perzsák, még akkor is, ha muszlimok, hiszen nem minden muszlim arab, gondoljunk csak a csecsenekre, a szudániakra vagy az indonézekre.
 
Visszatérve A sors könyvére: megérte ennyit várni rá, nagyon jó könyv a maga nemében, azaz ha valaki könnyen, gyorsan olvasható történetet keres, szereti a családregényeket, nem idegenkedik más kultúráktól, hajlandó elvonatkoztatni az európai szemlélettől és képes elfogadni, hogy nem mindig az a normális, amit mi annak hiszünk, valamint nem riasztja el az 513 oldal, annak szerintem tetszeni fog. Egyébként nemcsak belülről tetszett, hanem kívülről is: keményfedeles, védőborítós, vastaglapos formában adta ki a Tericum Kiadó, szerencsére nem első osztályosoknak való betűmérettel és nem ultraszéles margókkal. Elírásokból sem találtam sokat (nem szándékosan keresem őket, egyszerűen mindig megakad rajtuk a szemem, persze csak a másokéin, az enyémeken nem), talán hárommal találkoztam, amiből azért egyet muszáj megemlítenem: nincsen olyan öltözet, hogy dzsiháb. Van hidzsáb, ami valóban egy kendőfajta, és van a dzsihád, ami meg egy teljesen más dolog, bár tényleg az iszlámmal kapcsolatos.
 
Csak a fülszöveg említi a 60-as éveket, a könyvből nem derül ki, hol járunk az időben, illetve talán csak a SAVAK ( Reza Pahlavi sah államrendőrsége 1957 és 1979 között) jelenléte ad némi támpontot. Konkrét évszám is csak a történet közepe táján bukkan fel, pedig fontos az idő, hiszen Maszumé sorsát olyan események formálják, mint az 1979-es iráni forradalom, vagy az 1980-88 között dúló iráni-iráni háború (erre már én is emlékszem, bár még csak gyerek voltam a nyolcvanas években, néha el-elcsíptem egy Panorámát a tévében). Férje, Hamid kommunistaként a sah ellen szervezkedik, ám a forradalom után Khomeini hatalomra kerülése is ellenállásra készteti, nagyobbik fia, Sziamak a mudzsahidekkel szimpatizál, kisebbik fia pedig az irakiak ellen harcol a háborúban. Maszumé minden családtagja aktív szereplője tehát a politikai életnek, ezért hiányoltam, hogy az írónő nem nagyon mutatott rá az összefüggésekre. Természetesen nem hosszú elemzéseket vártam, csak épp annyit, ami érhetővé tette volna, miért jelent meg Hamidért az éjszaka közepén a SAVAK, és miért vesztette el Maszumé az állását.
 
A szereplőket rendkívül jól megformálta Parinoush Saniee, főleg az apa figurája sikerült nagyon szerethetőre, és Maszumét is nagyon megkedveltem. Olvasás közben sokszor elgondolkodtam, hányszor képes talpraállni egy nő, és nagyon meglepődtem a végső döntésén. Ettől függetlenül azonban nagyon tetszett a könyv, szívesen olvastam volna még tovább, mondjuk a gyerekei életéről is.
 
"Minden, amire valaha vágytam, az enyém lett, miután megszűntem vágyakozni utána."
 
További könyvek Iránról:
 
* Azár Náfíszí: A Lolitát olvastuk Teheránban
* Kader Abdolah: A mecset ura
* Tara Bahrampour: Visszatérés Iránba
* Azadeh Moaveni: Rúzsfoltos dzsihád
* Azadeh Moaveni: Mézeshetek Teheránban
* Marjane Satrapi: Persepolis - Gyerekkorom Iránban
* Marjane Satrapi: Persepolis - A visszatérés
* Marjane Satrapi: Asszonybeszéd
* Sirin Ebadi: Mrs Irán
* Ken Follett: Teherán
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Azadeh Moaveni: Mézeshetek Teheránban

Indra Sinha: Valamikor ember voltam

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén