Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2015

Vége az első résznek.

Egy ideje azt érzem, nem megy nekem ez a könyves bloggerkedés. Év elején még tettem egy kísérletet a blog feltámasztására és heti bontásban írtam az olvasmányaimról, de nem voltam kitartó és március közepén abbahagytam. Nem mintha leszoktam volna az olvasásról, ugyanannyit olvasok, mint régen, de mostanában valahogy se kedvem, se energiám nincs, hogy könyvekről írjak. Mire megfogalmaznék egy posztnyi véleményt, már rég mást olvasok, ráadásul sokszor csak nyúlfarknyi bejegyzéseket tudnék összehozni, azokat meg minek?
Szóval a Közvetlen járat ezennel megszűnik könyves blognak lenni, ám ez nem jelenti azt, hogy ezentúl sosem írok majd könyvekről, de csak akkor, ha annyira jó vagy rossz lesz valamelyik, hogy mindenképpen meg kell osztanom a nagyvilággal. Szeretnék írni viszont jógáról, utazásról, ételekről, emberekről, akikkel jól érzem magam, emberekről, akik idegesítenek, szóval bármiről, ami éppen foglalkoztat. Még nem tudom, milyen gyakran fog írni a bármiről, de az biztos, hogy a kö…

2015/11.

Kép
Román író: pipa. Nem tetszett különösebben, de azért nem volt annyira rossz. Az az igazság, hogy kezdem kicsit unni, hogy nem azt olvasom, amit igazán szeretnék, hanem egy ideje az író nemzetisége szerint választok olvasmányt, ezért aztán mindenféle könyv a kezembe akad, olyan is, ami nem is érdekel valójában. Dan Lungu regényét nagyon rosszkor olvastam, mostanában ugyanis egyáltalán nem vagyok kíváncsi a véreres szemekkel körülnézegetős, nyomasztó kelet-európai posztmodernre, amelyben szakítás, alkoholizálás és vallás keveredik össze valami különös eleggyé. Eleinte tetszett a több szálon futó történet, az E/1 és az E/3 váltakozása, aztán elkezdett fárasztani, pedig szoktam szeretni az ilyen megoldásokat, de egy ideje túl sok dolog kavarog a fejemben, úgyhogy egy idő után meghaladta a szellemi képességeimet, hogy követni tudjam, ki beszél éppen, és főleg: hogy miről.
A történet főhőse Andi, egy újságíró, akit egy napon szó nélkül faképnél hagy a barátnője, Marga. A férfi próbálja elf…

2015/10.

Kép
Két írónő, egyikük horvát, a másikuk chilei. Mindkettőjüktől ez volt a második könyvem, és ha az öt csillagot nem a legkedvencebb kedvenceknek tartogatnám, ők is simán megkaphatnák ezekre a regényeikre. Nem érzem magam elég felkészültnek ahhoz, hogy a dél-szláv háborút, vagy Pinochet katonai diktatúráját elemezgessem, enélkül viszont nehezen lehetne értékelni a könyveket, ezért inkább álljon itt két idézet:


"A szatyor műanyagból van, a piros, fehér és kék csíkokról lehet felismerni. A legolcsóbb poggyászfajta a világon, proletár fityisz a > Louis Vouitton <  táskáknak. Cipzárral zárható, mely azonban egy-kettő elromlik. Gyerekkoromban gyötört a kérdés: hogyan teszik bele a kemény cukorkákba a csokit vagy a lekvárt, ha nem látszik rajtuk sehol lyuk vagy varrat. Most ugyanez a gyerekes kérdés gyötör: ki találta ki ezt a szatyrot, ki dobta piacra millió példányban szerte a világon. A piros-fehér-kék csíkos műanyag szatyor a jugoszláv zászló paródiájának tűnik (Piros, fehér, k…

2015/09.

Kép
A hetemet két szóban tudnám összefoglalni: wanderlust és fernweh. Az előbbi utazás iránti erős vágyat jelent, a másik pedig elvágyódást valami messzi tájra, szóval majdnem ugyanazt. Talán nem meglepő, hogy ennek megfelelően mindkét heti könyv utazással kapcsolatos: az egyik Ligeti Vilma Indiában töltött éveit (három évét) mutatja be, a másik pedig Michael Palin csendes-óceáni utazását.

Talán keveseket hoz lázba egy 1966-os kiadású indiai útinapló, én mindenesetre nagyon megörültem, amikor megtaláltam a Kindlémen. Ligeti Vilma Bombayben élő testvérét és családját látogatta meg, majd Bangalore-ban töltött egy kis időt, innen pedig egy nilgiri iskolába utazott, és zongoraórákat tartott a tanulóknak. A Síva árnyékában nagyon ígéretesnek tűnt, eleinte pont azt adta, amit mindig várok az ilyen könyvektől: a magyar (európai) utazó megnézi, hogyan élnek Indiában, és beszámol az olvasóknak a mindennapokról. A kulcsszó a mindennapok, ugyanis eddig rengeteg olyan Indiáról szóló könyvet olvasta…

2015/08.

Kép
A hét mérlege: 2 elolvasott és egy félbehagyott könyv, valamint kezdődő Pinterest-függőség.
Csütörtökön elég komoly csomaggal tértem haza a könyvtárból, horvát, chilei, dél-afrikai és argentin íróktól kölcsönöztem könyvet, két utóbbit már el is olvastam.
Samanta Schweblin (ő az argentin szerző) A madárevő című novellagyűjteményét két részletben már csütörtökön befejeztem. Nem vagyok annyira odáig az ilyen groteszk, abszurd írásokért, de ezek közül elég sok tetszett. Vártam mondjuk a történetek végén a lezárást, de aztán rájöttem, hogy ez a befejezetlenség még morbidabbá tette az elbeszéléseket. A fülszövegben említett David Lynch hatását főleg az utolsó történet (A pusztán) olvasása közben éreztem, a Mulholland Drive jutott eszembe, és az a félelem, ami a Winkie's-ben játszódó jelenetet hatja át. Szóval végül is örülök, hogy belefutottam ebbe a könyvbe (hála a már unalomig ismételgetett kihívásnak), ráadásul nem is tartott sokáig, az ovis betűméretnek köszönhetően.

Lauren Beukes …

In memoriam Fodor Ákos (1945-2015)

Búcsú az élettől

Szerves életbe merülten
sebeztem és sebesültem.

Mindezeken túlvagyok.
El- és megbocsássatok.

2015/07.

Kép
Hélène Grémillon A bizalmas című regénye elég beteg volt, de mivel Franciaországban játszódott (jó pont), a II. világháború alatt (jó pont) és volt benne rejtély (jó pont), azt kell mondanom, hogy tetszett. A főszereplő Camille, anyja halála után minden kedden névtelen levelet kap, mely feladója egy Louis nevű fiúról és egy Annie nevű lányról mesél neki. Mivel Camille nem ismer ilyen nevű személyeket, azt gondolja, egy kézirat érkezik hozzá részletekben egy félénk írójelölttől. A II. világháború alatt játszódó történet azonban egyre bizarrabbá válik, úgyhogy a nő nyomozásba kezd. A hozzá érkező levelekből kibontakozó sztori kicsit matrjoska-szerűen épül fel, mert nemcsak Louis eleveníti fel emlékeit, hanem Annie is megszólal, sőt egy harmadik szereplő, Madame M. naplója is előkerül.

Az előző posztban említettem egy kihívást, amelyre a Coelho-könyvet olvastam, Natascha Kampusch fogságának története szintén ez ügyben került a kezembe. A kihívás lényege, hogy 75 különböző nemzetiségű sz…

2015/06.

Kép
A heti két könyv közül egyik sem tetszett igazán, mondjuk az egyiktől nem is vártam túl sokat.
Elif Şafak kicsit olyan számomra, mint egy hullámvasút: ha egy könyve tetszik, a következő tuti nem fog. Először Az isztambuli fattyút olvastam tőle (kétszer is), imádtam a hangulatát, a szereplőket és a rejtélyt, amely összekötötte a  két családot. Aztán jött a Fekete tej, amitől még most is kiráz a hideg, ha rágondolok. Nem szeretem az ennyire női könyveket, nem szerettem a megszemélyesített, hülye nevű belső hangokat, a téma (a szülés utáni depresszió) pedig teljesen távol állt tőlem. Ennek ellenére mégis nagyon kíváncsi voltam Becsület című regényére, és a Londonban játszódó történet nem okozott csalódást (és nem csak  helyszín miatt tetszett). Az előzőek alapján számítottam rá, hogy A Bolhapalota nem lesz kedvenc, és nem is lett. Pedig szeretem, amikor egy történet egy kisebb közösségben, például egy házban játszódik, mint például Rohinton Mistry Add kölcsön a lámpásod fényét című regén…

2015/05.

Kép
Ezen a héten egyetlen könyvet sikerült befejeznem, Khaled Hosseini És a hegyek visszhangozzák című regényét. Ha jól emlékszem, két éve (!) kaptam karácsonyra, és egészen idáig nem éreztem, hogy el kéne olvasnom. Pedig szeretem Hosseinit, kíváncsi is voltam a könyvre, de mindenki azzal jött, hogy ez a regénye nem olyan jó, mint a Papírsárkányok, szóval mindig elnapoltam az olvasását.

Kár volt, ugyanis az első fejezettől kezdve imádtam. Kifejezetten tetszett a szerkezete, és az, hogy minden fejezetben más szereplő történetét ismerhettem meg, míg végül összeállt maga A TÖRTÉNET. Hosseini annyira jó mesélő, és ami számomra nagyon fontos: sokszor megható, de sosem érzelgős.
Nehéz elmesélni a cselekményt, mert minden fejezetnek más a főszereplője, ráadásul a részek nem időrendben követik egymást, hanem ide-oda ugrálva az időben, és a térben is. Ez egyáltalán nem zavaró, hanem kifejezetten izgalmas: a fejezetek elején nem lehet tudni, ki az adott szereplő és hogyan kapcsolódik a történet ad…

Idén eddig (2015/01. - 2015/04.)

Kép
Mint eddig minden évben, tavaly is elfogyott a lendület ősz körül és bár sokat olvastam, a blogoláshoz nem volt kedvem. Ez azért lehet, mert olyan gyors egymásutánban követték egymást a könyvek, hogy mire az egyik leülepedett, már túl voltam két másikon. De olyan is előfordult, hogy egy-egy könyvről egyszerűen nem volt véleményem, elolvastam őket, aztán kész, nem mozgattak meg különösebben.
Viszont egyelőre nem szeretném bezárni a blogot, úgyhogy ezentúl heti bontásban fogom posztolni a gondolataimat a könyvekről, kicsit olvasmánylista-szerűen, hogy ne a csak a Molyon vezessem, mit olvasok, hanem itt is.
Mire ez a zseniális ötlet az eszembe jutott (kb. a 3. héten), már túl voltam pár könyvön, úgyhogy most megmutatom az eddig olvasottakat, a jövőben pedig az adott héten befejezettekről fogok írni pár mondatot.
Tehát:
2015/01.

Még tavaly év végén kezdtem el Harry Hole tizedik történetét, szerencsére már rég átkerült a sima krimik közé a sikerkönyv polcról, szóval amikor a karácsonyi szün…

2014 címekben

Kép
A legjobbak:



Andrea Levy: A citromfa gyümölcse

Parinoush Saniee: A sors könyve

Amir Gutfreund: A mi holokausztunk

Elif Shafak: Becsület

Robert Galbraith: Kakukkszó

Gillian Flynn: Holtodiglan

Erik Axl Sund: Bomlás

Salamon Pál: A Sorel-ház


A félbehagyottak:



Elizabeth Strout: A Burgess-fiúk

Radu Aldulescu: Jeruzsálem prófétái

Jiří Weil: Mendelssohn a tetőn
Trevor Ranges: Kambodzsa
Vass Virág: Sokszor csókol, India!
Csobánka Zsuzsa: Majdnem Auschwitz
Neomi Sadmi: Márta és Neomi
Peter Prange: Égből lopott szerelem
Erica Bauermeister: Tedd meg magadért!
M. K. Gandhi: An Autobiography

A csalódások:


Alice Wonder: Champs-Él... izé
Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?
Corine Gantz: Rejtekhely Párizsban

A legszebb borító:
 Corine Gantz: Rejtekhely Párizsban