Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2015

2015/08.

Kép
A hét mérlege: 2 elolvasott és egy félbehagyott könyv, valamint kezdődő Pinterest-függőség.
Csütörtökön elég komoly csomaggal tértem haza a könyvtárból, horvát, chilei, dél-afrikai és argentin íróktól kölcsönöztem könyvet, két utóbbit már el is olvastam.
Samanta Schweblin (ő az argentin szerző) A madárevő című novellagyűjteményét két részletben már csütörtökön befejeztem. Nem vagyok annyira odáig az ilyen groteszk, abszurd írásokért, de ezek közül elég sok tetszett. Vártam mondjuk a történetek végén a lezárást, de aztán rájöttem, hogy ez a befejezetlenség még morbidabbá tette az elbeszéléseket. A fülszövegben említett David Lynch hatását főleg az utolsó történet (A pusztán) olvasása közben éreztem, a Mulholland Drive jutott eszembe, és az a félelem, ami a Winkie's-ben játszódó jelenetet hatja át. Szóval végül is örülök, hogy belefutottam ebbe a könyvbe (hála a már unalomig ismételgetett kihívásnak), ráadásul nem is tartott sokáig, az ovis betűméretnek köszönhetően.

Lauren Beukes …

In memoriam Fodor Ákos (1945-2015)

Búcsú az élettől

Szerves életbe merülten
sebeztem és sebesültem.

Mindezeken túlvagyok.
El- és megbocsássatok.

2015/07.

Kép
Hélène Grémillon A bizalmas című regénye elég beteg volt, de mivel Franciaországban játszódott (jó pont), a II. világháború alatt (jó pont) és volt benne rejtély (jó pont), azt kell mondanom, hogy tetszett. A főszereplő Camille, anyja halála után minden kedden névtelen levelet kap, mely feladója egy Louis nevű fiúról és egy Annie nevű lányról mesél neki. Mivel Camille nem ismer ilyen nevű személyeket, azt gondolja, egy kézirat érkezik hozzá részletekben egy félénk írójelölttől. A II. világháború alatt játszódó történet azonban egyre bizarrabbá válik, úgyhogy a nő nyomozásba kezd. A hozzá érkező levelekből kibontakozó sztori kicsit matrjoska-szerűen épül fel, mert nemcsak Louis eleveníti fel emlékeit, hanem Annie is megszólal, sőt egy harmadik szereplő, Madame M. naplója is előkerül.

Az előző posztban említettem egy kihívást, amelyre a Coelho-könyvet olvastam, Natascha Kampusch fogságának története szintén ez ügyben került a kezembe. A kihívás lényege, hogy 75 különböző nemzetiségű sz…

2015/06.

Kép
A heti két könyv közül egyik sem tetszett igazán, mondjuk az egyiktől nem is vártam túl sokat.
Elif Şafak kicsit olyan számomra, mint egy hullámvasút: ha egy könyve tetszik, a következő tuti nem fog. Először Az isztambuli fattyút olvastam tőle (kétszer is), imádtam a hangulatát, a szereplőket és a rejtélyt, amely összekötötte a  két családot. Aztán jött a Fekete tej, amitől még most is kiráz a hideg, ha rágondolok. Nem szeretem az ennyire női könyveket, nem szerettem a megszemélyesített, hülye nevű belső hangokat, a téma (a szülés utáni depresszió) pedig teljesen távol állt tőlem. Ennek ellenére mégis nagyon kíváncsi voltam Becsület című regényére, és a Londonban játszódó történet nem okozott csalódást (és nem csak  helyszín miatt tetszett). Az előzőek alapján számítottam rá, hogy A Bolhapalota nem lesz kedvenc, és nem is lett. Pedig szeretem, amikor egy történet egy kisebb közösségben, például egy házban játszódik, mint például Rohinton Mistry Add kölcsön a lámpásod fényét című regén…

2015/05.

Kép
Ezen a héten egyetlen könyvet sikerült befejeznem, Khaled Hosseini És a hegyek visszhangozzák című regényét. Ha jól emlékszem, két éve (!) kaptam karácsonyra, és egészen idáig nem éreztem, hogy el kéne olvasnom. Pedig szeretem Hosseinit, kíváncsi is voltam a könyvre, de mindenki azzal jött, hogy ez a regénye nem olyan jó, mint a Papírsárkányok, szóval mindig elnapoltam az olvasását.

Kár volt, ugyanis az első fejezettől kezdve imádtam. Kifejezetten tetszett a szerkezete, és az, hogy minden fejezetben más szereplő történetét ismerhettem meg, míg végül összeállt maga A TÖRTÉNET. Hosseini annyira jó mesélő, és ami számomra nagyon fontos: sokszor megható, de sosem érzelgős.
Nehéz elmesélni a cselekményt, mert minden fejezetnek más a főszereplője, ráadásul a részek nem időrendben követik egymást, hanem ide-oda ugrálva az időben, és a térben is. Ez egyáltalán nem zavaró, hanem kifejezetten izgalmas: a fejezetek elején nem lehet tudni, ki az adott szereplő és hogyan kapcsolódik a történet ad…