Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2015

2015/11.

Kép
Román író: pipa. Nem tetszett különösebben, de azért nem volt annyira rossz. Az az igazság, hogy kezdem kicsit unni, hogy nem azt olvasom, amit igazán szeretnék, hanem egy ideje az író nemzetisége szerint választok olvasmányt, ezért aztán mindenféle könyv a kezembe akad, olyan is, ami nem is érdekel valójában. Dan Lungu regényét nagyon rosszkor olvastam, mostanában ugyanis egyáltalán nem vagyok kíváncsi a véreres szemekkel körülnézegetős, nyomasztó kelet-európai posztmodernre, amelyben szakítás, alkoholizálás és vallás keveredik össze valami különös eleggyé. Eleinte tetszett a több szálon futó történet, az E/1 és az E/3 váltakozása, aztán elkezdett fárasztani, pedig szoktam szeretni az ilyen megoldásokat, de egy ideje túl sok dolog kavarog a fejemben, úgyhogy egy idő után meghaladta a szellemi képességeimet, hogy követni tudjam, ki beszél éppen, és főleg: hogy miről.
A történet főhőse Andi, egy újságíró, akit egy napon szó nélkül faképnél hagy a barátnője, Marga. A férfi próbálja elf…

2015/10.

Kép
Két írónő, egyikük horvát, a másikuk chilei. Mindkettőjüktől ez volt a második könyvem, és ha az öt csillagot nem a legkedvencebb kedvenceknek tartogatnám, ők is simán megkaphatnák ezekre a regényeikre. Nem érzem magam elég felkészültnek ahhoz, hogy a dél-szláv háborút, vagy Pinochet katonai diktatúráját elemezgessem, enélkül viszont nehezen lehetne értékelni a könyveket, ezért inkább álljon itt két idézet:


"A szatyor műanyagból van, a piros, fehér és kék csíkokról lehet felismerni. A legolcsóbb poggyászfajta a világon, proletár fityisz a > Louis Vouitton <  táskáknak. Cipzárral zárható, mely azonban egy-kettő elromlik. Gyerekkoromban gyötört a kérdés: hogyan teszik bele a kemény cukorkákba a csokit vagy a lekvárt, ha nem látszik rajtuk sehol lyuk vagy varrat. Most ugyanez a gyerekes kérdés gyötör: ki találta ki ezt a szatyrot, ki dobta piacra millió példányban szerte a világon. A piros-fehér-kék csíkos műanyag szatyor a jugoszláv zászló paródiájának tűnik (Piros, fehér, k…

2015/09.

Kép
A hetemet két szóban tudnám összefoglalni: wanderlust és fernweh. Az előbbi utazás iránti erős vágyat jelent, a másik pedig elvágyódást valami messzi tájra, szóval majdnem ugyanazt. Talán nem meglepő, hogy ennek megfelelően mindkét heti könyv utazással kapcsolatos: az egyik Ligeti Vilma Indiában töltött éveit (három évét) mutatja be, a másik pedig Michael Palin csendes-óceáni utazását.

Talán keveseket hoz lázba egy 1966-os kiadású indiai útinapló, én mindenesetre nagyon megörültem, amikor megtaláltam a Kindlémen. Ligeti Vilma Bombayben élő testvérét és családját látogatta meg, majd Bangalore-ban töltött egy kis időt, innen pedig egy nilgiri iskolába utazott, és zongoraórákat tartott a tanulóknak. A Síva árnyékában nagyon ígéretesnek tűnt, eleinte pont azt adta, amit mindig várok az ilyen könyvektől: a magyar (európai) utazó megnézi, hogyan élnek Indiában, és beszámol az olvasóknak a mindennapokról. A kulcsszó a mindennapok, ugyanis eddig rengeteg olyan Indiáról szóló könyvet olvasta…