Oldalak

2015. március 8., vasárnap

2015/10.



Két írónő, egyikük horvát, a másikuk chilei. Mindkettőjüktől ez volt a második könyvem, és ha az öt csillagot nem a legkedvencebb kedvenceknek tartogatnám, ők is simán megkaphatnák ezekre a regényeikre. Nem érzem magam elég felkészültnek ahhoz, hogy a dél-szláv háborút, vagy Pinochet katonai diktatúráját elemezgessem, enélkül viszont nehezen lehetne értékelni a könyveket, ezért inkább álljon itt két idézet:



"A szatyor műanyagból van, a piros, fehér és kék csíkokról lehet felismerni. A legolcsóbb poggyászfajta a világon, proletár fityisz a > Louis Vouitton <  táskáknak. Cipzárral zárható, mely azonban egy-kettő elromlik. Gyerekkoromban gyötört a kérdés: hogyan teszik bele a kemény cukorkákba a csokit vagy a lekvárt, ha nem látszik rajtuk sehol lyuk vagy varrat. Most ugyanez a gyerekes kérdés gyötör: ki találta ki ezt a szatyrot, ki dobta piacra millió példányban szerte a világon. A piros-fehér-kék csíkos műanyag szatyor a jugoszláv zászló paródiájának tűnik (Piros, fehér, kék, iskolába indulnék!), melyről leszedték a piros csillagot. Azt hiszem, először a lengyeleknél láttam, akik olcsó Nivea krémet, lenvászon törlőruhát, sátorfölszerelést, plasztik úszómatracot meg ilyesmit hoztak a jugoszláv bolhapiacokra. Ha megkérdeznénk a lengyeleket, ők nyilván azt mondanák, hogy a cseheknél láttak először ilyet, a csehek meg azt mondanák, nem, nekik nincsenek ilyen szatyraik, a magyaroknál láttak először ilyet; nem, mondanák a magyarok, mi a románoknál láttuk; nem, ez nem a mienk, mondanák a románok, hiszen ez, tudnivaló, cigány szatyor. A piros-fehér-kék csíkos műanyag szatyor utazik Kelet- és Közép-Európában, talán még távolabbra is, Oroszországba, Indiába, Kínába, Amerikába, utazik az egész világban. Ez a műanyag szatyor a szegények poggyásza: a zsebtolvajoké meg a csempészeké, az árusoké megy a viszonteladóké, a bolhapiacok, vegytisztítók, mosodák és olcsó varrodák emberei, az emigránsok, a menekültek és a hontalanok poggyásza. Ezekben a táskákban utaztak Törökországból a farmernadrágok, a pólók meg a kávé Horvátország, Bosznia, Szerbia, Bulgária, Románia irányába... Ezekben a szatyrokban indultak útnak Isztambulból a bőrdzsekik, az övtáskák, a kesztyűk... A budapesti kínai piacról ezekben a szatyrokban utazott az áru minden irányba: Macedóniába, Albániába, Boszniába, Szerbiába, ki tudja, hova. A piros-fehér-kék csíkos műanyag szatyor menekült, hontalan, a túlélés mestere; útlevél nélkül lépi át a határt és a legolcsóbb közlekedési eszközzel utazik, jegy nélkül.
Itt, Amszterdamban, egy török boltban rátaláltam a szatyorra, és két guldenért megvettem. Rendesen összehajtogattam és őrzöm, ahogy anyám őrizgette azokat a kis, fehér műanyag zacskókat, > hogy legyen <. Tudom, hogy ezzel a vásárlással szimbolikus beavatási szertartást végeztem, és társultam a világ legnagyobb törzséhez, a törzshöz, melynek zászlója, címere és pecsétje a piros-fehér-kék csíkos műanyag szatyor. Ugyan ki vette e róla a csillagot, kérdem én?"

(Dubravka Ugrešić: A fájdalom minisztériuma)

***

"Mivel kiküszöbölni nem lehetett a nyomort, tilos lett beszélni róla. A sajtó hírei megnyugtatók voltak, elvarázsolt birodalom vette őket körül. Tökéletesen hamisak az éhség nyomására pékségeket megrohamozó asszonyokról és gyerekekről szóló szóbeszédek. Rossz hírek csakis külföldről jönnek, ahol a világ megoldhatatlan problémák között vergődik, melyek az áldott hazát nem érintik. Az utcákon olyan finom japán k...ocsik közlekedtek, hogy valósággal játékszereknek tetszettek, meg a végrehajtó hatalom irdatlan, fekete, krómozott kipufogócsövő motorkerékpárjai; minden utcasarkon hirdetések kínálták az exkluzív lakosztályokat igényeseknek, Marco Polo utazásait hitelbe, valamint az elektronika legújabb vívmányait. Elszaporodtak a mulatóhelyek a kijárási tilalom órájáig égő fényeikkel és őrt álló portásaikkal. Közszájon forgó téma volt a bőség, a gazdasági csoda, a rendszer jóvoltából csőstül beáramló külföldi tőke. Az elégedetleneket hazafiatlanoknak minősítették, mivelhogy a boldogság állampolgári kötelesség lett. Egy íratlan, ám mindenki által ismert szegregációs törvény alapján két ország működött egyazon nemzeti területen, egyik a fénnyel övezett, nagy hatalmú elit országa, másik a kirekesztett és néma tömegé. Ez a társadalmi ár, határozták meg az új iskola ifjú közgazdászai, s így ismételgették a tömegtájékoztatási eszközök is."

(Isabel Allende: Szerelem és árnyak)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése